idézetek,amik segíthetnek

Nagyon szeretem az idézeteket,gyűjthetnénk megerősítéseket.Nem tudom hogy volt-e már idézetes topik, valami rémlik, de nem találtam meg.Van egy idézet amit most találtam és nagyon tetszik.

"Hiszek benne, hogy nem véletlenül kapjuk a nehézségeket, és hogy nem kell rögtön felállni minden esés után. Néha csak lent kell maradni egy kicsit és megélni a fájdalmat. Muszáj szenvednünk is, az ember nem csak pozitív érzelmekből áll össze. Ettől még nem vagyunk gyengék vagy szánalmasak. Csak emberek."

Erre gondoltam elöször:
"Csak úgy, álltam, néztem a semmibe, közben azt éreztem, hogy már semmi sem olyan, mint régen volt. És már soha nem is lesz olyan. Még én sem. Most szomorú is lehetnék, és sírhattam is volna azután, ami már elmúlt, de akkor én lettem volna a létező legostobább lény a földön. Inkább nevettem a világra. Kinevettem a leckéket, amiket adott. Kinevettem magamat, hogy mennyire féltem csalódni, veszteni, a kudarcoktól és a nehézségektől. Nevettem, mert rájöttem, hogy milyen sokat kibírok, vagy hogy mindent túlélek, és ezért felesleges volt félnem. Hogy nincs az a csalódás, amiből nem lábalsz fel, nincs az a kudarc, amely után nem tudsz sikereket elérni, nincs az a veszteség és űr, amit ne tudnál kitölteni. Mert az idő gyógyít minket. Először reményeket és hitet ad. Később álmokat, célokat, aztán sikereket, közben pedig felnyitja a szemeinket annyira, amennyire csak tudja. Ezek után már teljesen tisztán látunk, és szinte biztos, hogy már soha többé nem is kérnénk vissza a múltat. Helyette inkább büszkén nézzünk vissza az életutunkra, mert büszkének kell lenni arra az emberre, akivé váltunk, és arra is, aki lesz belőlünk, ha nem adjuk fel!"

Nem tudom, hogy segít-e, nekem szokott, egyenesen a tudatalattimig hatol:

"Ami nehéz, ahhoz kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több."

Szabó L.: A kimondhatatlan

A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél.

Amiről itt szó van, az túl sok ahhoz, hogy ilyen idézettel elintézzük. "Nem véletlenül kapjuk a nehézségeket." Mintha szükségszerű lenne egy gyermek felnevelkedéséhez, hogy akár olyan szenvedésen is keresztül menjen, mint amiről itt szó van. Nagyon téves út. Nem a "sors keze", ha valakivel ilyesmi történik.

Kitől származik az idézet? Hiányolom ennek a feltüntetését.

Kérdés írta: Amiről itt szó van, az túl sok ahhoz, hogy ilyen idézettel elintézzük. "Nem véletlenül kapjuk a nehézségeket." Mintha szükségszerű lenne egy gyermek felnevelkedéséhez, hogy akár olyan szenvedésen is keresztül menjen, mint amiről itt szó van. Nagyon téves út. Nem a "sors keze", ha valakivel ilyesmi történik.

Kitől származik az idézet? Hiányolom ennek a feltüntetését.

Kedves Kérdés!
Szerintem itt senki nem gondolja azt, hogy egy gyermeknek szüksége lenne ilyesmire.
Ha az első idézetre gondoltál, én ezt pl. nem így értelmezem. Inkább úgy, hogy bármi is történt, meg kell tanulni elfogadni magunkat és együttélni a múltunkkal. Meg kell siratni a veszteségeket, meggyászolni azt, akik voltunk, és akik lehettünk volna, ha mindez nem történik meg - …nem kell rögtön felállni minden esés után. Néha csak lent kell maradni egy kicsit és megélni a fájdalmat…” Aztán venni egy nagy levegőt, és a lehető legjobbat kihozva a lehetőségeinkből, élni tovább. Az, hogy egyszer áldozatok voltunk, nem a mi hibánk, hiszen mindenki kerülhet padlóra, bárkivel történhetnek rossz dolgok.
Szóval inkább csak értelmezés kérdése ez egész. Ha idézetekkel el lehetne intézni - vagy bármi mással - csak úgy, akkor ez oldal sem lenne.

Akkor sem értek egyet azzal, hogy "nem véletlenül kapjuk a nehézségeket". Kitől???

Ha valakit bántalmazás, erőszak ér, akkor nagyon visszás dolog azt mondani neki, hogy "nem véletlenül kapjuk". Vagy saját magának sem mondhatja ezt senki. Ez olyan, mintha a sors büntetése, vagy tanítása, vagy akármije lenne, ami történt.

