Örülök ennek a lehetőségnek és honlapnak, hogy legalább felnyílnak az emberek szemei, mik történnek ma a családokban. Én jelenleg 52 éves nő vagyok, és látom, ma is tabutémák a gyermekkori bántalmazások. Engem a saját, vér szerinti apám kívánt meg, egész kisgyermek korom óta, nem is tudom, hány éves lehettem, mikor rendszeresen bejárt a fürdőszobába, mikor fürödtem, és szüleim utasítására nem zárhattam be az ajtót.

Még serdülőkorban sem voltam, melleim még nem voltak, mikor már fürdés közben elkezdett tapogatni, melleimet, nemi szerveimet. Mint némely hozzászólásban olvastam, nálam szintén a csikizés tört át fogdosássá, és mivel én még nagyon kicsi voltam, szinte így nőttem fel, valahogy azt gondoltam, ez természetes, mivel nem fájt, igyekeztem túl lenni a dolgon. Megfélemlített, rendszeresen meg is vert, sötétbe zárt, kukoricára térdeltetett, ha egyest hoztam, mindig szíjjal vert meg kékre.... de senkinek nem szólhattam, mindenki jó embernek tartotta.

Volt olyan pillanatom, hogy anyámnak elmondom mit csinál apu, de sosem sikerült bizalmas viszonyba kerülni vele, tudtam, hogy nem hinne nekem és én fogom a rövidebbet húzni. Apám azt is megcsinálta, hogy tévénézés közben közöttük feküdtem, és alul is, mindenhol simogatott. Anyámnak a szex felvilágosítása is csak a kaján kuncogásokból állott, semmire nem tanított, és nem is lehetett vele beszélni. Gyötrődtem: kinek mondjam el, ki hinne nekem?

Körülbelül 14 éves voltam, mikor Balatonra mentünk nyaralni. Anyám valahova elment, és kettesben maradtunk, és elkezdte a szokásos simogatását. És akkor rám feküdt, teljesen felizgulva, és már majdnem bedugta, amikor egyszercsak motoszkáltak az ajtón, és anyám megjött. Azonnal leugrott rólam. Én pedig kirohantam, nagyon megijedtem, és megfogadtam, soha többet a közelébe se megyek és onnan kerültem minden lehetőséget, amely hasonló helyzetbe hozna. Akkor kezdtem el utána menstruálni is, és megijedtem attól is, hogyha apám akkor befejezte volna dolgát, még gyerekem is lehetett volna a saját apámtól.

Nem sokkal később hirtelen megbetegedett apám, vérrákot kapott, kórházba került, és kb. fél év múlva meghalt. Mondjam azt, hogy belül örültem, hogy megszabadultam tőle? Rossz volt a temetés, az egész nehéz, de onnantól kezdve nyugodtabb lettem. Engem leginkább az bántott, hogy a környezetemben senkinek, sem rokonnak, sem barátnak, senkinek nem lehetett elmondani. Anyám lelkileg összezuhant apám halálakor, ma pedig már 81 éves elmúlt. Sokat gondolkodtam, egyszer elmondom neki, de ő mindig olyan illúziókat kergetett apámmal kapcsolatban: milyen jó ember volt, hogy szerette őt, nehéz pillanataiban mellette volt, miért hal meg 46 évesen ilyen jó ember? stb. Nem volt szívem neki elmondanom.

Körülbelül 36 éves voltam, amikor megtértem Istenhez, és elkezdtem a bibliát olvasni, rájöttem, Isten szigorúan tiltja ezt: leányodat meg ne becstelenítsd, paráznaságra adván azt, mellette átokkal is sújtja azokat, akik ezeket teszik. A Hit Gyülekezetében egyszer imádkoztak értem, és a pásztornak megmondta az Úr, mit tett velem apám, és akkor csak szabadultam démonoktól, a gyötréstől, a szégyentől, és rájöttem, hogy Isten szeret, és begyógyítja azokat a lelki sebeket, amit ez az egész okozott. Megértettem, hogy belül neheztelek és haragszom a halott apámra, és pásztorok mondták: meg kell bocsátanod a halott apádnak. Együtt imádkoztunk, és bűnnek vallottam meg azt, hogy ezt szó nélkül hagytam, mert rájöttem, sokszor az ördög kísértett: mondván, te is akartad, neked is jól esett, nem? Mikor az ember meg tud bocsátani kövek szakadnak le a szívéről, és tudom, a személyiségemet is teljesen helyreállítja Isten, már eddig is rengeteget változtam jó irányban. Erről a honlapról is a Hetek című újságból értesültem.

Megértettem, hogy bár férjhez mentem, és lett 2 gyermekem, mégis az egész viselkedésem, öltözetem, nézésem is parázna volt. Örülök, hogy rosszabbul nem végződött, végül is prostituált is lehetett volna belőlem. Keresztényként hallottam, hogy mások is hasonlóképpen jártak, például Joys Meyer, aki internetes honlapján is bátran beszámol arról, mit tettek vele gyerekkorában. Én ilyen bátor nem vagyok, de fontosnak tartom, hogy tényleg beszéljünk róla, mert ez is felszabadít.