Centrál Színház felolvasó marathon

Köszönöm.

rotebeete írta: A facebookon olvastam egy oldal véleményét az eseményhez, és fel vannak háborodva, miért kell gyerepornót közszemlére tenni, mi ebben a rendkívüli esemény...
Kicsit kiborultam. Gyerekpornó...

Felháborító! Hát úgy tűnik ma már semmi sem olyan rendkívüli...Menjen el és meglátja.

Ünnepi pirossal írok. A mai napi esemény kicsit olyan, mint egy ballagás, vagy egy évzáró. Ilyen érzéssel ébredtem ma. Az volt a munkába indulás előtti gondolatom, mielőtt kiléptem az ajtón, hogy az a sok elkövető, aki úgy érzi, hogy joga volt megtenni, hogy a vágyát egy gyereken éljek ki, és mindezt természetesnek gondolta, sőt mind a mai napig úgy gondolja, hogy nincs mit szégyellnie az emlékek "négy falán belül", az most láthatja, hogy van mit! Nem volt normális a büntetendő tettük, és nagyon sokan állnak azok mellett, akik az ő tetteik miatt a mai napon is küzdenek, hogy normális életet tudjanak élni. A jog nem tudja a régi elkövetőket elítélni, és nem tud kiállni a túlélők/áldozatok mellett, de a színészek és a közönség ma megteszi ezt. Eljött az igazság 6 órája! Remélem, hogy a szigetszentmiklósi gyerekek esetének méltó elbírálásához is hozzájárul ez az esemény.

Ha jól láttam, az én történetem is elhangzik majd, ez nagyon megható, már sírok is, pedig ott sem vagyok!
Nagyon köszönök mindent, rengeteget kaptam az oldaltól, és sajnálom, hogy nem lehetek ott, pedig emlékszem mit kapott Mara ajándékba amit a könyv végén írt.
Gondolok rátok, és magunkra!!!

Elkezdődött. Ó de sajnálom, hogy nem lehetek ott. Ti "együtt " vagytok most. Ez olyan megható......Mara képzeld amikor délelőtt olvastam - miközben dolgoztam is MA betekintettem ide - a pirossal írt mondataidat, majdnem elsírtam magam. Igen ez a mi napunk!!!!!!! És igenis hiszek abban az összes rohadék megkapja majd a büntetését a sorstól, az élet, Istentől, akármitől, de nem maradnak büntetés nélkül.

sziasztok,úgy mentem volna és készültem is,de délután volt egy szorongásos rosszullétem,és így nem mertem bevállalni.e lélekbe veletek voltam/vagyok

Jól van, rini. Remélem, nem a felolvasó est miatt lett rohamod. De ha igen, az is érthető. Nem szabad erőltetni azt, amire nem vagy még készen.

A mai nap folyamán többször nem sikerült betöltenem az oldalt, szerintem túl van terhelve a látogatottságtól. Előfordulhat?

Igen ,lehet hogy nem voltam még készen rá:Amúgy én is észrevettem hogy többször lefagyott az oldal,szerintem sokan néznek fel hozzánk

Május, igen, tényleg lehetett érezni, és nemcsak a színészeken, hanem úgy a levegőben is ez volt, hogy hisznek nekünk.

Sziasztok! Most értem haza, megesküdtem, hogy azonnal megyek az ágyba, de úgy tűnik, nem sikerült!
Csodálatos este volt, elmondhatatlan, leírhatatlan. Az elején nagyon sokan voltunk, és a végére is maradt egy kemény mag, pedig nem kis megpróbáltatás volt.
A fantasztikus felolvasások megerősítettek abban, amit már eddig is tudtam: gyönyörűen írtátok meg a történeteiteket. Nagyon megrendítő volt.
De a legszebb az egész este az volt, amikor a művészeti büféshez odament egy fiatal lány, a büfés ismerőse / rokona lehetett, kb. 18 éves. Hallanotok kellett volna, ahogy elképedve beszámolt arról, ami a nézőtéren zajlik, "elképesztő történetek, és mind igaz, az emberben fel sem merül, hogy mind igaz!" - már sajnos nem tudom felidézni, de tényleg hihetetlen volt szem- és fültanúja lenni annak, amikor valaki szembesül azzal, hogy ilyen van...

Ültem a nézőtéren, és úgy éreztem, csak álmodom, nem lehet, hogy ez sikerült, és ilyen rövid idő alatt! Április 17-én lesz egy éve, hogy elindult a Beszélj róla!

Kísérteties volt tudni, hogy jópáran ott vagytok a nézőtéren, jó lett volna, ha megölelhetjük egymást, de én így is éreztem a sok jelenlétet.
Remélem, mindenki jól élte meg, senkinek nem okozott az est fájdalmat...

Május, azt hiszem, láttam a füled!

Szép álmokat! :hold:

Május, büszke vagyok rád, hogy a megpróbáltatások ellenére is maradtál! Azt gondolom, ez egy új kezdet a traumák feldolgozására. Mintha könnyebb lenne a terhem... Talán csak most érzem ezt, és eltűnik, de egyelőre élvezem, hogy nem nyomja annyira a lelkem.

