Csoportterápia ?

Nyitottam egy ilyen topikot, mert nagyon munkál bennem az igény erre.
Most, hogy ott a szerdai ÁRTatlan rendezvényen a pszichológusnőtől elhangzott, hogy gyógyulni csak kapcsolatokban, kapcsolatokon keresztül lehet, kezdem ezt egyre inkább érezni. Tudom, az egyéni terápia is kapcsolat - a mi fórumozásunk itt is egyféle kapcsolat... de nekem szükségem lenne a valódi energiákra is, amit közös gyógyulási folyamatban megoszthatnánk, átélhetnénk, együtt.
Már másfél évvel ezelőtt is felvetettem, hogy mennyire jó lenne egy ilyen csoportterápia, hozzáértő vezetővel - hogyan lehetne ilyet találni? Van még rajtam kívül olyan, akit érdekelne?
Az áldozat-, túlélő-sorstársak energiája megerősít mindannyiunkat - ezt a rendezvényen is lehetett érezni, ha valaki már megszólalt, utána még sokan akartak - sokak pedig gyűjtötték az erőt, és már nem maradt rájuk idő ...
kellene ennek fórum.
Tudom, sokan még egyetlen terapeutával sem merik megosztani életüknek ezt a részét - de biztos vannak olyanok, akiknek segítene a többiek története, a többi érintett meglátása - én ezen a fórumon is minden hozzászólótól tanultam, felismertem valamit.
Meg azt is sajnos, mennyi indulat maradt bennem a sokunk történetéből látszó "árulással" kapcsolatban. Szívesen beszélgetnék veletek erről... ha nem sikerül csoportterápiát összehozni, legalább itt, ezen a virtuális fórumon... de még jobb lenne, ha sikerülne

Én kaptam esélyt , még ha nem is pszichológus, hanem pszichiáter (pszichológus képesítése is van) segítségére. Nem tudtam vele élni, ugyanis rájöttem valami szörnyű blokk: Képtelen vagyok férfival együttműködni ezen a téren. Egyszerűen lebénít, van bennem egy szörnyű kényszer hogy megfeleljek neki pusztán a neme miatt. Nincs értelme ha azt mondom amit szerintem hallani akar.... Hiába látom be utólag hogy ez nem így működik. Ezért is tetszik az ötlet hogy a fórumnak legyen ilyen része. Talán segíthet valamit.

Bennem is ez munkál szerda óta: együtt kéne lépni. Nem csoportterápiára gondoltam, de valami csoportos fellépésre. Mert azt láttam, hogy nagyon sok erőt ad az, ha valaki ki mer állni, mások is kedvet kapnak hozzá. Valami ilyenen kezdünk most el ötletelni mi is. Összegyűjteni egy csapat bátor embert, bejárni az országot, elmondani, hogy igen, mi áldozatok vagyunk, velünk megtörtént, nem félünk kimondani. Nem kell részletekbe menni, de fontos, hogy lássák, hús és vér emberek ezt ki merik mondani. Hogy nem lehet ezt a szőnyeg alá söpörni, mert olyan sokan vagyunk, hogy nem férünk be alá. Egyfajta "road show" lenne, bár ebben a kontextusban ez elég furcsán hangzik. Mit gondoltok?

Egyrészt jó ötletnek tartom, de félnék is tőle. Ismerve a környezetemet.... Megint célpont lennék ha tudnának róla mit éltem át. Jó pár éve prostitúcióra kényszerítettek egy közeli településen egy kislányt. És mi volt az itteni nők reakciója? Hogy igazából senkit sem lehet kényszeríteni. Biztosan élvezte. Az a kislány nem volt még tizenhárom éves, és a családja életével fenyegették.
Ezek után nem számítanék semmi jóra. Ugyanakkor az utóbb időben van bennem egy baromi erős kényszer, hogy beleüvöltsem az emberek szemébe: Hé, nyissátok már ki a szemeteket, ne forduljatok el ha ilyesmit láttok! A ti gyereketek, unokátok is lehet áldozat!

Pont ezért kéne együtt lépni. Ennyi embernek nem mondhatnák már ezt. És tudnánk egymásban tartani az erőt.

