Féltem a születendő gyerekemet, mit tegyek?

Sziasztok,

remélem, még emlékeztek rám. Eltűntem, mert kiderült hogy babát várok, és a második trimeszterig nem is jöttem fel ide, hogy ne zaklassam fel magam túlságosan.
De most muszáj tanácsot kérnem. A párom ötéves lányát abuzálták, már van hivatalos bírósági végzés, nálunk lett elhelyezve. De még nem heverte ki a vele történteket, és mióta tudja hogy testvére lesz, nagyon agresszívvé vált a viselkedése. Utálja a még meg sem született babát, gyakran próbálja megütni vagy megrúgni a hasamat. Hiába teszünk meg mindent, hogy oldjuk a féltékenységét, semmi sem használ. És újabban már azt kezdte el mondogatni, hogy majd azt teszi a babával, amit a nevelőapja meg a nagyapja csináltak vele, mert ő emlékszik hogy az milyen rossz volt és azt akarja hogy a babának is legyen rossz.
Tényleg nagyon szeretem a kislányt, de én sem vagyok szent, és néha már ott tartok hogy jól megrángatom vagy megpofozom. Tudom hogy türelmesnek kell lennem vele, és hogy ő áldozat és nem tehet semmiről sem, de már nagyon a tűrőképességem határán vagyok.
Mit csináljak, tudtok tanácsot adni?

Kedves Eper! Gratulálok!!!

Nagyon sajnálom a párod kislányát. Én nem értek hozzá, de az érzést meg tudom érteni. Próbálj meg egy nagy türelemtablettát bevenni, és mindenképpen segítségre van szükségetek. Az egész családnak. Hogy szóban kimondja a dühét, azt szerintem hagyni kell, jöjjön ki belőle. Persze, hogy rosszul érint, hogyne érintene úgy. Egy pszichológus, aki ezt kezelni tudja, nagy segítség lehet. Valahogy fel kell dolgoznia a traumáját. Elég kicsi egy ekkora teherhez, főleg, hogy új környezetben fog élni, és ráadásul kistesója is lesz...

Eperke, örülök a remek hírnek!

Nehéz lehet ez neked. És nehéz lehet ennek a kislánynak is... Én azt hiszem, sokszor okoz nehézséget a kistestvér érkezése, még akkor is, ha semmi kóros előzmény nem volt a családban. Nálunk nem volt ilyen, de tudom, hogy sok családban van ilyen gond. Próbáld meg minél jobban bevonni őt a gyerek- testvérvárásba, keressetek pl. együtt nevet, lássa, hogy ő is milyen fontos ebben az ügyben. És mindenképpen kérjél pszichológustól segítséget. A kislány jár valakihez? Szerintem neked is nagy szükséged lenne rá, ha segítene ezeket a nehéz helyzeteket kezelni.

Járunk pszichológushoz, már a harmadik szakembert "gyűrjük", mert a kislány nem hajlandó megnyílni senkinek sem. Szóval eddig sajnos eredmény se sok van.
És én már tényleg nem tudom, mit csináljak, magamat hibáztatom amiért dühös vagyok a gyerekre, ugyanakkor nagyon fáj, hogy ennyire elutasító a picivel kapcsolatban. Bevonni sem igazán lehet a baba körüli dolgokba, mert teljesen elzárkózik, erőltetni pedig nem akarom, nem hiszem hogy az jót tenne.
Én tényleg mindent megtettem a kislányért amit csak lehet, és el vagyok keseredve, hogy ez sem elég. Ennél többet én már nem tudok adni neki.

Néha nagyon kicsin múlik az, hogy minden jól menjen. Egész picit változtatsz valamin a dolgok kezelésén, és megváltozik a világ.
1. Ne vádold magad.
2. Esetleg próbáld meg nem lereagálni a támadásait. Szállj ki a szkanderezésből. Nyilván próbál provokálni, hogy még jobban figyelj rá. Ha nem tud kiváltani reakciót, lehet, hogy abbahagyja.
3. Biztos, hogy jó pszichológushoz jártok?

Hát én így visszaemlékezve azt gondolom, de biztos, hogy tudod ezt, hogy haragszik a világra, úgy érzi, hogy bántani akarják, bezárkózik, és nem szólal meg, főleg, ha kérdezik. Belőlem egy szót nem lehetett kiszedni, ha én azt nem akartam. Itt felnőttként is nagyon sokan vagyunk, akik erős falak mögé bújtak.
De olyan nincs, hogy senki nem tud vele empátiát kialakítani. Nem akarom ezt kijelenteni, mert azt érzem, hogy feldühítene, csak tudom magamból kiindulva. Ha egy egészen aprócska jelét látjátok annak, hogy a pszichológus felé ad pozitív jelet, akkor várjátok ki a végét. Sokkal hosszadalmasabb folyamat ez.
Én felnőttként saját motivációból sétáltam el pszichológushoz, és elég nehezen ment ez a megnyílás dolog, pedig elég rossz állapotban mentem. És én kértem a segítséget. Ahhoz képest mégis beindultak az önvédelmi mechanizmusaim, önmagam ellensége voltam.
Most ez nem tudom kicsiknél mennyire van így, de önmagát is kell, hogy szeresse. És nem tudom milyen hosszú időn keresztül érte abúzus. Az szerintem mindenképpen jó lenne, ha nem érezné, hogy ő rossz. Ő egy kis hős!!! Nagyon nehéz lehet ez nektek. A gyógyító mesékkel lehet üzenni, próbáljátok meg. Angyalka meg is osztotta a címét, elfelejtettem, a hogyan segítsünk topicban ott van.

