Nem birom...

Sziasztok
Sokaig csak ismerkedtem az oldallal es nem mertem irni..
44 eves no vagyok..Apam evtizedekig hasznalta ki a gyermeki szeretetemet a legmocskosabb modon..17eves korombam elszoktem.Hazavitt eszmeletlenre vert anyam szeme lattara..Nem erdekelt mert vegre kiordithattam magambol a 10 eve huzodo kinzasomat..Anyam nem hitt nekem..soha nem hitt..Ugy kezelt mint egy ferget aji tonkretette a csalad jo hirnevet..
Ma tobb mint 3000 km valaszt el toluk es megis ..Anyam mai napig lelkileg terrorizal..a mai napig egy pici lany vagy aki szuloi szeretetre vagyik..
Nem birom..Bele fogok roppanni

Kedves Delila, örülünk, hogy ránk találtál. Szép lassan, a saját tempódban...

Kedves Delila!
Ismerem az érzést, amikor támogatásra lenne szükség a családtól ehelyett csak vádakat, meg nem értést tapasztalsz. Nem félj, kapaszkodj mindenbe, mindenkibe, aki melletted van. Itt megértenek, majd meglátod..

Szia Delila! Engem sem ért meg anyukám. Pedig elmondtam neki 16 évesen, 22 évesen aztán még egyszer kétszer. Az elmúlt egy éveb többször is, de csak veszekedés lesz belőle, és mindig túllépünk a problémán. Mindenkinek azt kell mutatni, hú a mi családunk milyen szuper jó. Pedig nagyon nem az. Mindig egyedül éreztem magam. 35 éves vagyok, ezt próbálom elfogadni, hogy ez van és kész. Csak hát elég nehéz. Én 50 km re lakok tőlük, de szinte soha nem jöttek el hozzám. Anyu szerint én nem mondok igazat, jó színész vagyok, stb. Van egy kisfiam, az is rossz, hogy még ő miatta sem jönnek el. Ha azt akarom hogy találkozzanak, akkor nekem kell menni.Nekem semmi segítségem nem volt soha és ma sincs. A párkapcsolataim soha nem sikerültek, bár igazából nem is akartam egyiket sem. Aki most van vagy nincs szerelmem, vele nem tudom hogyan lesz...Legyél erős, kitartást, éld túl a napokat, aztán meg lesz valahogy, mindig van valahogy, csak ne hagyd el magad.

Delila írta: Sziasztok
Sokaig csak ismerkedtem az oldallal es nem mertem irni..
44 eves no vagyok..Apam evtizedekig hasznalta ki a gyermeki szeretetemet a legmocskosabb modon..17eves korombam elszoktem.Hazavitt eszmeletlenre vert anyam szeme lattara..Nem erdekelt mert vegre kiordithattam magambol a 10 eve huzodo kinzasomat..Anyam nem hitt nekem..soha nem hitt..Ugy kezelt mint egy ferget aji tonkretette a csalad jo hirnevet..
Ma tobb mint 3000 km valaszt el toluk es megis ..Anyam mai napig lelkileg terrorizal..a mai napig egy pici lany vagy aki szuloi szeretetre vagyik..
Nem birom..Bele fogok roppanni

Delila, most látom, hogy szerkesztetted a hozzászólásod, mikor én olvastam, még csak az első sor volt meg. Próbáld meg kiírni magadból a történeted, hátha az segít. Ha elküldöd, kirakjuk az oldalra, és jobban megismerünk.
Süni kérdését tudom csak megismételni, mert nagyon fontos kérdés: jársz / jártál terápiába?

jelen írta: Szia Delila! Engem sem ért meg anyukám. Pedig elmondtam neki 16 évesen, 22 évesen aztán még egyszer kétszer. Az elmúlt egy éveb többször is, de csak veszekedés lesz belőle, és mindig túllépünk a problémán. Mindenkinek azt kell mutatni, hú a mi családunk milyen szuper jó. Pedig nagyon nem az. Mindig egyedül éreztem magam. 35 éves vagyok, ezt próbálom elfogadni, hogy ez van és kész. Csak hát elég nehéz. Én 50 km re lakok tőlük, de szinte soha nem jöttek el hozzám. Anyu szerint én nem mondok igazat, jó színész vagyok, stb. Van egy kisfiam, az is rossz, hogy még ő miatta sem jönnek el. Ha azt akarom hogy találkozzanak, akkor nekem kell menni.Nekem semmi segítségem nem volt soha és ma sincs. A párkapcsolataim soha nem sikerültek, bár igazából nem is akartam egyiket sem. Aki most van vagy nincs szerelmem, vele nem tudom hogyan lesz...Legyél erős, kitartást, éld túl a napokat, aztán meg lesz valahogy, mindig van valahogy, csak ne hagyd el magad.