Pont arról van szó, hogy ha valaki el akarja kerülni az ilyen eseteket, vagy azt akarja, hogy a gyermeke kerülje el, akkor legyen tudatos és ne a sorsra hagyatkozzon. Nagyon lényeges!

Azt is fenntartom, hogy egy idézet végén illik feltüntetni, hogy az kitől származik.

Na, határozott kijelentéseimmel közeledem ahhoz, hogy ellenség legyek. Megszoktam. Pedig a nagy belesimulás okozza, hogy nem tudunk küzdeni az erőszak ellen.

Kérdés írta: Akkor sem értek egyet azzal, hogy "nem véletlenül kapjuk a nehézségeket". Kitől???

Ha valakit bántalmazás, erőszak ér, akkor nagyon visszás dolog azt mondani neki, hogy "nem véletlenül kapjuk". Vagy saját magának sem mondhatja ezt senki. Ez olyan, mintha a sors büntetése, vagy tanítása, vagy akármije lenne, ami történt.

Pont arról van szó, hogy ha valaki el akarja kerülni az ilyen eseteket, vagy azt akarja, hogy a gyermeke kerülje el, akkor legyen tudatos és ne a sorsra hagyatkozzon. Nagyon lényeges!

Azt is fenntartom, hogy egy idézet végén illik feltüntetni, hogy az kitől származik.

Na, határozott kijelentéseimmel közeledem ahhoz, hogy ellenség legyek. Megszoktam. Pedig a nagy belesimulás okozza, hogy nem tudunk küzdeni az erőszak ellen.

A sorstól? Az élettől? Az elkövetőtől? Talán kicsit beleéltük magunkat az anonimitásba, én nem is gondoltam volna, hogy bárkit ez zavarni fog. Az enyém, ha jól tudom Nausentől származik, de nem szokták soha feltüntetni.
Egy csecsemő, egy kis gyerek aligha tudja tudatosan elkerülni az abuzálást, idézet ide vagy sors oda.
Egy mondat, egy szó is lehet gyógyító erejű, akár egy idézet is.

Kérdés írta: Akkor sem értek egyet azzal, hogy "nem véletlenül kapjuk a nehézségeket". Kitől???

Ha valakit bántalmazás, erőszak ér, akkor nagyon visszás dolog azt mondani neki, hogy "nem véletlenül kapjuk". Vagy saját magának sem mondhatja ezt senki. Ez olyan, mintha a sors büntetése, vagy tanítása, vagy akármije lenne, ami történt.

Pont arról van szó, hogy ha valaki el akarja kerülni az ilyen eseteket, vagy azt akarja, hogy a gyermeke kerülje el, akkor legyen tudatos és ne a sorsra hagyatkozzon. Nagyon lényeges!

Azt is fenntartom, hogy egy idézet végén illik feltüntetni, hogy az kitől származik.

Na, határozott kijelentéseimmel közeledem ahhoz, hogy ellenség legyek. Megszoktam. Pedig a nagy belesimulás okozza, hogy nem tudunk küzdeni az erőszak ellen.

Ok., illik feltüntetni a szerzőt, ezzel nem is vitázom.

Megelőzni…? Ahhoz pl. gyakorlatilag mindenkitől el kellene szigetelni a gyerkőcöt, ideértve az összes rokontól kezdve, a többi gyerekig mindenkit. Ez nyilván lehetetlen. A tudatosság inkább abban segít, hogy ha megtörtént a baj, akkor helyén tudd kezelni, hogy egyáltalán észrevedd, ha gáz van. Nem is igazán maga az esemény okozza a traumát, hanem az, ha a gyerek nem beszél róla, vagy épp beszél ugyan, de senki sem figyel rá.
Tudatos pedig csak egy felnőtt tud lenni, egy kisgyermek nem. Hogy nevelsz tudatosságra például egy négy-öt éves gyereket?

A sors tanítása? Végül is, még az ilyen szörnyű dolgokból is lehet tanulni. Pl. igennagyon óvatosságra tanít. Azt hiszem, én sokkal óvatosabb vagyok az átlagnál. Az a felismerés, hogy rossz dolgok nem csak mással történhetnek, és hogy néha a legnormálisabbnak tűnő fazonok követik el a legocsmányabb dolgokat, igencsak megváltoztatja az ember világképét.
Persze ettől még, ha lenne időgépem, biztosan élnék is az általa adott lehetőségekkel, mert azt hiszem, sokkal-sokkal több kára volt a történteknek, mint haszna.
Attól, hogy nem értesz velem egyet valamiben, még nem lettél ellenség. Amúgy nem vagyok az a belesimulós fajta…

