Tényleg segít a vallás?

Ma már a kiadásnak többféle formája van. Pl. a POD (print-on-demand, igény szerinti nyomtatás) kiadási mód esetén van egy egyszeri bekerülési költség, de ez teljesen vállalható, és senkit nem kell győzködni a könyved kiadásáért. Én így adtam ki több szakkönyvemet is: adlibrum.hu/new/index.php?task=pod

Ha szükség van segítségre, szólj.

Fenti kérdésre (tényleg segít a vallás?) válasz: nézzétek meg a YouTubon Joyce Meyer Személyes bizonyságtétel 1. című videóját. Ő egy női igehirdető akit gyerekkorában szintén szexuálisan zaklattak és erről nyíltan beszél is, illetve arról, hogy őt meggyógyította Isten...

Luca, megnézem, de éppen az ő esetében nem vagyok benne biztos, hogy tényleg meggyógyult. Majd ha megnéztem a videót, visszatérek a kérdésre.

Kösz, engem nem érdekel a vallás. Jézus érdekel, de a papok a legkevésbé. Amúgy se vagyok katolikus. A katolikus egyházról nem is szeretnék írni.

Amúgy meg: a kereszténység, vallás nem egyenlő a katolicizmussal, sem egyetlen más felekezettel. Amikor én kereszténységről beszélek, akkor abban minden vallási felekezetet beleértek. És antiklerikálissá tettek a vallási felekezetek, és azok képviselői. Van, akit egyenesen istentagadóvá tesznek.

Viszont nyitott vagyok minden jóra, tehát ha bárki tud nekem jó keresztény felekezetet és jó lelkészt ajánlani, ne fogja vissza magát!

Hát, nem tudom, helyileg megfelelő-e, én a gyülekezetemet ajánlani tudom. Ha személyesen nem tudsz eljönni, online is nézhető vasárnap 9-től: kecskemetibaptista.hu/

Értem.

A www.baptist.hu/hu/kapcsolatok/gyulekezetek/ oldalon tudsz keresgélni, vannak budapesti gyülekezetek szép számmal.
Ha mondasz pl. kerületet, pontosabbat tudnék én is ajánlani.

Elkezdtem csinálni egy térképet:

mapsengine.google.com/map/edit?mid=zKQHVCGTNtts.kCgKwtMXSB78

Természetesen.

Kíváncsi vagyok, mit szóltok ehhez:

Mi a kérdés?

A Biblia legalapvetőbb tanítása, maga az evangélium ez:

1. Isten, mint teremtő, egy teljes életre hívott el bennünket. De nem akarta magát ránk erőszakolni, így választási lehetőséget adott. Ádám és Éva eldönthette, hogy Vele vagy nélküle akarják élni az életüket. Ők azt mondták: megpróbáljuk Isten nélkül.
2. Mindenki örökölte az Istentől elszakított állapotot. Ezt az állapot a Biblia nevezi pl. bűnnek és halálnak is. Ebből az állapotból önerővel nem tudunk kijönni, mint ahogy egy rabszolga (a bűn rabszolgája) se tudja magát felszabadítani.
3. Jézus Krisztus, Isten Fia bűntelen volt. Azért született, és azért halt meg a kereszten, hogy az én, a te és minden ember bűneinek következményét: a halált, az Istentől való elszakított állapotot elszenvedje.
4. Ez azonban csak akkor ér valamit nekem és neked, ha elfogadom. Mintha hozzád menne valaki, és átadná az ötöslottó nyertes szelvényét. Ha azt gondolod: ez hülyeség, és kidobod a kukába, akkor semmit se ér. De ha elhiszed, hogy csak be kell váltanod, és tiéd a nyeremény, akkor megtapasztalod. Jézus Krisztus helyettes áldozata ugyanilyen. Ha elfogadod az Ő ajándékát, az Istennel való kapcsolat helyreállását (ezt nevezzük más megközelítésben örök életnek), akkor egy egész más életed lesz. A Biblia ezt a kapcsolatot egy házasságkötéshez hasonlítja. Csak itt ne a mai gyakorlatra gondolj. Jézus nem olyan férj, aki elhagyna. Ő feltétel nélkül szeret. Inkább jó példa Hóseás próféta, aki egy prostituáltat vett el, és minden házasságtörés után elment érte, hazavitte és újból helyreállította. Újra és újra.

Nagyon röviden ez az evangélium. Azok az emberek, akik ezt elhiszik, elfogadják igazságnak, és Jézus Krisztust az életük kormányához ültetik, azokat tekinthetünk bibliai értelemben kereszténynek.

