Oszd meg, hogy segíthess!

 
Szia, Vendég
Felhasználói név: Jelszó: Emlékezz rám

Minden új tagnak jó fórumozást kívánunk!

Téma: Mesekönyv

Mesekönyv 2017 szept. 16 07:44 #11578

  • Anoni Mara
  • Anoni Mara profilkép
  • TÁVOL
  • Adminisztrátor
  • Hozzászólások: 1261
Megjelent egy "prevenciós" mesekönyv Lili és a bátorság címmel, egy kislány története, akit abúzus ért. Kíváncsi lennék, mit gondoltok az ötletről, segített volna-e gyerekként rajtatok egy ilyen könyv, akár a megelőzésben, akár a Titok feltárásában.
Nekem állandó probléma ez a prevenció kérdése, sokat töprengek rajta. Mert ugye azt könnyű a gyereknek megmondani, hogy idegenekkel ne álljon szóba, ne bízzon bennük, de nagyon nehéz a közeli ismerősöktől, rokonoktól óvni őket. Márpedig tudjuk, hogy az elkövetők nagy része rokon.
Ági, neked szakmádba is vág, kíváncsi vagyok, mit gondolsz a mesekönyv, a tanmese ötletéről. Vajon hogyan fogadnák a szülők, hogyan fogadnák a gyerekek?
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Mesekönyv 2017 szept. 17 12:10 #11583

  • Hope
  • Hope profilkép
  • TÁVOL
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 103
Már hónapokkal ezelőtt belefutottam a hírbe az interneten, hogy készülőben van egy ilyen könyv. Nagyon megörültem neki, mert azt hiszem, nagyon fontos.
Ugyan a könyvet még nem olvastam, de amint kapható lesz a boltokban, biztosan beszerzem.
Nem tudom pontosan, miről és hogyan ír, de azt gondolom, hogy nekem segített volna, ha abban az időben a kezembe kerül egy ilyen. Ha nem is mentett volna meg, ha nem is tudtam volna segítséget kérni, (ezt már sosem tudhatom meg) de egy kis rendet tehetett volna bennem, egy kicsit megérthettem volna magamat, hogy mi történik/történt, egy kicsit támasz lehetett volna, hogy ma ne egy rossz, egy szeretetre nem érdemes emberként tekintsek magamra.
Valahol azt érzem, nekem is szakmámba vág... a gyerekek, a mese világa, bár én kisebbekkel foglalkozom, mint a könyv célközönsége.
Én sok esetben azt tapasztalom, hogy sajnos a szülők nem tudják, hogyan kell kommunikálni a saját gyerekükkel. És azt hiszem, itt csúszik el minden, hogy nem tanítják meg, hogyan kell segítséget kérni.
Annak a korosztálynak akikkel én foglalkozom, nem lenne érdekes ez a mesekönyv, de a szülőknek olvasásra és későbbi felhasználásra ajánlani fogom!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Mesekönyv 2017 szept. 18 15:38 #11587

  • Anoni Mara
  • Anoni Mara profilkép
  • TÁVOL
  • Adminisztrátor
  • Hozzászólások: 1261
Igen, a szülők felől közelítenék én is.
Hope, és mi lett volna, ha az abúzus után olvassák el neked? Engem ez a kérdés annyira foglalkoztat. Voltak olyan terveink, hogy kimegyünk iskolákba beszélgetni gyerekekkel az abúzusról. De aztán mindig eszembe jutott, hogy ha annak idején hozzánk kijöttek volna, én biztos szörnyet halok...
Ennek a könyvnek is az van az előszavában, hogy abúzust átélt gyerekeknek csak szakember felügyeletével lehet olvasni. De mi van, ha nem tudjuk? Hiszen azért az a gyakoribb felállás, nem?
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Mesekönyv 2017 szept. 18 16:18 #11588