Sokszor érzem ezt én is,kivülről álomcsalád vagyunk, de ha tudnák hogy mi van belül és mennyi mindent csináltam végig teljesen egyedül,miközbe felvettem egy maszkot és mögé senki nem nézett.Amúgy valamelyik nap nagyon kiakadtam és a jólneveltségem köszönhetem hogy nem szóltam be egy leendő nagymamák,elkezdett búslakodni hogy a kisunokája lány helyett fiú lesz, egyrészt nem hogy hogy örülne hogy egészséges lesz,ami a mai világba egy kincs, másrészt meg tényleg a nyelvemen volt hogy örülhetnél neki hogy fiú mert legalább nem akarják majd lépten nyomon megd....,és sokkal kevesebb eséllyel él át olyasmit mint Mi.Nekem ez volt az első gondolatom

Sziasztok
Nagyon nagyon szepen koszonom a hozzaszolasokat..Nagyon halas vagyok erte hogy irtatok
Nem Mo-n elek pszchilogusnal nem voltam de terapiara jartam ..Semmit sem segitett sot csak rosszabbul lettem az egesztol..
Ismet szerkesztenem kell bocsanat Admin..
Szoval jartam terapiara egy terapuatahoz de minden alkalommal annyira folzaklatott hogy siras lett a vege..
Van parom,nagyon szeretne segiteni de valamiert nem engedem neki..Tudja hogy mi tortent velem (reszleteket termeszetsen nem) de valami megakadalyoz benne hogy leterheljem Ot is..Inkabb bezarkozom a furdoszobaba es sirok (mint ma is)..
Vannak jobb es rossszabb periodusaim -most eppen egy nagyon rosszban vagyok
Mar felek mindentol-magassagtol, viztol, poktol de legfokeppen attol hogy elveszitem a gyerekeimet,komkretan bajuk esik
Betegesen aggodom ertuk..
Tudom hogy elmulik majd ez az idoszak,es jobb lesz,mert eros vagyok..
Gyakorlatilag szinte 40 eve elek ezzel egyutt..Tulelem..Ismet.

Delila írta: Sziasztok
Nagyon nagyon szepen koszonom a hozzaszolasokat..Nagyon halas vagyok erte hogy irtatok
Nem Mo-n elek pszchologusnal nem voltam de tterapiara jartam ..Semmit sem segitett sot csak rosszabbul lettem az egesztol

Delila, akkor rossz helyre jártál terápiába, vagy nem voltál felkészülve arra, hogy szenvedéssel is jár a terápia. Ne add fel, keress másikat, keress olyat, akit jó szívvel ajánlanak, aki jártas az abúzusban.

Egy olyan szervezethez jartam aki gyermekkori abuzussal foglalkozik de a 9 alkalom alatt mig ott voltam MINDENROL volt szo,kiveve hogy mi tortent velem es hogyan eljek ezzel egyutt..
Sot egyszer a terapuata azt mondta SZO SZERINT hogy ha ennyira aggodom a gyerekeimert elkepzelheto hogy en is zaklatom oket..
Nos akkor mondta a parom azt hogy nincs tobb terapia.

Sajnos sok a rossz "szak"ember. Ez tényleg elképesztő, ami veled történt, Delila!

Nem tudom otthon mik a lehetosegek..Itt ennyi volt..Illetve elkuldtek pszichiaterhez aki 2*20 perces beszelgetes utan kozolte :Mentalisan egeszseges vagyok..(Ongyilkossagi gondolatok miatt kerultem hozza)
Aztan elkuldte a fajlomat ehhez a szervezethez mondvan O nem ert a gyerekkori szexualis traumak kezelesehez..
Ropke 2 ev utan mar mehettem is terapiara..Es kaptam ezt,amit leirtam fontebb.

