Én nem tudok ma sem úgy gondolni a történtekre, mintha régen lett volna és elfedte volna az idő jótékony múlással. Sajnos annyiszor de annyiszor jut eszembe ami velem történt, hogy egyáltalán csoda, hogy egy öngyilkossági kísérletem sem sikerült.

Néha vannak hetek (nyári szünet, karácsonyi készülődés a családdal) amikor nem gondolok rá, de nem tudom heteknél messzebbre lökni magamtól az emléket, amikor megerőszakoltak nyolc évesen a szüleim. Nem tudom mivel érdemeltem ki... hangos és rossz gyerek voltam addig, utána semmilyen. Apám megrontott, anyám pedig zavartan végignézte, és a második alkalommal már segített is neki. Ez hosszú évekig tartott, a távoli iskola vetett neki véget, és a sors, ami megverte őket.

Mindenkinek mielőbbi gyógyulást kívánok, azt, amiben nekem eddig nem lehetett részem.