" A terapeuta szerepe (...) , hogy erkölcsi szolidaritást vállaljon a túlélővel.
A traumatörténet feltárása során a terapeutára az a feladat hárul, hogy kognitív, érzelmi és erkölcsi kontextust biztosítson. A terapeuta normálisnak tekinti a paciens reakcióit, segíti a történtek megnevezését és kimondását, és osztozik a trauma érzelmi hátterében. Hozzájárul továbbá a traumatikus élmény új értelmezésének megalkotásához is-egy olyan értelmezéshez, amely megerősíti a túlélő emberi méltóságát és értékességét.
Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adnának terapeutáiknak, a túlélők leggyakrabban a terapeuta tapasztalatérvényesítő szerepének fontosságát említik. Egy incesztustúlélő a következőket javasolja: " Kitartóan bíztassa őket, hogy beszéljenek, még akkor is, ha láthatóan fájdalmas. Hosszú idő, amíg az ember maga is elhiszi. Minél többet beszélek róla, annál biztosabb vagyok, hogy az egész csakugyan megtörtént, és annál inkább be tudom építeni. A folyamatos megerősítés nagyon fontos - minden, ami távol tart attól, hogy azt érezzem: elszigetelt, szörnyű kislány voltam." Judith Herman: Trauma és gyógyulás

Trauma és gyógyulás c.könyvből idézek:

Freud hisztériáról szóló korai írásait mélyen áthatja az empatikus azonosulás páciensei reakcióival. ..
Amit hallott, az elképesztő volt.Páciensei újra meg újra szexuális visszaélésről, nemi erőszakról és incesztusról beszéltek neki. Az emlékezés fonalát visszafejtve Freud és paciensei súlyos gyerekkori traumákat tártak fel a későbbi, gyakran teljesen mindennapi események mögött, amelyek a konkrét hisztériás tüneteket kiváltották. 1896-ra Freud úgy vélte, végre megtalálta az igazi okot. A hisztéria etiológiája című tizennyolc esettanulmányt felölelő munkájában drámai állítást tett közzé: következésképp azt a tézist terjesztem elő, mely szerint minden hisztériás eset mélyén egy vagy több idő előtti szexuális élmény rejtőzik...Úgy hiszem, e felfedezés komoly jelentőséggel bír;az ideggyógyászat tudományán belül ez a caput Nili fontosságú eredmény. Freudnak e tanulmánya a gyermekkori szexuális visszaélés hatásait elemző modern klinikai leírások között egy évszázad távlatából is megállja a helyét.
..Freud e művét alighanem a szakterülettel foglalkozó munkái megkoronázásának tekintette...
egy éven belül megtagadta a hisztéria eredetének traumaelméletét. Magánlevelezéséből világosan kiderül, hogy mind jobban aggasztották elméletének radikális társadalmi implikációi. A hisztéria a nők körében annyira gyakori volt, hogy amennyiben paciensei csakugyan igazat, mondtak, és amennyiben elmélete helyes volt, Freud kénytelen lett volna levonni a következtetést, hogy amit "gyermekek elleni perverz cselekedeteknek"nevezett, az bizony járványméretű jelenség. ..Bécs tiszteletreméltó nagypolgári családjaiban is, amelyek körében praxisát folytatta. Ez a gondolat elfogadhatatlan volt. ..
E dilemmával szembesülve Freud többé nem hallgatta meg nőpacienseit. A fordulópontot a híres Dora-eset dokumentálja. ...
Freud nem volt hajlandó elismerni , hogy Dora joggal érez felháborodást és megalázottságot. Ehelyett mindenképpen Dora erotikus izgalmi élményeit próbálta feltárni, mintha szexuális visszaélések Dora vágyait váltották volna valóra. Ezután Dora megszakította a kezelést, amit Freud bosszúként értelmezett. A hisztériás pácienseket ezután csaknem egy teljes évszázadon át megvetették és elhallgattatták. ..
A hisztéria trauma alapú elméletének romjaiból Freud ezután megteremtette a pszichoanalízis tudományát. Az elköv.évszázad uralkodó pszichológiai elméletének alapja ezzel a nők által megélt valóság tagadása lett.
A vizsgálódások közèppontjában továbbra is a szexualitás maradt,ugyanakkor teljesen láthatatlanná vált az a nőket és gyerekeket kizsákmányoló társadalmi közeg, amelyben a szexuális kapcsolatok ténylegesen lezajlanak. A pszichoanalízis levált a tapasztalatok valóságáról, és a képzelet és a vágyak belső viszontagságait elemző tudománnyá vált. A huszadik század első évtizedérr - anélkül, hogy páciensei állításainak megalapozatlanságát klinikailag dokumentálta volna - Freud arra a következtetésre jutott, hogy hisztériás pácienseinek gyerekkori szexuális visszaélésről szóló beszámolói nem igazak: "Azután mégis rá kellett jönnöm, hogy ezek a csábítási jelenetek sohasem történtek meg, hogy csak fantáziák, amiket betegeim költöttek, amiket talán magam erőltettem rájuk." 26-28.o.