Delila írta: Nem tudom otthon mik a lehetosegek..Itt ennyi volt..Illetve elkuldtek pszichiaterhez aki 2*20 perces beszelgetes utan kozolte :Mentalisan egeszseges vagyok..(Ongyilkossagi gondolatok miatt kerultem hozza)
Aztan elkuldte a fajlomat ehhez a szervezethez mondvan O nem ert a gyerekkori szexualis traumak kezelesehez..
Ropke 2 ev utan mar mehettem is terapiara..Es kaptam ezt,amit leirtam fontebb.

Eléggé gyerekcipőben jár az, hogy a helyén kezeljék a gyerekkori szexuális abúzust. Neves szakemberek nem értenek hozzá sokszor. Ne add fel, találd meg a neked megfelelő terapeutát! Remélem, hogy itt mások is hozzászólnak majd, hogyan lehet megtalálni. Nekem sem volt olyan szakember, aki az abúzusommal foglalkozott volna.

Delia, sajnálom!
Engem is padlóra küldött, amikor a terapeutám azt mondta arra a félelmemre, hogy pedofil lehetek, hogy hát a félelmeknek van alapja... és hogy gondolok-e arra, hogy bántsam a gyerekeket bármilyen módon. Az a baj sztem, hogy én olyan hevesen tiltakoztam ez ellen - valszeg az emlékképek bevillanása miatt - h védekezésnek tűnt... Már azóta rájöttem, hogy nem a pedofíliától tartok, csak valahányszor nézem a gyerkőckéket, bevillannak dolgok, és ettől készülök ki idegileg. Az én rosszulléteim 'nemevésben', gyomorfájásban és ájulásban törnek ki.
Felejtsd el, amit a terapeuta mondott. Annyi szégyennel és bűntudattal élünk együtt, hogy egy jó terapeuta még a kérdést se tenné fel, nemhogy feltételezésekbe bocsátkozzon. A terápián nem a szégyent kellene megélni, hanem az együttérzést. A terápia azért lenne jó út, mert az átélt traumákat most nem egyedül, hanem a terapeutával együtt élnetek át. Segítséggel, támasszal, támogatással. Ennek ez lenne a lényege. Minket az bélyegzett meg, hogy senkinek nem beszélhettünk róla, de a terápián elmondhatnád, és megszabadulsz attól a nagy súlytól.

Ahányszor csak kell, annyiszor fogom leírni.
Szexuális abúzust elkövetők múltjában gyakran találni szexuális abúzust. Ez nem azt jelenti, hogy aki gyermekkori szexuális abúzus áldozata, az maga is elkövető lesz. Hanem azt, hogy az elkövetők egy hányada áldozat volt.
Egyszer már valaki, aki ért a matekhoz megkönyörülhetne rajtam, hogy számokba öltse ezt! Na jó, megpróbálom.

Vegyünk egy 100 fős közösséget. Van köztük 10 áldozat - ez ugyebár az optimista (magyar) verzió, amerikai- és nyugat-európai tanulmányok szerint minden 5. ember áldozat. Egy másik 100 fős csoportban van 3 elkövető - erre vonatkozóan még nem láttam ugyan adatokat, de gondoljuk azt, hogy egy elkövetőnek nem csak egy áldozata van. Az 3 elkövető közül 1 abúzus áldozata volt, a többi egyéb deviancia miatt vált elkövetővé. Ez - még az optimista áldozatszám szerint is csak 1 a 10-hez (áldozatból elkövető : áldozatok száma) Gyakrolatilag minimális azon áldozatok száma, akikből elkövető lesz.

Persze a számaim mögött nincs tudományos megalapozottság, de a hatalmas különbséget jól érzékelteti.
Sajnos már szakember szájából is hallottam, hogy az áldozatok gyakran válnak elkövetőkké, a médiáról ne is beszéljünk. . Mert összekeverik azzal, hogy az elkövetők gyakran áldozatok voltak. Hatalmas különbség. Mindig tiltakozzatok, ha ilyen hülyeséget hallottok!

Koszonom Mara.Apamat a nagynenje vagy kije molesztalta..elenken emleszem arra az estere mikor egy barati osszejovetelen rohogve elmeselte mi tortent vele..9 eves voltam s akkor ertettem meg hogy mit muvel velem ..
A hulye terapautam is igy pribalt parhuzamot vonni koztem es az apam kozott..Majdnem raboritottam az asztalt..
Telefonrol vagyok ha lesz idom pc rol fogok irni ,van meg 1 2 gondolatom..
Szep napot nektek!