Kérdés

Sziasztok!
Ha valaki olvassa még a fórumot, kíváncsi lennék a meglátására egy ügyben.
Elég régóta dolgozom a traumám feldolgozásán. Jelenleg ott tartok, hogy legmélyen belül néha felvetődik bennem egy érzés, egy gondolat, hogy lehet megbocsátottam, és talán minden ellenére mégis szerettem az apámat.
Ez eléggé kiborít, eddig nem is mertem írni róla, beszélni meg pláne nem.
Lehetséges ez?
Megtehetem ezt egyáltalám?
Megérdemli?
Tényleg ezt érzem, érezhetem így?
Ezt akkor sem akartam!!!!! Nem tudom, most mi van, szinte szégyellem, hogy felmerül ennek a lehetősége. Vagy lehet nem akarom ezt.
Sok, sok kérdés....

Ági, szerintem pont ez a rettenet az abúzusban. Szerintem a többség szerette az illetőt, hiszen ezért volt könnyű minket "behálózni". Ezért az iszony lelkiismeretfurdalás is, az ember egyszerre szeret és gyűlöl.. És gyűlöli magát azért, mert szerette, akit gyűlölni kellett volna. Iszonyat csúnya csavar ez...
Szóval teljesen normális ez az érzés. Már sokszor mondtam itt, hogy ugyan mindenkinek a saját traumája a legnehezebb, mégis úgy érzem, annál iszonyatosabb, mint amikor a szülő követi el az abúzust, nincsen.

Teljesen értem amit írsz! Totál nekem is vannak ilyen érzéseim. Kettős érzés folyamatosan. Utálom ezt. Ezzel kínlódok évek óta én is. Vannak jobb és rosszabb időszakaim. Bárcsak nem ilyen lett volna a gyerekkorom bárcsak ne lett volna. Nehéz így élni, de tudunk!!!! Nem tudom én sem mitől érezném magam jobban.