Elfogadni lehet, túllépni rajta nem..

Kedves Mindenki, főleg Anoni Mara, akitől az idézet származik: " túllépni az abúzuson? Szerintem nincs olyan. Elfogadni lehet, túllépni rajta nem. "

Kérdezem, hogy ez azt jelenti, hogy mindig "ufók" maradunk bizonyos értelemben? Hogy sosem lesznek ugyanolyan szociális képességeink, mint másoknak pl?

Azt, hogy túllépni az abúzuson én írtam. De mondhatnám úgy is, hogy ahogy Mara mondta, elfogadni. Nem vagyunk ettől még ufók, de az életünk része marad. Ha ez az első érzelmi kötődéshez kapcsolódik, alaposan bevésődik az agyunkba, és akaratlanul is befolyásol dolgokat. De ha elfogadod, hogy nálad ez van, könnyebb értelmezni a körülötted zajló dolgokat.

Mi több, szerintem a Keresztünk válik Kincsünké! Hiszem, hogy oka van mindennek és a traumánk a "tisztánlátási szemüvegünket" is jelenti, ha sikerül az abúzust elfogadni, és megtanulunk ezzel együtt élni áldozattudat nélkül.

Ez olyan érdekes. Én elfogadtam, azt hiszem és még sokszor úgy is érzem, túlléptem rajta. A környezetem tudja, bárkinek beszélek róla, ha kell. És mégis olyan alattomosan hat, hogy nem tudom a tudatommal befolyásolni, még ha tudom is, hogy valami annak a hatása, nem tudok változtatni, másképp csinálni, érezni.

Alicia09 írta: Kedves Mindenki, főleg Anoni Mara, akitől az idézet származik: " túllépni az abúzuson? Szerintem nincs olyan. Elfogadni lehet, túllépni rajta nem. "

Kérdezem, hogy ez azt jelenti, hogy mindig "ufók" maradunk bizonyos értelemben? Hogy sosem lesznek ugyanolyan szociális képességeink, mint másoknak pl?

Igen, én így gondolom. Szerintem olyan módon nyomta rá az életünkre a bélyegét az abúzus, hogy bizonyos értelemben ufók maradunk - tetszik a megfogalmazás.De talán ez nem egy fatalitás. Végülis mindenkit meghatároz a múltja, mindenki a saját múltja mentén lesz egy kis ufó. Meghatároz a múlt, és ezt el kell tudni fogadni. Mikor az ember abbahagyja a múlt elleni küzdelmet, rengeteg energiája szabadul fel, akkor tudnak javulni pl. a szociális képességei is. Elkezdjük megérteni, sőt szeretni azt az ufót, amivé lettünk. Valahogy így látom.

Ha megérted, hogy nem tudod megváltoztatni a múltad, azzal megváltoztatod a jövőd.

Ha megérted, hogy nem tudod megváltoztatni a múltad, azzal megváltoztatod a jövőd.

Ugyanezt értem, gondolom alatta én is Mara

Süni, én is azt gondolom, hogy az áldozattudatra szükségünk van. Onnantól, hogy az ember tisztán látja, hogy ő áldozat (és nem cinkos, bűnös stb.), már sokkal könnyebb az út. Az áldozattudatot sosem kell, sőt, szerintem sosem szabad elfelejteni. Nem csak ez vagyunk, ezt fontos szem előtt tartani, de áldozatok voltunk, vagyunk, leszünk.
Szerintem nem kell azt a dobozt zárva tartani. Mert aztán egyszer csak szétrobban. Hagyd nyitva, így talán egy kicsit párolog is a tartalma.

Kedves Süni!

Én azt értem az elfogadás alatt(nem okoskodni akartam), hogy a múltam részeként kezelem, a jelenre való hatásait iránytűként használom, és arra törekszem, hogy a kb 10 évig tartó önsegítő könyvek olvasása+ terápiás időszakok, illetve a 4 éve tartó szuperintenzív terápia összegzését a mindennapjaim során alkalmazni tudjam. Ezért nem tervezek túlzottan előre. Az a saját tapasztalatom, hogy korábban az áldozattudat okán adódtak olyan helyzetek, amire alaposan, több szinten ráfizettem, és azt is felismertem, a gyógyulás folyamatában lévén,hogy lényemnek csak egy része áldozat. Ezért beépítettem az óvatosságot, a lassítást és a megállást is életembe, és a számomra nehéz, illetve kritikus pillanatokban, az ösztönös reagálást vállalom. Én ennyit tudok tenni az aktuális helyzetben, és elégedettnek érzem magam a haladási iránnyal, a gyógyulás folyamatának igyekszem tudatában lenni.

Nagyon örülök, hogy ennyien, ennyit hozzászóltatok, és köszönöm!

