Családi pucérkodás. Abúzus, vagy nem?

Szeretném megkérdezni Tőletek, mert elég közelről érint engem a szóban forgó család.

Kezdetektől fogva közös fürdőszobában mosdanak, öltöznek, egymás előtt pucéran, hiányos öltözékekben apa, anya, és most már felnőtt gyerekek és ebben nem volt változás idővel. Nekem az gyanús az egészből, hogy a felnőtt gyerekeknek szerintem túl későn vannak, ha egyáltalán vannak kapcsolataik. (Vegyesen fiúk, lányok, már 18 év felettiek.)

Nem tudom, az én gyerekeim egy idő után közölték, hogy magukra akarják csukni a fürdőszobát, vagy egyszerűen megtették, és ezt tiszteletben tartottam, természetesnek vettem. Én sem öltöztem, mosdottam előttük, csak baba korukban egy ideig.

Mi a véleményetek?

Szerintem ez nem feltétlenül gáz. Ahány ház, annyi szokás. Az én apám sosem vetkőzött le előttem. Egyszer véletlenül rányitottam, azt hittem, itt a világ vége... Úgyhogy én úgy döntöttem, nem csinálunk ebből tabut. Ha ez a természetes otthon, és senki nem él vissza vele, akkor nincs ebben semmi különös. Persze mindenki becsukja a fürdőszoba ajtaját, de ha valamiért be kell menni, akkor bemegyünk. De tudom, hogy vannak családok, ahol ez másként van. Azt hiszem, pl. kamaszodó fiúknál másképp kell csinálni, több intimitást adni nekik. De ebben nincs tapasztalatom.

Én azt hiszem, nem akartam volna látni a szüleimet meztelenül. Egy kisgyereknek nem hiszem, hogy egy felnőtt férfi látványa ne okozna kisebbfajta (?) sokkot. Nem hiszem, hogy ebben a kérdésben a gyerek dönt azokban a családokban, ahol ez így szokás. Sőt, alighanem meg se kérdezik erről a gyereket. Akkor pedig miben különbözik ez bármiféle más abúzustól, aminek éppen az a lényege, hogy az áldozat akarata ellen cselekszik az elkövető.
Én az egy ágyban alvást se tartom túl jó ötletnek, miközben a kötődő nevelés hívei meg vannak róla győződve, hogy az a legjobb a gyereknek. Hát nem tudom...

Mara, nemcsak kamaszfiúnál, én azt gondolom, lánynál ugyanúgy. És nem feltétlenül kamaszkortól, hanem már hamarabb.

Hajnalkám írta: Én azt hiszem, nem akartam volna látni a szüleimet meztelenül.

Ha a gyerek ezt szokja meg, akkor nem veszi észre, nem bámulja meg stb. Én ebben nem látok semmi vészest, ha egy családban ez a természetes. És amikor a gyerek nődögél, figyelni kell, ő mit akar. Ha zavarja, hogy meztelenül látják a szülei, akkor ezt tiszteletben kell tartani.

Hajnalkám írta: Akkor pedig miben különbözik ez bármiféle más abúzustól, aminek éppen az a lényege, hogy az áldozat akarata ellen cselekszik az elkövető.

Sokban?

Hajnalkám írta: Én az egy ágyban alvást se tartom túl jó ötletnek, miközben a kötődő nevelés hívei meg vannak róla győződve, hogy az a legjobb a gyereknek. Hát nem tudom...

Szerintem mindannyiunknál jelen van az ősi ösztön, egy idő után a "rejtőzködésre", vagyis a saját intimitásunkra, jogainkra látens módon előbb utóbb késztetést érzünk. Ezt mindenképpen tiszteletben kellene tartani!
Az együtt alvással kapcsolatosan kettősség van bennem: meggyőződésem, hogy 2 ok indukálja ezt bennünk, az összetartozás és a biztonság iránti vágy(az ősemberek a barlangban is összehúzódtak). Ugyanakkor ha tiszteletben tartódik a gyerek intimitásának az igénye, akkor egyértelműen bekövetkezik a különalvás.

Mara, lehet, hogy igazad van, de a kisgyereknek az a természetes, amit a szülő annak tart. Akkor is, ha az valójában mégsem természetes. Hiszen pont ez a szexuális abúzus lényege is. A kisgyerekkel el lehet hitetni, hogy természetes pl. a nemi szervek simogatása, és csak később jön rá, hogy mégse volt az.
Szóval én nem javasolnám azt, hogy a szülők meztelenül mutatkozzanak a kisgyerek előtt. Persze nyilván amíg a kisgyereket fürdetni, öltöztetni kell, addig a szülő természetesen láthatja a gyereket ruha nélkül, csak a fordítottja nekem valahogy nem tűnik természetesnek.

Angyalka, azt értem, miért akar egy kisgyerek a szüleivel aludni, ahogy azt is, hogy amíg az anya szoptatja a csecsemőt, kényelmesebb neki, ha ott van a közelében, akár az ágyában (bár újszülött esetében pl. a nőgyógyászom nem helyeselte, hogy ott tartottam magam mellett a gyereket, a fertőzésveszély miatt). Csak kérdés, valójában a gyereknek vagy a szülőnek (főleg anyának) van-e erre valódi igénye? Na és a sokáig (4-5 éve korig) való szoptatásra? Nyilván messzire vezet a kérdés, de ugyanez felmerül bennem a meztelenkedéssel kapcsolatban is. Kinek az igénye ez valójában?
Na és vajon észreveszi-e a szülő, hogy mikortól válik a gyerek számára kellemetlenné? Tudjuk, hogy a gyerekekben nagyon nagy a megfelelési vágy, és sokszor ő maga nem is tudja, mi az, ami neki valódi igénye. Minél kisebb, annál inkább elfogadja azt, amit a szülei mondanak neki. Akár jóra tanítják, akár rosszra.

