Kicsi gyerekkorom ota szorongasok es remalmok gyotortek, aminek a fo oka az agressziv es hatalommanias apam volt. Iszonyatosan feltem es egyben undorodtam is tole. Allando rettegesben tartott engem es a testveremet, egy-egy apro "hibaert" is buntetes jart, veres, uvoltozes, fenyegetes. Az anyam sosem lepett kozbe es vedett meg minket. Sosem ertettem, hogy hogyan szerethet egy ilyen embert, mert nyilvanvaloan imadta az apamat.

Gondolom, hogy ellensulyozza az apam viselkedeset, az anyam tulzottan is gondoskodova es feltove valt, amivel az oruletbe kergetett minket. Senki sem tudott arrol, hogy mi folyt a zart ajtok mogott. Kettos eletet eltunk: egy allandoan mosolygos, minta csalad az ismerosoknek es rokonoknak, es a mi kis titkos csaladi eletunk, tele felelmekkel, agresszioval es abuzussal, teljesen hianyolva egymas tiszteletet es szeretetet.

Ebbol a toxikus kornyezetbol mindig is menekulni kivantam. Tudtam, hogy csak kulfoldon lehetek igazan szabad es boldog. Amikor mar azt hittem, tavol toluk boldog tudok lenni, elkezdtek feljonni emlekek kicsi gyerekkorombol: az apam nemcsak fizikailag, hanem szexualisan is bantalmazott, foleg bunteskent. Osszeomlottam. De vegre megertettem, hogy miert nem tudtam sosem kialakitani egyetlen kapcsolatot sem ferfiakkal. Azt gondoltam, hogy kepes leszek ezt a traumat (is) egyedul, tavol toluk feldolgoznom. Aztan egy alkalommal, mikor hazalatogattam, a testverem bizalmasan elmondta, hogy mar evek ota jar terapiara, mert gondjai vannak a szexualitassal, es azt sikerult kideriteni a szakemberrel, hogy valaki "valoszinuleg" szexualisan molesztalta 3 eves kora kornyeken. Rogton osszeallt a kep: az apam nemcsak velem tette azt, hanem a testveremmel is! Vegre leesett, hogy ez nem csak az en tortenetem, hanem az apam egy pedofil, aki veszelyes lehet barmelyik gyerekre! Es rogton megszolalt a veszcsengo a szivemben: az imadott unikatesoim neha a szuleimmel toltottek par napot nyaranta, igy tudtam, hogy legalabb miattuk szolnom kell, szembesitenem kell az apamat!

Az anyamhoz fordultam segitsegert. Nagyon nehezen, zokogva mondtam el, hogy mi tortent gyerekkoromban. Nem latszott meglepodottnek, sot.... Arra kert, szinten zokogva, hogy ne mondjam el senkinek... ot megsajnalva kompromisszumot ajanlottam: ha megigeri, hogy soha nem alszik a haznunkban egy gyerek sem, akkor nem szolok a rokonoknak... erre o azt mondta, hogy ezt nem tudja megigerni, mert akkor "Mit szolnak majd a rokonok".... es ha elmondom a rokonoknak, "tonkreteszem a csaladot"... En teszem tonkre...

Teljesen osszetortem. A teny, hogy az anyam mindig is tudta, hogy mit muvelt velem/velunk az apam, sot, meg most sem allna ki mellettem, teljesen osszetort. Az apamat mindig is utaltam, az, hogy szexualisan is molesztalt, nem ert totalis sokkent, de hogy az anyam, aki legalabb szeretett minket valahogy, ezt tegye, igy elaruljon...

Minden nap sirtam. Lefogytam. Elkezdtem oszulni. Elhataroztam, hogy elmondom a rokonoknak, mi tortent. Mire sikerult osszehoznom veluk egy talalkozot, az anyam mar megelozott, szolt az erintett rokonoknak, hogy elo fogok jonni egy "teljesen erthetetlen" sztorival... Senki sem hitt nekem. A szuleim bubalyosan es mosolyogva elbagatelizaltak az egeszet, engem beallitva hazugnak, illetve orultnek. Meg pszichiatriara is terveztek bedugni, hogy elhallgattassanak. Szerencsere kulfoldre nem ert el a kezuk.

Egy valamit azert megtettem. Meglepetesszeruen meglatogattam a szuleimet, es szembesitettem az apamat. O persze hidegen es erzelementesen tagadott mindent, mig az anyam mosolyogva, mint egy orult, probalt megnyugtatni es megmagyarazni az emlekeimet, amik szerinte vagy almok lehettek, vagy elozo eletbeli emlekek... A reakciojukat latvan elvesztettem az agyam, uvoltottem, mint egy sakal, dobaltam a szekeket (szuper erzes volt vegre oszinten kiadni a haragomat es latni a felelmet az apam szemebe), majd rajukcsaptam az ajtot.

Evekig nem tartottam veluk a kapcsolatot. Egy nap azonban az apam nagyon beteg lett, es par napig elet-halal kozott volt. Hirtelen elszallt a haragom es ugy ereztem, kepes vagyok neki megbocsajtani, ha tuleli. Tulelte. Azt hittem, az eleg, ha en kepes vagyok megbocsajtani, neki nem kell ehhez tennie semmit. Nekik nem kell beismerni semmit es nem kell bocsanatot kerni. Hiba volt.

Csapdaba csaltam sajat magam. A szuleim megorulven, hogy megint van koztunk egy minimalis kapcsolat, elkezdtek hivogatni, megprobaltak manipulalni, igertek fut-fat, en meg kezdem fulladozni, mint regen... Kb. egy honapja vegul eleg eros voltam, es elvagtam veluk minden kapcsolatot. Elbucsuztam az anyamtol egy emailben, amiben kiirtam minden banatom es megkoszontem a jot, amit kaptam tole. A valaszaban termeszetesen megint meprobalt "meggyozni", hogy en latom rosszul a dolgokat.

Az apamnak is tervezek irni egy levelet, de ehhez meg erosodnom kell. Fura erzes elvesziteni a szuleimet, amikor meg eletben vannak. De nincs mas valasztasom. Csak ugy lehetek boldog, fuggetlen es egezseges felnott, ha tavoltartom magam toluk.

Bar nagyon megviseltek az atelt traumak - mind gyerekkor, mind felnottkori - az atelt fajdalmakat katalizatorkent probalom hasznalni. Jogasz lettem es egyetemi tanarnak keszulok (kulfoldon). A noi egyenjogusagra szakosodom, mert hiszek abban, a noi principumkent leredukalt tulajdonsagok - egyutterzes, kedvesseg, josag stb - az igazi megoldas a mai brutalis, patriarchalis tarsadalom okozta problemakra. Ezert van szukseg minel tobb nore a politikaban, az igazsagugyben, az ENSZ-ben. Ahogy a 14. Dalai Lama mondta nemregen: "Hiszek abban, hogy a nyugati tarsadalmak noi tagjai fogjak megmenteni a vilagot". De ehhez tennunk kell. En megteszem a tolem telhetot.