Eper! Gratulálok a babához.A gyógyító mesékkel tényleg sokat lehet segíteni.Vagy ha engeditek hogy az 5 éves csajszi kijátssza,kirajzolja magából az indulatait.Az néha könyebb mint szavakkal

Van valakinek hasonlóan félelme amiatt, ha születik gyermeke, maga is elkövetővé válik?
Én rengeteget foglalkozom gyerekekkel, és egyrészt mindig elérzékenyülök, amikor a kis négyéveske lánykám hozzám bújik(két gyerkőcre vigyázok fél éve, velük lakom), és arra gondolok, hogy vannak beteg állatok, akik kihasználják a helyzetet... Egyszerre dühös leszek, és rettentően szomorú... Volt, amikor el is sírtam magam, amikor a picim bújt hozzám, mert annyira elfogtak az emlékek, ő meg nem értette mi a baj, és vigasztalt, simogatott... Nagyon bújós kislányka, anyukájától nem kapja meg a szeretetet, ezért én pótolom, amennyire tudom. Néha rémálmaim is vannak arról, hogy meg vagyok gyanúsítva... Annyira félek ettől. Valamiért azt érzem, ha majd terhes leszek, és gyermekem lesz, előbújik belőlem ez az erkölcstelenség. Őrültnek hangzik, de még fogamzásgátló és gumi mellett is mindig attól rettegek, hogy terhes leszek.
Pedig igen jól értek a gyerekekhez, imádnak engem, és én is imádom őket. De a saját anyaságomtól borzongok... Már előre sajnálom a gyerekemet, hogy hozzám fog kerülni, ilyen szennyes és mocskos múlttal, akiből soha nem lesz lelkileg egészséges, szorongásmentes nő. Az anyaságra viszont vágyom, mert az nagy fájdalom nekem, hogy most is két picurka pótmamája vagyok, és nem az enyémek. Imádom őket, bármit megtennék értük, de nem az enyémek. És egyszer búcsút kell vegyek tőlük...

Kedves Eper!
Először is én is gratulálok a babához. Aztán meg sajnálom, hogy újra ilyen dolgok zajlanak körülötted. A gyerek dühe nem neked vagy a babának szól, csak másként nem tudja jelezni, hogy nem érzi jól magát. Egy közös családterápia jót tenne nektek. Nagyon nehéz így neked. Tudni, kell, hogy nem a gyerek tehet róla, hogy ilyen. De ezt akkor is nehéz kezelni, ha tisztában van ezzel valaki. Nagyon megértem ezt, főleg a te helyzetedben. Óvónőkén, gyakran találkozok ilyen gyerekekkel, néha már én is nehezen viselem, ilyenkor kimegyek a mosdóba, és tudatosítom , hogy nem tehet róla a gyerek, és ez nem nekem szól. Ez használ, és kicsit a segítségére tudok lenni. Sőt most már az is eszembe jut, hogy én is ugyanezt csináltam a pszichológusommal, mint egy gyerek.
Szó ami szó, ne add fel, és próbálkozz tovább otthon is, meg a szakemberekkel is. Tudom ez nehéz neked, sok erőt hozzá, és legyetek szép boldog család!

Kedves Eper Gratulálok a babához! És igen, nekem is az a gondolatom támadt, hogy nem biztos, hogy jó és kell a terápia most. Ha megvan a bírói végzés, hogy nálatok lehet a kislány, akkor a szeretet és a biztonság érzése többet segíthet neki. Mint tudjuk a terápia a történtekkel való foglalkozás fájdalommal, hárítással jár és annak az érzésnek a megerősödésével (időnként), hogy gond van velem. Egy 5 éves kislánynak ennyi felé figyelemmel lenni és ennyi érzelemmel megbírkózni nagyon sok. LEGYEN MINÉL INKÁBB ÉLETKORÁNAK MEGFELELŐ ÉLETE. És a hivatalos eljárásoktól kímélve élhesse mindennapjait. Sok türelmet Nektek!

Kedves Eper!
Gratulálok a babádhoz!

Szegény kislány 5 évesen ilyet?? Még mindig nem értem azokat a szemeteket, akik képesek ilyet tenni akárkivel, pláne egy ártatlan kisgyerekkel..., sok erőt, és türelmet kívánok hozzá!