Oszd meg, hogy segíthess!

 

A gyermekkorban elszenvedett szexuális abúzus hatással van az áldozat egész életének alakulására. A társadalom és maguk az áldozatok is hajlamosak arra, hogy bagatellizálják a következmények súlyát. A tagadás a legjobb védekezés – gondolnánk. S valóban, az elménk mindent megtesz, hogy megpróbálja elfeledtetni, mi is történt valójában. Ám ez nem azt jelenti, hogy a következmények nincsenek jelen az életünkben. Lehet, hogy a sebek gyógyulnak, de a hegek velünk együtt nőnek. 

A tragikus helyzetet legkevésbé a gyermekkorú áldozat képes felmérni. Mivel a trauma hatása sokszor évekkel később jelentkezik, amikor az áldozat megérti, hogy mi történt vele, már nehéz nyomon követni, hová vezetnek vissza a szálak. Ezért is fontos, hogy a túlélők lássák a párhuzamot a saját sorsuk és a többi áldozat sorsa között. Hogy megértsék, nem a véletlen hozta úgy, hogy kisiklott az életük, hogy különféle nehézségeik vannak, fóbiákkal küzdenek. Szembe kell nézniük azzal, hogy a szexuális abúzus kényszerpályára állította őket – és ebből csak akkor tudnak szabadulni, ha megértik, milyen az abúzus hatásmechanizmusa. A gyermekkori trauma bonyolult és alattomos módon szövi át az áldozat életét. A trauma feldolgozása segítő közösségben, sorstársak között könnyebben megy.

„Lépj tovább, éld az életed” – halljuk sokszor a segíteni akaró barátoktól, rokonoktól. Ezek a tanácsok csak növelik az áldozatokban tomboló lelkiismeret-furdalást és kudarcérzetet. Mert valamiért nem tudnak továbblépni. Ezért tanácsolja sok szakember, hogy a felejtés helyett inkább nézzünk szembe a történtekkel. És kérjük meg azokat, akik segíteni próbálnak, hogy végre hallgassanak meg minket. Törjük meg a csendet!

Go to top