  • Hope
  • Hope profilkép
  • TÁVOL
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 103
Igen, ez egy nagyon jó kérdés.
Azt hiszem, ha az abúzus után, de még gyerekként szembesülök vele, akkor olvassák fel nekem vagy adják a kezembe, nagyon megijedtem volna. Talán jobban, mint így...
Még olyan 9-10 év körüli lehettem, amikor egy délutáni szakkörre várakozva odajött hozzám egy felsőbbéves lány a suliban. Náluk akkoriban már elindultak a felvilágosító órák, nálunk még nem.
Ültünk a félhomályban az alagsorban az iskolai padok tetején, amikor egyszer csak megszólalt.
"Pár év múlva majd te is vérezni kezdesz, és akkor már lehet gyereked"
És akkor megfordult a világ.
Abban a pillanatban, ott az iskolai alagsorban kezdtem el azonosítani a bántalmazásból eredő vérzést azzal a titokkal, hogy "akkor nekem már lehetne gyerekem?" Pedig nem erről volt szó. De a titok belém égett, hogy nem szabad róla beszélni.
Aztán amikor elkezdtem serdülni és menstruálni, ez még jobban összefonódott bennem. Lélekben nem tudtam különválasztani a természetes és egészséges vérzést a bántalmazástól.
Fokozott szorongást váltott ki belőlem minden hónapban. Őrjöngtem, zokogtam és elkezdtem úgy kezelni a betétet, majd a tampont, ahogy a bántalmazások következtében vérfoltos ruhákat.
Vagyis úgy szabadultam meg tőlük, hogy senki se tudhassa, az enyém.
Évekig gondosan becsomagolva, közterületi szemetesekbe hordtam a betétet-tampont, ahogy tettem azt korábban a véres bugyikkal is.
(Kisiskolásként a táskám aljába gyűrve hordtam be a suliba és hazafelé menet, közterületeken dobáltam ki a kukába)
Tehát igen, veszélyes egyedülhagyni egy gyereket ilyen terhekkel...
Én azt hiszem, terápián tudtam ezt a szorongásomat letenni kb egy éve. De leéltem vele több, mint 10 évet. Nagyon törékeny dolog ez és nagyon okosan kell ezt csinálni, hogy ne ártson többet, mint amennyit használ.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Mesekönyv 2017 szept. 19 13:11 #11589

  • Anoni Mara
  • Anoni Mara profilkép
  • TÁVOL
  • Adminisztrátor
  • Hozzászólások: 1261
Jaj Hope, annyira át tudom érezni az őrületet, amin keresztülmentél, ahogy rejtegetted a betéteket... Mennyire abszurdnak tűnik kívülről, és mennyire más logikaként működik egy áldozat... Nem vette észre senki, hogy mit csinálsz? Persze ha észre is vette volna, csak legyint, hogy hülye vagy...
Ezeket a jeleket kéne tanítani a szülőknek. Ezt kéne, hogy felismerjék ahhoz, hogy legalább utólag segíteni tudjanak.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Mesekönyv 2017 szept. 19 21:59 #11591

  • Hope
  • Hope profilkép
  • TÁVOL
  • Profi fórumozó
  • Hozzászólások: 103
Igen, Mara, a szülőknek nagyon meg kellene tanítani felismerni a figyelmeztető jeleket.
Nem, nálam senki sem figyelt fel ezekre. Amikor kicsi voltam és hazaértem az apámnál töltött hétvégék után, amik többnyire tragikus kimenetelűek voltak, mindig elkezdtem dugdosni anyum elől a véres bugyikat.
Nem moshattam ki apámnál, nem moshattam ki otthon, nem adhattam anyum kezébe, nem dobhattam a kukába olyan egyszerűen se otthon se apáméknál. Nem volt jó megoldás, így gombóccá gyűrve szorosan belekötöttem egy zacsiba minden alkalommal, belecsempésztem az iskolatáskámba és hétfőn azzal indultam útnak. Anyum vitt reggel, így nem volt lehetőségem megszabadulni tőle, tehát be kellett vinnem az iskolába. Tudtam, ott nem dobhatom ki, nem húzhatom le a vécén... így lapítottam.
Délután egyedül jártam haza, és minden ilyen alkalommal nem hazafelé, hanem olyan irányba indultam, ahol semmi keresnivalóm nem volt. Tettem ezt csak azért, hogy egy kihalt utcán, olyan környéken dobhassam kukába, ahol elvileg én sosem járok.
Egy idő után feltűnt anyumnak, hogy fogynak a bugyik, de hazudtam. "Ott maradt apáméknál", "elveszett", "elszakadt", "de hát én hazahoztam"... stb.
Ha lebetegedtem és nem tudtam megszabadulni a csomagomtól suli után, mert nem mentem, a játékaim közé vagy az ágyneműtartómban, egy párnahuzatba dugtam a következő iskolanapig.
Később a betéteket is hasonlóan fóbiásan kezeltem. Nem dobtam ki olyan helyen, ahol tudni, vagy sejteni lehetett, hogy az enyém (csak otthon). Vendégségben, apáméknál, nagyszülőknél, rokonoknál, barátnőknél soha. Elcsomagoltam és utcai szemetesbe dobtam. Kizárólag plázában vagy nagyobb bevásárlóközpontban dobtam ki a mosdóban található szemetesbe, hiszen ott sokan megfordulnak, senki sem tudhatta, hogy az enyém. Egészen kb egy évvel ezelőttig, 24 éves koromig ez volt a helyzet... tudom, nagyon durva...
Ez egyébként nem tűnt fel senkinek, maximum annyi, hogy feszengek a témától és mindig tabunak számított nálam.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Mesekönyv 2017 szept. 22 18:16 #11594

  • Anoni Mara
  • Anoni Mara profilkép
  • TÁVOL
  • Adminisztrátor
  • Hozzászólások: 1261
www.facebook.com/events/273455796482572

A mesekönyv bemutatója. Mindenkit várnak szeretettel!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Oldalmegjelenítési idő: 0.551 másodperc
Go to top