Nagyon köszönöm mindannyiotoknak a hozzászólásokat! Elgondolkodtató, hogy hányan hányféleképp látjátok. Én is azért gondolom abúzusnak, mert a szülők vezették be, és a gyereknek nem volt beleszólási lehetősége. Azt gondolom, így könnyebb kötődni az ellenkező nemű szülőkhöz a gyerekeknek, -kitolódik az ödipális szakasz-, és ezért az ellenkező nemmel -saját korosztály-, nem is éreznek talán akkora késztetést, hogy kapcsolatot teremtsenek. Valahogy úgy érzem, hogy egy erotikusan fülledt légkörben vannak, amit megszoktak, nem is kívánkoznak ki igazán emiatt a "burokból". Mivel pedig a szülők nem is sürgetik a dolgot,- mert leginkább a gyerekek tartják őket össze-, így különösképp nem. Bármennyire nem nyúlnak egymáshoz, szerintem mivel az agyukba nem látunk be, ott sok minden nemkívánatos dolog lejátszódhat..

Hajnalkám írta: Angyalka, azt értem, miért akar egy kisgyerek a szüleivel aludni, ahogy azt is, hogy amíg az anya szoptatja a csecsemőt, kényelmesebb neki, ha ott van a közelében, akár az ágyában (bár újszülött esetében pl. a nőgyógyászom nem helyeselte, hogy ott tartottam magam mellett a gyereket, a fertőzésveszély miatt). Csak kérdés, valójában a gyereknek vagy a szülőnek (főleg anyának) van-e erre valódi igénye? Na és a sokáig (4-5 éve korig) való szoptatásra? Nyilván messzire vezet a kérdés, de ugyanez felmerül bennem a meztelenkedéssel kapcsolatban is. Kinek az igénye ez valójában?
Na és vajon észreveszi-e a szülő, hogy mikortól válik a gyerek számára kellemetlenné? Tudjuk, hogy a gyerekekben nagyon nagy a megfelelési vágy, és sokszor ő maga nem is tudja, mi az, ami neki valódi igénye. Minél kisebb, annál inkább elfogadja azt, amit a szülei mondanak neki. Akár jóra tanítják, akár rosszra.

Hajnalkám! Igen, fontos elem, hogy a szülő észrevegye gyermekeinél az érzelmi hullámzásokat! Hiszem, hogy vannak szülők, akik sajnos, még az érzelmi katasztrófákat sem veszik észre... Nálunk a kisfiam egyedül aludt 3 éves koráig, (akkor váltunk), és azóta nem akar egyedül aludni, vagy csak pár napig, aztán bekérezkedik a szomszéd ágyba, néha meg mellém, attól függően, hogy mennyire zaklatott. Eleinte azt hittem a rémálmok miatt, amik akkoriban kezdődtek... Majd azt gondoltam azért, mert az apjával mindig együtt aludtak, amikor nála volt. Aztán kiderültek a tények... És hol azt érzem, hogy érzem, miért akar fészekbe bújva elaludni, hol azt, hogy nem akarok vele aludni,mert véleményem szerint működik a tudatalatti kommunikáció folyamatosan és én néha elég zaklatott vagyok a történések, és aktuális folyamatok miatt. Időnként nehéz észnél lennem a témában, mert volt, amikor a szobácskájában aludt, és vagy sikoltozott, vagy átjött mellém, vagy sírt utánam álmában is. Aktuálisan merőlegesen az ágyamra tettük az ágyát, és a kezemet fogva alszik el. Még mindig felriad éjszakánként...

Én azt hiszem, hogy az, aki abúzus áldozata volt, nem nagyon tud objektív választ adni erre a kérdésre. Mert hol túlféljük a dolgokat, és rémeket látunk mindenütt, hol pont ezért azt gondoljuk, á, ez normális, csak a múltam miatt parázok rá ennyire.
Azért, mert vannak apukák, akik abuzálják a gyereküket, nem gondolom, hogy minden apukának meg kéne tiltani, hogy odabújjon a gyerek mellé az ágyban. Vagy hogy egy rémálomból ébredő kisfiú az anyukájával aludjon.

Anoni Mara írta: Én azt hiszem, hogy az, aki abúzus áldozata volt, nem nagyon tud objektív választ adni erre a kérdésre. Mert hol túlféljük a dolgokat, és rémeket látunk mindenütt, hol pont ezért azt gondoljuk, á, ez normális, csak a múltam miatt parázok rá ennyire.
Azért, mert vannak apukák, akik abuzálják a gyereküket, nem gondolom, hogy minden apukának meg kéne tiltani, hogy odabújjon a gyerek mellé az ágyban. Vagy hogy egy rémálomból ébredő kisfiú az anyukájával aludjon.

Azt hiszem, Mara, igazad lehet ebben. Nem tudunk ezekben elég objektívek lenni.

Alicia09 írta: Azt hiszem, Mara, igazad lehet ebben. Nem tudunk ezekben elég objektívek lenni.

Az a helyzet, hogy én kérdeztem már erről szakembereket is, és ahogy látom, ők se tudnak objektívek lenni. Pontosabban van, aki így gondolja, van, aki úgy.

Nyilván itt az olyan helyzetekről van szó, amikor rendszeresen, éveken keresztül, gyakorlatilag életvitelszerűen alszik együtt a gyerek a szülőkkel, illetve pucérkodnak. Más az, ha a gyerek beteg, fél, stb. Vagy ha véletlenül rányit a szülőre a fürdőszobában. Én előbbivel nem értek egyet.