Nem tudom, hogyan kell egy ilyen vallomást elkezdeni, de mindig előtör egy érzés, hogy muszáj kiadnom magamból. Szexuálisan zaklattak kislánykoromban. Talán 10-11 éves koromban kezdődött, nem emlékszem már én sem pontosan, tarthatott 12-13 éves koromig. Sok dolog összemosódik ezzel kapcsolatban, de vannak „élmények” amik örökre be vannak vésődve az emlékezetembe, ezeket fogom leírni.

A legelső emlékem, hogy mindig bugyi nélkül kellett aludnom, a mostoha apám szavajárását használva „bepálik a puncim, ami nem egészséges”. Dühös vagyok, hogy képes voltam ilyet elhinni és megtenni, holott kényelmetlenül éreztem magam. Egyik este játszottunk ahogy szoktunk, előtte is: csiklandozott, belepúzott a szájával a hasamba, aztán egy pillanat alatt a szája lejjebb csúszott, én hiába próbáltam elmenekülni, szorított és - nem tudom szebben leírni - orálisan próbált izgatni. Nem értettem az egészet. Amikor felállhattam, csak nézett és fujtatott, én néztem őt és egyszerűen nem értettem mi volt ez az egész.

Ez többször megismétlődött, amikor egyszer azt akarta, hogy nyaljam meg a nemi szervét. Ekkor felálltam és kiszaladtam a szobából. Annyira emlékszem szóltam anyunak, de ő nem hitte el vagy nem akarta? Nem tudom. Ezt követően ilyesmi nem történt többet.

Egy nyári időszakban a mostoha apám kitalálta, hogy legyünk meztelenül, mert annyira meleg van. Emlékszem, hogy meg akartam neki mutatni, hogyan bukfencezek, ő megállt mögöttem, és ahogy felágaskodtam, a lábaim között láttam, ahogy néz és a nemi szerve is épp ágaskodik. Egy ágyba aludtam vele sokszor, volt olyan éjszaka, amikor elkezdett csiklandozni, de a csiklandozásból fogdosás lett, a hasba púzás mellharapdálásba, orális „izgatásba” végződött, szorított nem engedett. Persze ezt sem értettem, és ő ugyanazzal az ártatlan fejjel nézett és sóhajtozott, mint a legelső alkalommal.

Volt olyan „játék”, amiben anyámat is használta, felvette a hátára, úgy vitte be a szobába és simogatta őt ott. Ezt velem is megismételte. A mostoha apám csiklandozott és próbálta az ujját belém dugni. Ezután előkerült egy répa is, ezt próbálták belém dugdosni már együttesen. Persze üvöltöttem. Itt kitérnék anyámra, aki soha ez előtt, sem ez után nem tett ilyesfélét, nem is értem ez hogy fordult meg a fejében, játéknak hitte? Nem tudom, valószínűleg ittas volt ekkor is.

Azt hiszem ez az egész akkor hagyott alább, amikor elkezdtem menstruálni. 12 éves voltam akkor. Utána már csak bámult, vagy próbált fogdosni, de mivel már én is tudtam mi miről szól, hevesen ellenkeztem és kiabáltam. De az, hogy a fürdőszobába bejött amikor zuhanyoztam, ezután mindennapos dolog volt. A kád mellett volt a mosdó, a mosdó mellett a wc. Így rám se kellett néznie, a tükörből mindent láthatott, hiába próbáltam magam takargatni, hiába kiabáltam, hogy takarodjon ki.

Később, amikor már 14-15 éves voltam, nem érdekelte semmi. Nyugdíjas volt. A pornót teljes hangerőn üvöltette, nem fürdött, kurvázott és ivott. És itatta anyámat is. A szociális szolgálat gyanakodott egy időben, így elküldtek pszichológushoz, de kimagyaráztam. Előadtam, hogy nagyon szeretem a szüleimet, a szituációs játékokon a szüleimet helyeztem magam mellé és hogy milyen jó nekünk együtt és semmiféle szexuális zaklatás itt nincs, hogy is gondolhatja. Bejött. Megúsztuk a szégyent.

Ma másként csinálnám. De akkor belehaltam volna a szégyenbe. Mindenki erről beszélt volna, csúfoltak volna, a sok miért... és utána hova kerültem volna, kihez? Éltanuló voltam, szerettem iskolába járni, megvoltak a céljaim, szerettem a barátaim, az embereket akik körülvettek. A nagymamám már meghalt, nagypapámtól eltiltott a mostoha apám. Mi lett volna velem? Az alkoholizmust is ezzel párhuzamosan titkoltam, de az kibújt a zsákból, mivel sokat látták a szüleimet portyázni nem éppen józan állapotban. Talán mindent az alkoholizmusuk nyilvánosságra kerülése mögé söpörtem. Épp elég volt ezzel nyilvánosan együtt élni, hogy masszív alkoholisták gyereke voltam. És még zaklatták is? Ez túl sok lett volna.

19 éves voltam amikor először elmondtam valakinek. De pontosan, hogy mi történt, miket csinált/ak velem , soha senkinek. Ezt nem tudom kimondani, csak leírni. Leírtam, hátha megkönnyebbülök. Így is patakokban folyik a könnyem, ahogy olvasom. Rendszertelen, úgy ahogy az emlékek, amik feltörnek. Néha erősen, néha haloványan. De úgy érzem néha, hogy segítségre van szükségem. Azt gondoltam túl vagyok az egészen, de ahogy telnek az évek egyre jobban nyomaszt és úgy érzem, lassan összeroppanok alatta. Bűntudat? Harag? A tehetetlen düh, miért titkoltam? Nem tudom.

A mai fejemmel úgy érzem ezt ki kellett volna mondanom, sőt világgá kürtölnöm, de nem tettem. Inkább hallgattam és próbáltam mindent szépen palástolni. Pedig ez nem a mi szégyenünk lányok. Hanem azoké akik ezt tették velünk...