segítség

Kedves régi "törzsfórumozók" !
Segítsetek egy kicsit életeben tartani a fórumot. Kevesebbet vagyok itt jelen, talán azért is, mert a hosszú évek során kiírtam magamból mindent, amit el akartam a témában mondani. De ettől függetlenül a beszélj róla oldal a szívügyem. Segítsetek életben tartani,vegyetek elő régi topikokat, ha van róla még gondolatotok, ne várjátok meg, míg "valaki" ír. Sokaknak van ránk szüksége, a támogatásunkra, a megértésünkre, arra, hogy meghallgassuk őket. Köszönöm.

Én azért nem mertem írni már rég óta, mert jól vagyok. Féltem, hogy csak idegesíteném azokat, akik nem. Három év alatt elég jól összeszedtem magam. Ebben ez az oldal is sokat segített. Talán pont azok a mondatok, megjegyzések segítettek a legtöbbet, amik csak úgy "mellékesen" lettek leírva egy-egy téma kapcsán. Pl.: valaki azzal kezdte az egyik bejegyzését, hogy 20 éve jár terápiára. Na, én itt le is ragadtam! 20 éve! Én nem akarok 20 évet szenvedni, haldokolni emiatt a dolog miatt! Ez segített, hogy összekapjam magam, és kiutat keressek ebből a szakadékból. Végigmentem a "miért történt ez velem"-től kezdve a "ez van, ezen már nem lehet változtatni"-n keresztül az "akkor most hogyan tovább"-ig. Ezért jó, ha minél többen írnak, mert sosem lehet tudni, mi segíthet valaki másnak. Remélem, mások is küzdenek ezzel a problémával. Mármint azzal, hogy jól vannak. Nem tökéletesen, de már jól.

Drága Akác! Nagyon örülök, hogy jobban vagy. Igen, amikor az ember jobban van, már kevésbé érez késztetést az írásra. Ugyanakkor nagyon jó, ha azok, akik nincsenek jól, látják azt, hogy van kiút. Szerintem ez egyáltalán nem idegesítő, hanem pont, hogy erőt ad.
Azért ha pszichológus lennék, ezen a mondatodon eltöprengenék:

Remélem, mások is küzdenek ezzel a problémával. Mármint azzal, hogy jól vannak.

Azt, hogy ez probléma, csak viccből írtam. De tény és való, hogy az embert hátráltatja a javulásban az is, hogy a közvélemény azt várja el, hogy aki ilyen dolgokat átélt, annak nem illik jól lenni. Nekem is okozott némi problémát, amikor odáig jutottam, hogy ha már ez az egész megtörtént, mi "hasznom" származhat ebből. Ez elsőre egy eretnek gondolat, mert milyen dolog az, hogy ilyen szörnyűségből jó is születhet. Ez egy borzalom, ennek nem lehet semmilyen pozitív következménye. Én azért a saját életemben találtam ilyeneket. Pl.: hogy könnyebben túljutottam az akadályokon, nem vágott földhöz, ha valami megpróbáltatás ért. Mert mindig az volt bennem, hogy ugyan most úgy tűnik, hogy pillanatnyilag nagy bajban vagyok, de lehetne rosszabb is. Pontosabban: volt már ennél sokkal rosszabb is. Úgyhogy a jelenlegi problémám nem is olyan vészes. Én a történtek miatt nem mentem férjhez, mert ki van zárva, hogy egy férfi még egyszer hozzám érjen, de még az is, hogy én egy férfival valamiről komolyan tudjak egyáltalán beszélni. De nem lettem apáca sem, amiről kamaszkoromban álmodoztam, mert a kialakult bűntudat miatt nem éreztem magam erre méltónak. Ezek elsőre inkább tragikusnak tűnnek, de a történtek miatt az életem úgy alakult, ahogy. És ennek örülök. Látszólag elvették tőlem a választás lehetőségét, hogy mit kezdjek az életemmel. Mert ez is ki van zárva, meg az is. De ami maradt, abból sikerült kihoznom a legjobbat. Nevelőszülő lettem. Nem alapítottam a szokásos módon családot, de lett egy jó nagy. Szeretem a gyerekeimet, azzal együtt, hogy nagyon kiakasztóak tudnak lenni, mint bármelyik más gyerek. És szívből remélem, hogy boldog gyerekkort tudok biztosítani számukra, meg tudom védeni őket a nagyobb bajoktól, biztos támaszuk lehetek egész életükben, és olyan alapokat tudok adni nekik, amiktől boldog felnőttek lehetnek.
Nem kell megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Akármi is történt, szabad boldognak lenni. Ez elsőre nem tűnik könnyűnek, de nem is lehetetlen.

