Az itt fellelhető rémtörténetekhez képest az én történetem nem olyan súlyos és mégis... 12 éves voltam, amikor egyik nap hazafele tartottam a suliból. Egy sokemeletes épület legfelső emeletén laktunk, szülők barátai és a barátnőm szintén abban az épületben laktak. Dél volt, éppen harangoztak mikor beléptem a házba.

Egy férfi a földszintre felvezető lépcsősor tetején állt, letolt gatyával és maszturbált. Beszélt is hozzám, de nem emlékszem, hogy mit mondott. Nem emlékszem, hogy úsztam meg. Talán a rémület adott akkora erőt, hogy ki tudtam szabadulni és 6 emeletet rohantam és mint az őrült vertem a barátaink ajtaját.

Rendőrség, kihallgatás, nem találták meg azt az állatot. Így utólag nézve talán jobb is, mert Apukám biztos megölte volna. A rendőrök azt mondták, minden valószínűség szerint mar régóta figyelt és ismerte a napirendem, nem random támadás volt.

Bő egy évvel később az osztálytársaimmal suli után éppen pingpongoztunk. Felnéztem és megláttam. Újra. Épp jött be a térre és a sliccét húzta fel...Teljesen lefagytam, mozdulni sem tudtam. Ő is rám ismert, mert azonnal menekülőre fogta. Nagy nehezen kinyögtem a srácoknak, hogy ő volt az...Mivel tudták, hogy mi történt, vették a lapot és azonnal futottak utána. A szemétláda felugrott egy buszra, ahova az osztálytársaim már nem tudták követni.

Rendőrség, kihallgatás, újra, immáron az osztálytársakkal együtt. Soha nem kapták el. Az arcára ma már nem emlékszem, akkor se ismerném fel, ha szembejönne velem az utcán.

Nem emlékszem, hogy a szüleimmel később beszéltünk-e arról, hogy mi történt, vagy hogy ez milyen hatással volt rám akkor, vagy később. Akkor az volt a fontos, hogy nem erőszakolt meg, Azt hiszem ez a megkönnyebbülés mindent elsöpört, pedig lehet, hogy nem kellett volna. Félreértés ne essék, a szüleim mindent megtettek értem és nagyon szerettek. Akkor ez a dolog sokkal jobban megviselte őket, mint engem. Úgy tűnt ép lélekkel átvészeltem.

Hosszú hosszú évekig nem volt problémám, a szexuális életem is teljesen normálisan alakult. De pár éve egyre rosszabb a helyzet, minden szinten. Belépett a házasságomba a gyerekvállalás kérdésébe, bár nem tudom, hogy ehhez van-e köze... Olyan fokú gyűlöletet érzek, nem csak erőszakos elkövetőkkel/pedofilokkal szemben, hanem lassan minden férfival szemben, ami engem is megijeszt. Úgy érzem ha újra hasonló helyzetbe kerülnek szemrebbenés nélkül követnék el életellenes cselekményt, vágnám le a **** stb. Az én egyetlen szerencsém, hogy soha egyetlen pillanatra nem éreztem bűntudatot, tudtam, hogy nem én voltam az oka annak ami történt, semmi rosszat nem tettem.

Erősen gondolkodom a terápián, csak nem tudom hova forduljak. Az állami egészségügy által nyújtott szolgáltatás nem hiszem, hogy nagy segítség lenne. Ha valakinek van ötlete, az oldal szerkesztői esetleg megoszthatnák itt az oldalon.

Nagyon régóta nem beszéltem erről, köszönöm, hogy megoszthattam.