Miért félek,attól,hogy bántalmazhatják a gyerekeim

Sziasztok!
Elnézést a hosszú címért, de elég konkrét problémàm van, amiben a segítségeteket szeretném kérni. Nagyon félek, attól, hogy a gyerekeimet ( elsősorban a lányomat, aki 2 éves), és a fiamat ( aki 2 hónapos) , bántalmazni fogják szexuálisan. Elsősorban érjem miatt félek, pedig semmi okom rá. Nagyon jó házasságban élünk, szerető, gondoskodó férj és apa is, soha nem tudná bántani a gyerekeit. Mégis valami miatt állandóan gyanakodom, minden mozdulatát árgus szemekkel figyelem, nehezen hagyom vele egyedül a gyerekeket. Más férfiakra sem hagynàm a gyerekeimet, sokszor gondolok például, arra, ha egy ismeretlen megdícséri a szép kislányomat, hogy vajon mit tenne vele... A lányom születése előtt soha nem voltak ilyen gondolataim, de kb.,amikor, olyan 8 hónapos lett, kialakultak., majd egyre erősödtek ezek a gondolatok. Szerencsére a férjemmel meg tudtam beszélni, elmagyaráztam neki, szerencsérem nem sértődött meg, támogatott abban, hogy segítséget kérjek. Egy alkalommal jártam pszichológusnál, de mivel akkor már a kisfiammal voltam várandós, azt tanácsolta, hogy ne kezdjünk terápiát ilyen érzékeny időszakban. Abban reménykedtem, hogy elmúlnak a rossz gondolataim a fiam születése után, de nem így lett. Ameddig vissza tudok emlékezni ( kb. 5 éves koromig), nem jut eszembe semmi, olyan esemény, ami abúzusra utalna, ezért nem értem a félelmeimet. Volt már valaki, ilyen helyzetben, később kiderült, hogy mégis lehetett valamiféle abúzus gyermekkorában? Szeretném megérteni a helyzetem, remélem van valami gondolatotok, ötletetetek.Köszönöm!

Szia Róza, van köztünk olyan, akinek 45 évesen jöttek elő az emlékei erről, miután az apja véresre verte. Bármi megtörténhet, főleg ha nagyon kicsi korban volt. Van az a hároméveskori amnézia, ha előtte... de nem tudom, nekem nagyobb koromról vannak kb 6 évestől, de saccolok.

Róza írta: Sziasztok!
Elnézést a hosszú címért, de elég konkrét problémàm van, amiben a segítségeteket szeretném kérni. Nagyon félek, attól, hogy a gyerekeimet ( elsősorban a lányomat, aki 2 éves), és a fiamat ( aki 2 hónapos) , bántalmazni fogják szexuálisan. Elsősorban érjem miatt félek, pedig semmi okom rá. Nagyon jó házasságban élünk, szerető, gondoskodó férj és apa is, soha nem tudná bántani a gyerekeit. Mégis valami miatt állandóan gyanakodom, minden mozdulatát árgus szemekkel figyelem, nehezen hagyom vele egyedül a gyerekeket. Más férfiakra sem hagynàm a gyerekeimet, sokszor gondolok például, arra, ha egy ismeretlen megdícséri a szép kislányomat, hogy vajon mit tenne vele... A lányom születése előtt soha nem voltak ilyen gondolataim, de kb.,amikor, olyan 8 hónapos lett, kialakultak., majd egyre erősödtek ezek a gondolatok. Szerencsére a férjemmel meg tudtam beszélni, elmagyaráztam neki, szerencsérem nem sértődött meg, támogatott abban, hogy segítséget kérjek. Egy alkalommal jártam pszichológusnál, de mivel akkor már a kisfiammal voltam várandós, azt tanácsolta, hogy ne kezdjünk terápiát ilyen érzékeny időszakban. Abban reménykedtem, hogy elmúlnak a rossz gondolataim a fiam születése után, de nem így lett. Ameddig vissza tudok emlékezni ( kb. 5 éves koromig), nem jut eszembe semmi, olyan esemény, ami abúzusra utalna, ezért nem értem a félelmeimet. Volt már valaki, ilyen helyzetben, később kiderült, hogy mégis lehetett valamiféle abúzus gyermekkorában? Szeretném megérteni a helyzetem, remélem van valami gondolatotok, ötletetetek.Köszönöm!

Itt sokan ismerjük ezt az abnormális félelmet, amiről írsz, de mindenkinek van valami a múltjában, amiért ilyen gondolatai vannak. Ha a férjed nem ad rá semmilyen okot, tehát nem egy anyai megérzésről van szó, akkor az ok a múltadban keresendő. Nem feltétlenül veled történhetett valami - bár bevallom, ez a leglogikusabb - hanem valakivel a környezetedben.