Az én életemben több olyan gyermekkori történés volt ami aztán évekig tartó anorexiához, aszexuális viselkedéhez, szabályos férfifóbiához vezetett.Most anyaként érzem azt,hogy dolgok helyrebillentek minden téren. Okulásul írok,hogy mást adott esetben megvédhesse gyermekét.

Első történet: 10-11 éves lehettem talán,amikor kificamítottam és eltörtem az egyik ujjam.Egy gyermekklinikára vittek be hogy ellássanak.Szüleim kint maradtak,amíg ujjam helyére tették,rögzítették.Az engem ellátó 2 férfi felfektetett egy asztalra,majd az egyik a fejemhez lépett,és fejem elfordítva leszorította a vizsgálóágyra,hogy másikuk visszaránthassa az ujjam.Semmit nem közöltek szóban mi miért történik,mit fognak csinálni.Aki leszorított furán nézett rám,elkezdte csókolgatni a nyakam és súgdosni a fülembe hogy én milyen szép kislány vagyok.Nem értettem akkor hogy mi történik.Tanulság : szülő joga jelen lenni kiskorú orvosi ellátásánál,persze ha épp nem steril műtőben történik az.Én élni fogok ezzel.

Második történet: 14-15 lehettem,kollégium környékén egyedül sétáltan.Környékbeli lakótelepi fiúbanda az egyik kapualjba beszorított,valahogy megőriztem a hidegvérem,nem pánikoltam be.Elengedtek,nem bántottak,beérték pár "Nah,kisanyám azt csinálunk veled amit akarunk " típusú modattal,megfélemlítéssel. Remegő lábakkal,rettegve mentem vissza koliba.

Harmadik történet : 18-19 lehettem,egy közeli rokon halála miatt vidéki ismerősökhöz utaztunk.A konyhába mikor egyedül voltam,beszorított az egyik nálam kb 2szer idősebb férfi rokonom.Nem mondott semmit olyat,csak az,ahogy végigmért ,nézett és állt az ajtóban elvágva a menekülési utat - nagyon rossz volt,csapdaérzés.

Szülők,felelősek vagytok a gyermekeitekért,a ti dolgotok megvédeni őket,és észrevenni ha valami történt és segíteni.