Az egész hatéves koromban kezdődött. Csak azért tudom ilyen pontosan, mert akkor költöztünk új lakásba. Bárcsak azt is tudnám, mennyi ideig tartott. Hónapokig, évekig? Erre már sosem fogok rájönni. Az unokatestvérem hat évvel volt idősebb nálam, nagyon zűrös kamasz volt. Ő avatott be a felnőttek világába, ő mondta el, hogyan lesznek a kisbabák.

Jól emlékszem, éppen egy baba volt nálam, mert semmit sem szerettem jobban, mint babázni. Kérdezte, hogy szeretnék-e egy igazit, egy élőt. Mindennél jobban vágytam rá. Hát így kezdődött.

Fenekestül fordult fel a világom, semmi sem volt már olyan, mint előtte. Más lettem, mint a barátaim. És lett egy hatalmas titkom: az első pillanattól világos volt számomra, hogy erről nem beszélhetek senkinek. A részleteket teljes homály fedi, csak néhány emlékkép sejlik fel, ahogy rajtam fekszik, ahogy az ölébe ültet. És a félelem, a lebukástól való rettegés. Belesodródtam valamibe, ami örökre megváltoztatta annak az ártatlan kislánynak az életét, aki előtte voltam.

Tízévesen értettem meg, mi történt velem, hogy valószínűleg nem vagyok már szűz. Addig azt sem tudtam, mit jelent ez. Kamaszkorom közeledtével – amikor már egészen biztosan nem tartott ez a bűnös viszony – elkezdtem rettegni, hogy terhes vagyok. Tudtam, hogy nem lehetséges, de a gondolat nem hagyott nyugodni. Szerettem volna anyámmal megosztani a félelmemet, de nem mertem. Féltem, hogy egy életre meggyűlöl, ha megtudja, mit műveltem. Bűnösnek éreztem magam.

Amikor felnőtt lettem, amikor már szabadon és bűntudat nélkül élhettem szexuális életet, kitört rajtam a depresszió. Őrült kapcsolatokba bonyolódtam, a szexualitást nem tudtam rettegés és bűntudat nélkül megélni.

Évek múlva férjhez mentem, született két gyönyörű gyermekem. Amikor a kisebbik lányom annyi idős lett, mint én az abúzus kezdetén, szorongani kezdett, ezért pszichológushoz vittem. Kiderült, hogy elsősorban nem a lányommal van baj, hanem velem. Így vette kezdetét egy hosszú pszichoterápia. Négy és fél év terápiára volt szükségem ahhoz, hogy megértsem, miért lettem depressziós, miért szorongok, miért szenvedek fóbiáktól, táplálkozási zavaroktól.

A terápia rengeteget segített, sok mindent sikerült magamban tisztázni. Megértettem, hogy azt a kislányt, aki voltam, semmiért nem lehet hibáztatni. A terápia befejeztével könyvben írtam meg a történetemet, és elhatároztam, hogy felveszem a harcot a gyermekkori szexuális abúzus ellen. A sorstársak és a mindenkori áldozatok védelmében.