Mara,én benne lennék

Amaoneth írta: Én kaptam esélyt , még ha nem is pszichológus, hanem pszichiáter (pszichológus képesítése is van) segítségére. Nem tudtam vele élni, ugyanis rájöttem valami szörnyű blokk: Képtelen vagyok férfival együttműködni ezen a téren. Egyszerűen lebénít, van bennem egy szörnyű kényszer hogy megfeleljek neki pusztán a neme miatt. Nincs értelme ha azt mondom amit szerintem hallani akar.... Hiába látom be utólag hogy ez nem így működik. Ezért is tetszik az ötlet hogy a fórumnak legyen ilyen része. Talán segíthet valamit.

Amaoneth, hú, de ismerős Én több pszichológushoz is jártam, az első háromhoz teljesen feleslegesen, mert azt mondtam, amit hallani szeretett volna (vagy legalábbis, amit szerintem hallani szeretett volna). Csak a feszültség nőtt bennem, s közben a terapeuta mondta, hogy én milyen gyorsan haladok
Úgyhogy tudom, miről beszélsz.... ráadásul nekem nem csak férfi szakemberrel működik így. Az utolsó terapeutámmal már tudtunk beszélgetni dolgokról, de még itt is sokszor rajtakaptam magam, hogy na jó, ne lovagoljunk annyit az én témámom, már egészen túl vagyok rajta...
éppen azért jutott eszembe a csoportterápia, mert ott ezt nehezebb csinálni - a sorstársakat nehezebb "átverni", mert tudják, hogy az nem úgy van, hogy valaki ripsz-ropsz már túl is van rajta... és talán ott épp ez a megfelelés kimarad, hiszen kevésbé tudjuk "letapogatni", mit várnak tőlünk, mert nem vagyunk egyformák. Szóval biztatnálak. Nagyon hiszek a személyesség erejében.
De lehet, idő kell hozzá, míg összejön - addig marad a virtuális világ.

Anoni Mara írta: Bennem is ez munkál szerda óta: együtt kéne lépni. Nem csoportterápiára gondoltam, de valami csoportos fellépésre. Mert azt láttam, hogy nagyon sok erőt ad az, ha valaki ki mer állni, mások is kedvet kapnak hozzá. Valami ilyenen kezdünk most el ötletelni mi is. Összegyűjteni egy csapat bátor embert, bejárni az országot, elmondani, hogy igen, mi áldozatok vagyunk, velünk megtörtént, nem félünk kimondani. Nem kell részletekbe menni, de fontos, hogy lássák, hús és vér emberek ezt ki merik mondani. Hogy nem lehet ezt a szőnyeg alá söpörni, mert olyan sokan vagyunk, hogy nem férünk be alá. Egyfajta "road show" lenne, bár ebben a kontextusban ez elég furcsán hangzik. Mit gondoltok?

Nekem ez az ötlet is tetszik De a csoportterápiáról nem mondanék le, ha összehozható - a terápia másik vonal, a csoportos fellépés megint csak más.
Az biztos, hogy nagy szükség lenne rá, hogy ne csak elméletben lássák, hogy létezik ilyen, hanem a "valóságban" is. - ezért volt nagyon jó a szerdai rendezvény is...
Bár most, míg írtam ezt, előjött a cinikus oldalam, és már hallani véltem, ahogy "hivatalos" vagy "foglalkozásszerű abuzáltnak" neveznek majd a rosszakarók
De végül is nem baj - a cél a lényeg, amit egyikünk mondott, a fiatal lány, hogy "ha csak egy embernek visszaretten és így egy másik sorstársat megmenthetünk, már megérte". Köszönet neki ezért a mondatért!

nyugodt írta:

Amaoneth írta: Én kaptam esélyt , még ha nem is pszichológus, hanem pszichiáter (pszichológus képesítése is van) segítségére. Nem tudtam vele élni, ugyanis rájöttem valami szörnyű blokk: Képtelen vagyok férfival együttműködni ezen a téren. Egyszerűen lebénít, van bennem egy szörnyű kényszer hogy megfeleljek neki pusztán a neme miatt. Nincs értelme ha azt mondom amit szerintem hallani akar.... Hiába látom be utólag hogy ez nem így működik. Ezért is tetszik az ötlet hogy a fórumnak legyen ilyen része. Talán segíthet valamit.

