szülő/ anyuka/ véleménye

Szeretném megtudni más anyukák, de ezt idézőjelbe tenném , hogy álltak az esethez. Az enyém engem tart hibásnak, mert vele ilyen nem történt meg biztos én voltam a kezdeményező.

Az enyém úgy tett, mintha nem tudná - nem érne rá tudni -, hogy mi folyik a családjában. Nem mondtam el neki, inkább elfelejtettem úgy negyven évre. De tudom, ha elmondtam volna, fontosabb lett volna a "mit szólnának ehhez mások, csak senki meg ne tudja", mint az, hogy én mit érzek. Ezt onnan tudom, hogy amikor apám a bátyámat kergette a lakásban elborult fejjel, üvöltve, hogy "megölöm!" (mert a bátyám elkezdte olvasni az újságot bent a szobájában, s így nem apám volt az első, aki olvashatta), akkor anyám csak idesen csítítgatta, hogy "ne ilyen hangosan, még meghallják a szomszédok!" Azt nem mondta, hogy minek üvöltözik a saját fiával egy újság miatt... mert nyilván ő is félt.
Mindebből azt szűrtem, és most is azt szűröm le, sosem állt vollna mellém. Éppen ezért, bár apám talán többet ártott, mégis anyámra haragszom jobban. Nagyon nehezemre esik elfogadni anyaként, hogy egy anya nem a gyerekei mellé áll. Pedig sajnos annyi példa van erre csak itt a fórumon is

Én is sokáig magamba zártam ami történt. Engem nem apukám, hanem a bátyám "használt". Apukám már nem él, bátyámmal nem állunk szóba. Pár éve egyre többet tör fel bennem. Ezért szóba hoztam "anyukámmal". 100 százalékig biztos vagyok benne hogy tudtak róla, de könnyebb volt a kis gyereket kurvának nevezni, akit hajt a vére. Mikor mondtam neki , azt mondta hagyjuk a múlttat, vagy hogy mindig nagy a fantáziám. Valamelyik nap meg azt vágta a fejemhez neki is volt fiú testvére meg unokatestvér is , vele miért nem csináltak ilyet / mert normális ember ilyet nem tesz /. Én is anya meg már nagymama vagyok de a saját gyerekemet sose nevezném hazugnak.
Ahogy öregszem egyre többször jut eszembe, hogy nem volt aki megvédjen, sőt még egy 7 éves gyerekre mondtak olyan dolgokat amit anyuka nagymama nem mondana. Évekig elástam mélyre az emlékét is, de mióta a hírekben is egyre több ilyen eset lát napvilágot, meg mivel "anyukám" idős kora miatt velünk él egyre többször tör fel bennem a múlt.
Amúgy nem sokra várnék tőle, csak arra annyit mondjon igen így volt, nem voltam ott nem tudtalak megvédeni.
Én a gyerekeimért a tűzbe is bementem volna.
Remélem valaha a lelkiismerete fel fog ébredni, bár lehet hiú remény mert , megnyugtatja magát azzal erről én tehetek.

Én nagyon sokat vártam míg szembesítettem a családot a dologgal. Anyukám nem tudja elhinni, hogy ez megtörténhetett, mert semmi jele nem volt. Anyukám kételkedik, látom rajta, hogy tipródik kinek adjon igazat, azt hiszi, hogy bosszúból találtam ki az egészet, mert apukámmal összevesztünk más miatt. Hogyan tudnám meggyőzni anyukámat az igazságról?

Marika! Valaki!

Szerintem meggyőzni nem tudod. Szerintem vagy hisz egy anya a gyerekének vagy nem.
Az enyém elhitte és mégis együtt él azzal a nyomorulttal az öcsémmel együtt. Nem is értem őket. Anyámnak is fontosabb hogy mit szolnak masok, meg hogy ne kelljen elvalni a haz miatt vagy hogy ne az ocsem fizesse a lakas hitelt. Pedig a nagymamamhoz elkoltozhetnenek, konkretan 1 hazzal arrebb, van sok szoba is, de nekik a kenyelem fontodabb mint az hogy hazamenjunk. Mert igy nem megyek. Anyam serelmezte hogy igy hogy elmondtam tobb rokonunknak is ő mar tobbet emelt fovel nem mehet ki az utcara. Ezt mondta. Vegre megszabadultam tőle azzal hogy el mertem mondani. Nehany honapja... Azt hogy mit tett velem 3-9 eves korom kozott evekig.
Es vegre nem kell latnom tobbet. Es nem fogom odavinni az ujszulott kidlanyomat se. Meg se ismerheti. Egyebkent a kislanyom adott erot hogy elmondjam, hogy nehogy vele is megtortenjen. Ahelyett hogy anyam valamit lepne inkabb homokba dugja a fejet es tovabb el egyutt apammal es azt mondja meg KELL valtoztatnom a dontesemet mert en buntetem a csaladom ezzel hogy nem megyek hozzajuk tobbet igy
Ahelyett hogy apamat zavarna el.
Merhetetlenul csalodtam anyukamban es ez nagyon nagyon faj. De egyebkent a csaladom tobbi tagja ugyanez. Mind2 nagymamam, a nagynenem is... Mintha mi sem tortent volna.
Most ismedtem meg a csaladom igazan.

Alma, nagyon nehéz dolog ez. Mindannyian támaszra, megerősítésre vágyunk, amit nem mindenki képes megadni. A társadalom még nagyon nincs felkészülve, hogy kezelje ezt a tabut, amit most egyre többen megtörünk. Idáig tabu volt, és kész...most meg nem tudja senki, mihez lehet kezdeni ezekkel az információkkal, kínos, zavaró ... a kínos és zavaró helyzetekben támadóvá válnak az emberek, és arra támadnak, aki megtörte a tabut...sajnos, ez sosem az elkövető, hanem mindig az áldozat.
Nehogy félreérts, egyáltalán nem felmenteni szeretném a rokonaidat, mert szerintem nincs nagyobb árulás, mikor egy anya a saját félelmei miatt cserbenhagyja a gyerekét/gyerekeit... csak azt is látnunk kell, hogy nemcsak a szüleinkkel -családjainkkal-rokonainkkal harcolunk, hanem mögöttük, a kötényük mögött, ott áll az egész társadalom és az eddig bevett szokások - pl. hogy miről kell hallgatni - és ezekkel is harcolunk. Ezért tűnik néha kilátástalannak, túl nagy az ellenállás. De én optimista vagyok: egy ruhán is, ha egyetlen öltést kibontunk, szép lassan felfeslik az egész.Ugyanígy van a tabukkal is. Előbb-utóbb másképpen lesz...Légy nagyon büszke arra, hogy volt erőd kiállni és szemtől szembe megmondani! Rengeteget tettél!

Köszönöm ❤