Laura, 20

A dolog úgy 6-7 éves koromban történt. Apukám néptáncos volt. Egy fellépése után elvitt magával megünnepelni az estét. Az unokatestvéreim is ott voltak. Tanyasi buli..sütögetés beszélgetés játék. A házigazda egy idősebb bácsi volt. Láttam hogy furán méregeti az unokahugomat, aki ekkor mindössze kb 5 éves volt. Az ölébe ültetett minket. Simogatott úgy hogy az kellemetlen volt. Éreztem hogy nem jó dolog amit csinál. Próbáltam tőle távol tartani a kishugimat, így én ültem a bácsi mellé mindig mikor őt hívta. Az unokahugomat arrébb küldtem hogy játsszon az öccsével. Ültem egy széken és a lábammal kalimpáltam, véletlen megrúgtam a bácsit aki ekkor megsimogatta a combomat és felfelé csúsztatva a kezét azt mondta: Tudom kicsim én is így érzek. Elszaladtam tőle. Kicsit később az egyik táncos lánynak/ nőnek pisilnie kellett. Az unokahugom kísérte volna be. A bácsi felállt hogy ő is megy. Erre én is felugrottam hogy inkább én én jobban eltalálok a sötétben. Bementünk a nővel. A bácsi meg utánunk. A konyhába vártam hogy végezzen. A bácsi odajött. Mosolygott. Közelebb intett. Hirtelen magához rántott és a nyelvét a számba erőszakolta. A bugyimban matatott. Éreztem hogy a nyelve forró és alkoholszaga van. Éreztem a parfümjét. Ellöktem. Azt mondta semmi baj majd legközelebb. Majd mosolygott és a mutatóujját a szája elé tette. Én is mosolyogva megismételtem a mozdulatát. Mikor kimentem apához szaladtam. Meglátta hogy összevissza áll a ruhám. Mikor igazgatni akarta elhúzódtam. A szemembe nézett. Ekkor bocsánatot kértem és elmondtam hogy én csak az unokahugomat akartam védeni de bácsi úgy nyúlt hozzám ahogy nem akartam. Apa sírva fakadt megigazította a ruhám rám terítette a kabátját a nagybátyám kezébe adott és azt mondta vigyen el minket onnan. Nemtudom mit csinált akkor vele. Megígértettem apával hogy soha senkinek nem mondja el.
Évekkel később egy búcsúban megláttam a bácsit. Azonnal elkapott a hányinger majd hányni kezdtem és elájultam. A szüleim hazavittek és anya kiabált apával mert azt hitte túl sok édességet ettem. De nem tudtam elmondani mi volt a baj. És apa megőrizte a titkomat. Soha senkinek nem tudtam elmondani.
De sajnos nem ez volt az utolsó alkalom hogy így, vagy ennél durvábban zaklattak. És apukám öngyilkos lett, nem védett meg többet. Csak elhagyott.

Kedves Gl!

Nagyon sajnálom, ami Veled történt. Számomra sokkoló az egész, a vége a legjobban, hogy apukád, az egyetlen tanú, aki ráadásul eltávozott innen.. Mondod, hogy "elhagyott." Biztos nagyon rossz állapotba került, hogy ilyet tett..
(Ilyenkor erőt kapok, és örülök, hogy én még nem tettem meg, és remélem, hogy nem is fogom soha. Nem akarok a gyerekeimnek ezzel is fájdalmat okozni.)

Semmi..de semmi nem lehet annyira rossz hogy megfoszd magad az életedtől. Nem tudhatod hogy mi vár még rád! És mint valaki gyermeke..azt is elmondhatom, hogy bár nem ez volt az egyetlen szexuális bántalmazás
ellenem..mégis a legfájdalmasabb emlékem az édesapám elvesztése . A legfőbb bizalmasomé..a cinkostársamé. Ha másért nem, hát a gyermekeidért soha ne add fel. Mert bármi is történik, neked mellettük kell állnod. Erre szerződtél amikor először a kezedben tartottad őket. Ez mindig jusson eszedbe. Akármit is tartogat az életed, ők mindig melletted lesznek majd, és ha hagyod hagyod, szebbé teszik a mindennapjaid a feltétlen szeretetükkel! Én ezt tenném, ha apukám még mellettem lenne!

gl írta: Semmi..de semmi nem lehet annyira rossz hogy megfoszd magad az életedtől. Nem tudhatod hogy mi vár még rád! És mint valaki gyermeke..azt is elmondhatom, hogy bár nem ez volt az egyetlen szexuális bántalmazás
ellenem..mégis a legfájdalmasabb emlékem az édesapám elvesztése . A legfőbb bizalmasomé..a cinkostársamé. Ha másért nem, hát a gyermekeidért soha ne add fel. Mert bármi is történik, neked mellettük kell állnod. Erre szerződtél amikor először a kezedben tartottad őket. Ez mindig jusson eszedbe. Akármit is tartogat az életed, ők mindig melletted lesznek majd, és ha hagyod hagyod, szebbé teszik a mindennapjaid a feltétlen szeretetükkel! Én ezt tenném, ha apukám még mellettem lenne!

A felnőtt gyerekkel már azért bonyolultabb az élet annál, minthogy feltétlen szeretet lenne csak.. De az biztos, hogy amiben tudom, segítem őket, még ha lelkileg nyomoréknak érzem magam éppen, akkor is. De elég bonyolult a kapcsolatom időnként velük, a volt rossz házasságom miatt leginkább, azt hiszem.

Nekem sosem volt olyan szülőm, aki feltétel nélkül szeretett volna, se társam nem volt olyan. Erre vágynék folyton, de a múltamban benne van az, ami miatt nem hiszem el magamról, hogy ezt megérdemlem. De még mindig remélem, hogy meggyógyulok annyira, hogy...

Azt látom magam körül, hogy ha valakinek van egy jó szülője, vagy egy nagyon jó kapcsolata, az nem sokáig marad vele, hanem valamiért meghal. Nem tudom, mintha az élet arra akarna tanítani, hogy nem ez a legfontosabb? Nem tudom..