Azt hiszem értem Angyalkát, hogy együtt élni áldozattudat nélkül, közben Marát is értem, hogy az áldozattudat kell. Azt hiszem, arra gondoltok, hogy nem kell elfelejteni, hogy mi történt velünk, csak elfogadni, hogy ez hozzánk tartozik, és ha elfogadtam, akkor már tudok vele bánni. Akkor már tudom, hogy ebből is értékek fakadnak, és ezekkel az értékekkel nemcsak, hogy együtt lehet élni, hanem hasznosítani lehet. Valahol olvastam, hogy a kagylóban a gyöngyök a szennyeződések miatt keletkeznek. Talán így. Talán úgy, hogy mi empatikusabbak leszünk, harcolunk másokért, akikkel megtörténik, megtörtént, megtörténhet, fogjuk a kezét, lehet, hogy csak itt az oldalon egyelőre, de úgy érzem, ebből az összefogásból itt akármi is lehet.. Engem is ez az oldal ihletett meg arra, hogy most új szakmát tanuljak, hogy segíthessek!! Bár még nem tudom, honnan lesz pénzem tanulni, pl.

Süni, lehet, hogy Neked még "mellékesen" (????) ??? nagyon sok minden rakódott rá, vagy mellé az abúzusnak, de azt hiszem, mindenből van kiút..

süni írta: A dobozom bezártam, de persze szelep van rajta, nehogy szétrobbanjon. Csak most egy másik "pofonnal a sorstól" foglalkozom, a kettőre együtt nincs energiám. De igazad van, vigyázni kell, hogy ne robbanhasson.

Ne haragudj, Süni, most emlékszem már rá, hogy mi az egyéb baj.. Nem akartam elbagatellizálni.

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire sok ember jár hasonló cipőben. Jó benneteket olvasni, mert sokáig azt sem tudtam, mit kezdjek ezzel az információval. Felszínre került bennem , de próbáltam vissza nyomni, sehogyan sem sikerült. Nem hittem el, hogy ez ekkora probléma nekem. Pedig rengeteg történetben és hozzászólásban magamra ismerek. Örülök az új pszichológusomnak, hogy nem kell a hogyan tovább dolgot egyedül kitalálnom. Örülök nektek, és a bátorságotoknak, hogy le meritek írni a dolgaitokat. sok erőt kapok tőletek, hogy ne hazudjak tovább se magamnak, se a pszichológusomnak (ami persze nem szándékos csak folyton másfelé terelem a szót)
Köszönöm nektek, és mindenkinek sok erőt , gyógyulást kívánok

Ági40 írta: sok erőt kapok tőletek, hogy ne hazudjak tovább se magamnak, se a pszichológusomnak (ami persze nem szándékos csak folyton másfelé terelem a szót)
Köszönöm nektek, és mindenkinek sok erőt , gyógyulást kívánok

Ági, én nagyon örülök, hogy kölcsönösen erőt meríthetünk itt egymásból, és Te itt meg is fogalmazod a hogyant pl itt fent az idézetben. Szerintem mindannyiunknak sikerélmény ez itt. Csak így tovább, és Neked is gyógyulást, kitartást!

süni írta: Éppen ezért én áldozat vagyok, akivel csúnyán elbántak.

Szerintem ez az, amit ha az ember felismer, az első lépésként, kiindulásként ez már jó. És ha ezt sikerült, onnan lehet továbbmenni, lépésről lépésre. Egészen odáig, hogy na, akkor nézzük, hogy lehet ezzel élni.
Nem tudom, ide írtam-e már (a blogomba biztos, csak néha keveredik, mit hova írok), hogy a nagyanyám kertjében állt egy villámsújtotta meggyfa. A törzse hosszában kettéhasadt. Soha többé nem forrt össze, de a seb begyógyult a törzsén, és a kettéhasadt fa nőtt tovább, és termett is. Igaz, hogy évek múlva egy újabb nagy viharban kidőlt, de addig is élt, és gyümölcsöt hozott.

Kedves Süni! Örülök, hogy nem haragszol. Már fentebb írtam, hogy leesett, hogy mi a problémád, (visszaemlékeztem, hogy olvastam már itt), amiből lehet, hogy nincs kiút, és bocs; talán ezt is láttad. Igen, vannak még csodák, ne add fel szerintem sem. Most én is szépen gyógyulgatok a "gyógyíthatatlan" (?) bipoláris depresszióból, hála Nektek, és két régi barátnőmnek, akikkel "véletlenül" újra megtaláltuk egymást. (Nem hiszek a véletlenekben.) Szóval ne add fel, én is drukkolok Neked!

Brandon Bays: Lelki utazás könyv. Nem ismered véletlenül? Elképesztően sok hihetetlen testi nyavalyát meg lehet gyógyítani, ha az ember megtalálja a kiváltó lelki okot. Én magamon terápiás céllal használom. (Pl. megbocsájtás régebbi önmagamnak.. Tudnék mesélni.)

Alicia, ez a könyv pszichológiai jellegű? Lehet tudni valamit a szerzőről?

Amúgy a régebbi beírásaim óta rájöttem, hogy igazából én is gyógyulgatok. Mármint lelkileg. Sőt, arra is rájöttem, hogy sokkal előrébb vagyok, mint gondoltam. És ebben nekem Isten segített. Nem a vallás, és nem emberek. Szóval van remény...