Köszönjük neked, Mara! Mindent! És köszönöm mindenkinek, aki elment!

Rendkívüli élmény volt. Köszönöm.

Anoni Mara írta:
Kísérteties volt tudni, hogy jópáran ott vagytok a nézőtéren, jó lett volna, ha megölelhetjük egymást, de én így is éreztem a sok jelenlétet.
Remélem, mindenki jól élte meg, senkinek nem okozott az est fájdalmat...

Május, azt hiszem, láttam a füled!

Szép álmokat! :hold:

Én is éreztem! Főleg, hogy olyan groupba sikerült ülnöm, ahol szerintem mindenki egyedül érkezett. Az volt az első gondolatom, hogy milyen bátrak. Aztán rájöttem, hogy dehát én is az vagyok. Indulás előtt nem tudtam eldönteni, hogy a nyugtató teámat, vagy a kávémat igyam meg. Az utóbbira szavaztam. Majd kiugrott a szívem, amíg odaértem, és végig sírtam.
Ilyenkor általában, amikor így érzem magam, nem merek bemenni az adott helyre, hanem inkább köröket teszek, vagy fogom magam és hazamegyek, de már így is egy órája sétáltam, direkt így csináltam. Bevitt a lábam, beléptem az ajtón! Biztos átéltéket ezt az érzést, tudtam, hogy benneteket is bevitt a lábatok. Ez adott erőt! A szívem dobogása a fülemben vert, nagyon hangosan. Tényleg életre keltetek a színpadon, és sokszor szorongtam, párszor a mellkasom a torkomban volt.

Aztán sejtettem már, de nem voltam benne biztos, hogy Ő fogja felolvasni az én történetem. Nem hittem el, hogy ez én vagyok, és igazad volt Mara, részben elidegenedtem, saját magamtól. De ez egy darabig tartott csak, a színészi együttérzés miatt, ami az egész lényével átjött, egy ponton, a végén kirobbantotta belőlem a sírást, mert együtt tudtam magammal érezni. Erre nem számítottam. Az én felolvasóm úgy érzem beszélt hozzám, mikor már a színpadra lépett. Onnantól kezdve. Nem tudom más, hogy érezte önmagával kapcsolatban. De felém határozottan azt sugallta, hogy tudja, hogy ott ülök valahol. És nem szeretném túldimenzionálni, de azt is éreztem, hogy szeretettel van irányomba, mindezt a színpadra lépésétől kezdve.

Köszönöm! Mindenkinek!

S bár nem tudom másnak mennyire ment át az emlékeim okozta örlődés, hogy nem tudtam pontosan mi után, hogy és mi volt, de ő végig olyan erős volt. Sajnáltam viszont, hogy a történetem egyik részéhez a kiegészítést nem tudtam odaírni, már csak itt a fórumban módosítottam a történeteknél. Mert úgy éreztem, nem egyértelmű az egyik részlet, ahol, ami miatt én hibáztatom magam, ami abból adódott, hogy az én fejemben megfordult, hogy megadom magam. És az a rész az én emlékezetemben nagyon sokáig tart, és ezt a felolvasás közben is így éreztem, leállt velem az idő. Viszont tudom, az az emlékem befejezett, hogy nem történik meg. Ám, hogy úgy éreztem ez most úgy tűnik, hogy megtörténik, az én terápiatörténetem legnagyobb félelmét dolgoztatta meg velem. Először úgy éreztem, hogy ez most így hazugság önmagam előtt, és erről csak én tehetek, mert nem elég figyelmesen írtam meg a történetem, aztán teljesen belevitt ebbe a drámába, az az egy mondat! Na meg a megírás óta ugye még több dolog is előjött terápián, jó pár emlék. Hiszen vannak olyan képszakadásaim, amik borzalmasan félelemteliek, van egy sátras emlékem, ez az én fő drámám tavaly óta, hogy ugye nem! És ez ennek a színészi felolvasásnak is köszönhető, amire nem számítottam, hogy így lesz, hogy megélem a mi van, ha még az is megtörténik. Az volt az érzésem, hogy ugyanolyan mocskosnak éreztem volna magam, mint így, ahogy van, behatolás nélkül. Mert bemocskolta a lelkem. Nagyon megdolgoztatott.

Most jobban vagyok!
Mit is mondhatnék ennél többet: köszönöm!
Mielőtt eljöttem azt éreztem, mint Mara, hogy én most úgy megölelnélek benneteket. Most ezt már csak virtuálisan.

Mara, ez nagyon jó kezdeményezés volt. És nekem még az is tetszett benne, hogy nagyon szépen volt felfűzve az egész. A történetek, a fórumos hozzászólások, irodalmi betétek. Tényleg sajnáltam, hogy el kellett mennem hamarabb.

Viszont lelkileg nagyon megterhelő volt azért, de erre számítottam.

Alig várom, hogy meghallgassam a történetem. Hogy milyen hallani kívülről..