Gondolkodtam a történeteket olvasva, hogy leírjam-e én is a sajátomat. Mert az olvasottakhoz képest ez tényleg semmi. Csak én viselem ennyire rosszul, a mai napig. 12-13 éves voltam. Ugyanolyan napnak indult, mint a többi. Felkeltem azután készülődtem, hogy mehessek az iskolába. Egyedül jártam suliba már akkor. Na kisétáltam a buszmegállóba, jött is a busz. Felszálltam leghátra.

Pár megálló után éreztem, hogy valami a lábam között van. Először csak azt hittem egy öreg néni/bácsi szatyra vagy valami hasonló. Próbáltam arrébb állni, de nem akart abba maradni. Ezután megfordultam és láttam, hogy áll mögöttem a lépcsőn egy középkorú fejkendős férfi, akinek a keze van a lábam között, és simogatott. (Ilyenre gondolni se mertem, mert nem tapasztaltam hasonlót eddig.) Eltoltam a kezét, pont megálltunk egy megállóba és nyitódott az ajtó és elugrott mellőlem és rám vigyorgott. Visszafogott lány voltam, ezért nem kiabáltam és nem kértem segítséget, amit visszagondolva nagy hülyeségnek látok.

Azonnal le akartam szállni a buszról, remegett a lábam, a kezem. Zokogtam, nem annyira értettem mi történik velem. Leszálltam a buszról és sírva tárcsáztam a nővérem telefonszámát egy fülkéből és mondtam, hogy azonnal jöjjenek ide, mert fogdostak a buszon. Annyi volt az egésznek a következménye, hogy oda jöttek értem, elmentünk a rendőrségre, feljelentést tettünk, de persze nem történt semmi.

Visszahúzódó lány voltam addig is, ezért észre se vettek semmit. Faggatóztak a suliban, hogy miért nem voltam bent előző nap, de senkinek nem mondtam el. Azóta sem volt egy kapcsolatom se. Nem bírom elviselni, ha hozzám akarnak érni. Azóta félek a tömött járművekre felszállni. Nőgyógyásznál se jártam soha, aminek azért valljuk be már ideje lenne. Nagyon köszönöm, hogy elmondhattam.