Apámtól kellett félnem gyerekként

Sziasztok! Én most csatlakoztam a fórumhoz. Hihetetlen, hogy milyen történetek vannak, és mennyi közös van a történetekben. Senki sincs egyedül a problémájával.
Arra lennék kíváncsi, hogy Ti hogyan és mikor mondtátok el a családtagjaitoknak, hogy mi történt veletek? Vagy hogyan készültök elmondani? Hogyan reagáltak rá?
Nekem egész kiskoromban kezdődött 3 éves lehettem. Aztán 10 éves korom előtt abbahagyta. Soha nem mertem róla beszélni, de a férjem már tudja végre. Annyira jó érzés volt elmondani valakinek. Úgy döntöttem a születendő gyerekemet nem fogom a közelébe engedni, ezért készülök elmondani anyámnak és a nagyszüleimnek. Félek, hogy mi lesz ezután Hogyan fog alakulni az életünk. Messze lakunk tőlük, így valamivel könnyebb lesz de akkor is.

Jó, hogy itt vagy Alma. Gratulálok a babához

Köszönöm! Ő adott nekem erőt! Már értem mit jelent az, hogy az ember bármire képes a gyerekéért.

Az apám bántalmazott engem is... Hogy tehette? És hogy nem vette észre senki?! (anyám valószínűleg nem akarta meglátni, úgy bele volt feledkezve a saját nyomorába..)

Tesómnak elmondtam, hitt nekem és ledöbbent az egészen. 

Bő egy éve határt húztam a szülőkkel. Terápia hatására, felismertem, szorongom a szüleimtől. Aztán arra, micsoda károkat okoztak ők, mennyire magányos gyerek voltam és nem figyeltek a szükségleteimre. 
Apámmal azóta, tavaly április óta nem beszélek, anyámmal utoljára augusztusban beszéltem. 
Ezután depressziós lettem,( öngyilkossági gondolataim lettek), gyógyszert kezdtem szedni. 
Jöttek az emlékbetörések, és kiderült az abuzus: apám éveken át használt szexuálisan.. 

Erről egyikükkel se beszéltem, néha nagyon elmondanám - de a reakciójuk súlyát még nehéz lenne elbírni. 

Párom tud róla, az rengeteget segít. 

Ha el jön au ideje és úgy érzem hogy szembesíteni akarom őket, amiben mindketten felelősek, akkor megteszem.