Sziasztok! Bocsánat, ogy ebbe a topikba írok ilyet és többet nem írok, tényleg nagyo elézést! Csak telefonról nem engedi, hogy megnyissam a régebbi beszélgetéseket Csak segíséget szeretnék kérni tőletek! Hogy nektek az emlékekkel kapcsolatbab, hogy álltok? Mert nekem olyan, minthameg sem történt volna és nem vagyok bennük biztos. Nektek is ilyen? Előre is köszönöm! És tényleg elnézést, amiért ide írtam!!!!!

sólyom!
Ha számítógép közelébe érsz, olvasd el a "Még újabb kötetlen beszélgetés" 30-31. oldalát.

Köszönöm szépen, elolvastam és segített sokat, nagyon köszönöm!!!!!

Szívesen segítek, feladtam én is az írást, mikor láttam, hogy nem reagál rá senki, mert azt gondoltam nem érdekel senkit, és nem is olvassák. Nem éreztem ettől jól magam, és azt is gondoltam, hogy sok vagyok, mint mindig, és nem kíváncsi rám senki.
Talán tévedtem. Küzdök.

Ági40 írta: Szívesen segítek, feladtam én is az írást, mikor láttam, hogy nem reagál rá senki, mert azt gondoltam nem érdekel senkit, és nem is olvassák. Nem éreztem ettől jól magam, és azt is gondoltam, hogy sok vagyok, mint mindig, és nem kíváncsi rám senki.
Talán tévedtem. Küzdök.

Szeded még a gyógyszert, Ági?

Nem szedek már antiderpresszánst, xanax van még talonban ha néha szükségét érzem.
Tudom felelőtlenség volt csak úgy letenni a gyógyszet, de akkor ez jó ötletnek tűnt. Szerencsére nem lett ebből gond.
Szerintem

Ja, egyszercsak úgy döntöttél, abbahagyod? Az szerintem tényleg elég hülyeség volt, jobb azt orvosi ellenőrzéssel csinálni, fokozatosan. És miért hagytad abba?

Nem vagyok rá büszke hidd el, de teljesen kétségbe ejtett, hogy itt fog hagyni a pszichológusom. Először azt gondoltam, hogy úgy akarom abbahagyni, hogy még járok terápiára. Nagyon féltem, hogy ha abbahagyom vissza foigok esni, és egyedül leszek ebben a helyzetben.
A másik, amit gondotam kétségbe esésemben, és talán be merem már ezt is vallani, hogy ha idő előtt hagyom abba a gyógyszert, talán leszek annyira rosszul, hogy még sem fog itthagyni. Majd meglát az utolsó órán, és nem enged el, mert látni fogja, hogy nem vagyok jól.
Hát ez van, nagyon fájt az elválás. Épp elkezdtünk dolgozni az apámmal, aztán vége.

Ági40 írta: Nem vagyok rá büszke hidd el, de teljesen kétségbe ejtett, hogy itt fog hagyni a pszichológusom. Először azt gondoltam, hogy úgy akarom abbahagyni, hogy még járok terápiára. Nagyon féltem, hogy ha abbahagyom vissza foigok esni, és egyedül leszek ebben a helyzetben.
A másik, amit gondotam kétségbe esésemben, és talán be merem már ezt is vallani, hogy ha idő előtt hagyom abba a gyógyszert, talán leszek annyira rosszul, hogy még sem fog itthagyni. Majd meglát az utolsó órán, és nem enged el, mert látni fogja, hogy nem vagyok jól.
Hát ez van, nagyon fájt az elválás. Épp elkezdtünk dolgozni az apámmal, aztán vége.

Igen, értelek. És igen, nagyon korai volt ez. És ezt neki is be kellett volna ismernie. Annak ellenére, hogy ismerjük el, nagyon nagy utat jártál be, de szerintem még ezen dolgozni kell. Félve kérdem csak: másik pszichológus?

Tényleg nagy utat jártam be. Most már nem is szeretnék terápiára járni. Főleg, hogy messzebbre kellene utaznom, és ez nem fér be az időmbe. Jó, hogy már nincs ez a kötöttség.
Viszont voltam az első pszichológusnál. Megbeszéltük, hogy mehetek hozzá ha gondom van.
Szerencsére teljesen helyre került bennem az ő szerepe az életemben.
Itt tartok most.

Szia! Feleségem szeretne sorstarsakkal beszélni, ezt az oldalt nem nagyon ismerem! Hogy lehet itt levelezni?

Előre is koszi!