Itt a helyem? Tényleg olyan nagy ügy?

Ez a történetem:
www.beszeljrola.hu/tortenetek/283-98-tor...entalevel-39-eves-no

Mindig végigkísért a szégyen, hogy eltúlzom, felfújom magamban, nevetséges/szánalmas vagyok. Mert mások többet szenvedtek, és igazán. Viszonylag könnyen beszélek erről embereknek, ha a téma szóba kerül, mert nem akarok én szégyenkezni, és hogy mások is el merjék mondani.
Valamiért megnyugtatna, ha azt mondanátok, itt a helyem. Nem tudom, miért. De csak azért, hogy megnyugodjak, ne mondjátok.
Gyerekkorom óta megmagyarázhatatlan depresszió rohamaim voltak kb. fél évvel ezelőttig (intenzív lelki munka segített). Már éreztem, mikor közelített, belecsúsztam, mint egy fekete tölcsérbe. Olykor pánikoltam, volt, hogy el kellett kísérni - nem volt rá magyarázat. Egy annyira kicsi senkinek éreztem magam olyankor, hogy arra nincsen szó. "Vacogtam a semmi ágán..."
Ezek lehetnek ennek a tünetei? Azt sem tudom, mi jöhet ebből. Lehet, már nem is fontos.

Mentalevél, persze hogy itt a helyed. Olvasgass a fórumon, meglátod, mennyire nem vagy egyedül. Sem a kétségeiddel, sem a tünetekkel.

Egyértelmű. Itt a helyed, és nagy ügy. Olvasgass nyugodtan, és rájössz. Aztán írjál is, minél többen vagyunk, annál jobban tudjuk egymást segíteni. Isten hozott köztünk!