Amaoneth, hú, de ismerős Én több pszichológushoz is jártam, az első háromhoz teljesen feleslegesen, mert azt mondtam, amit hallani szeretett volna (vagy legalábbis, amit szerintem hallani szeretett volna). Csak a feszültség nőtt bennem, s közben a terapeuta mondta, hogy én milyen gyorsan haladok
Úgyhogy tudom, miről beszélsz.... ráadásul nekem nem csak férfi szakemberrel működik így. Az utolsó terapeutámmal már tudtunk beszélgetni dolgokról, de még itt is sokszor rajtakaptam magam, hogy na jó, ne lovagoljunk annyit az én témámom, már egészen túl vagyok rajta...
éppen azért jutott eszembe a csoportterápia, mert ott ezt nehezebb csinálni - a sorstársakat nehezebb "átverni", mert tudják, hogy az nem úgy van, hogy valaki ripsz-ropsz már túl is van rajta... és talán ott épp ez a megfelelés kimarad, hiszen kevésbé tudjuk "letapogatni", mit várnak tőlünk, mert nem vagyunk egyformák. Szóval biztatnálak. Nagyon hiszek a személyesség erejében.
De lehet, idő kell hozzá, míg összejön - addig marad a virtuális világ.

Nekem is nagyon ismerős, amiről írtatok. A szakembereket illetően nekiem is mindegy volt, hogy férfi vagy nő. Amikor elmondtam valami olyat, ami láthatóan sokkolta őket, utána napokig hatalmas szégyenérzet lett rajtam úrrá és nem győztem szépíteni. Sőt visszaemlékezve az egész életem arról szólt, hogy próbáltam mások gondolataiban olvasni és még mielőtt kért volna tőlem bárki bármit is én már cselekedtem. Amikor sikerült „jól” látnom valaki gondolatait majd vágyai szerint cselekedni és ez tetszett az illetőnek, akkor jól kihasználtak miközben hülyének is néztek. Akik nem kihasználósak azokat pedig a kéretlenül ékezett cselekvés gyanakvóvá tette irányomba és ez még rosszabb volt. És ezek a szexualitástól oly távol álló dolgok, ezek már olyan áttétek, melyek nagyobb kárt tudnak okozni, mint az alapprobléma. Ezért is tartom lényegesnek a mielőbbi feltárást.

Kiscsillag, nagyon ismerős amit írsz. Bennem is megvan ez. Saját bajom kisebbítése "jajdemegértek másokat" hogy miért csináltak olyasmit ami rossz nekem. Pedig belülről emészt hogy mivel érdemeltem ki. Hiába tudom hogy nem érdemeltem ki, akkor is gyötör. És sokszor megvan a kihasználtság érzése is.

Kedves - egyenlőre - NYUGODT: Üdvözlöm a kezdeményezést ! Szívesen beszélgetnék én is körben ülve, kiscsoportos megosztásban, a feldolgozás okán... Azt gondolom, mielőtt a nagy-nyilvánosság elé lépnénk, jó lenne megerősíteni az öntudatunkat egymás értő figyelmében.
Talán lehetne módot adni egymásnak a megnyilatkozásban, ami segítené a kiállásunkat.
A.

Nagyon jó, hátha gyűlünk még egy páran, egy csoportnyira. Szerintem már az is jó lehet, ha le merünk ülni egymással, megosztani a tapasztalatainkat, a megoldási módjainkat, és azt, ahogyan a külvilággal viaskodunk.... mert ezek a legnehezebb részek. Ha nincs közös terápia, csak élménymegosztás, az is jó...egyéni terápiában is fel lehet dolgozni később, ha kell.
De valahogy most úgy érzem, senkivel nem tudok olyan oldottan beszélgetni, mint veletek

Rám is számíthattok egy ilyen csoporton, önsegítő körben

Üdv.! Én is szívesen, személyesen is...

Sziasztok,
Az ötlet nagyon jó, remèlem meg is valósìtható