Na most kanyarodok vissza a kérdéshez.

Nagyon sok ember van, aki valami miatt úgy gondolja, hogy ő keresztény, de bibliai értelemben nem az. Pl. sokan úgy gondolják, hogy a templomba járástól lesznek azok. Pedig ha minden nap bemegy valaki egy garázsba, attól még nem lesz autó Mások úgy gondolják, hogy egy bizonyos erkölcsi nívó szükséges és elégséges az Istennek tetsző élethez. Ez meg olyan, mintha kedvességekkel (pl. csokor virág) jóvá lehetne tenni a hűtlenséget.

Akik a fenti értelemben kereszténynek tekinthetők, azok között is vannak (időnként azt hiszem mindannyian), akik megfeledkeznek egy fontos dologról: Ha a bűn állapotából nem tudtam magam kihozni, és Istennel kapcsolatba lépni, akkor a hétköznapi életben is ugyanígy Isten segítségére, vezetésére, az Istennel való szoros közösségre van szükség. Akik ezt elfelejtik hosszabb-rövidebb időre, azok lesznek az idézett lista tipikus példái.

Másként fogalmazva: Keresztény (és egyben emberi életet senki sem képes élni. Egyedül Jézus Krisztus. Úgyhogy kár magunk próbálkoznunk: hívjuk be Jézus Krisztust az életünkbe, és nap mint nap adjuk oda neki a vezetést. A legapróbbtól a legnagyobb kérdésekig - mindenben.

Hajnalkám! Nekem ez túl okoskodó. Én azt sejtem, hogy mindannyian folyamatosan végigjárjuk ezeket a fázisokat kisebb-nagyobb kilengésekkel, felismerésekkel és én eddig nem nagyon találkoztam olyan közösséggel, keresztény emberrel, aki tartósan, következetesen, hatékonyan velem kapcsolatosan (a történtek megismerése után is) a bibliaforgatást ne kioktatásomra alkalmazta volna...Van, aki példa értékűen szolgálja közösségét , gyülekezetét 20 éve és mégis "elengedte a kezemet", amikor segítséget kértem tőle a hitem erősítése okán, mondván, nem követem az útmutatásait eléggé... Joyce Meyer is sokat adott nekem, ám én őt is úgy látom, mint aki frontálisan(látványosan) jól működik, ám valójában minősíti a testvérét például, aki túladagolásba, magányosan halt meg (általam feltételezett abúzust) "nem kezelte" Jézussal... Én, nekem ez sok, hogy mindenki tudja-mondja a tutit, de a MEGÉLÉS nem megy.... Lehet, hogy most leírtam magam... Az igaz HIT összekapcsolhat bennünket, de nem tesz egyformává, és mégis. Lám egy újabb paradox érzés bennem...

Süni, megkérdezhetem, miért vesztetted el a hitedet?

Angyalka, nálam nem írtad le magad, mert éppen ezt élem meg én magam is.

Joyce Meyer viszont nekem egyáltalán nem szimpatikus. Nem akartam nevesíteni, de pont rá gondoltam, amikor az első kommentemet írtam. Én pedig nem tudtam elolvasni a Szeretet forradalma című könyvét. Abban ír arról, hogy vele mi történt, és leírja a férje hozzáállását - mint pozitívumot. Mert hogy egy idő utána férje közölte vele, hogy elválik, ha nem változtat. Én meg ezen kiakadtam, hát miféle férj az ilyen? De J.M. erre összeszedte magát, és lám-lám, most már milyen szolgálata van. Hát nekem meg úgy tűnik, ez a túlpörgés nem gyógyulás. Kíváncsi lennék arra, hogy ha egyedül marad, vajon akkor is ilyen jól érzi-e magát, vagy ez csak a szokásos amerikai műmosoly.

Én eléggé messze voltam ami a közönség számát illeti, ám hasonlóan pörögtem. Minden tizedmásodperc tartalmának megvolt a helye, módja, ideje folyamatos pozitív visszajelzéseket kaptam hogy mennyire etalon vagyok és példakép vagyok és belül macerált a fájdalom, az élőhalott vagyok, nem vagyok méltó erre érzés. Akkor is volt hitem, ám az alá-fölé rendeltséggel járt. És tisztán éreztem, hogy ez nem igaz hit. Akárhol kértem a segítséget, azt mondták, hogy érthetetlen, hogy mennyire nem vagyok elégedett életemmel, sikereimmel, hitemmel és többször megkaptam, hogy képzelgek, vizsgáltassam ki magamat(ha felvállaltam ezt). Én úgy döntöttem, hogy a gyerekeimen kívül és a valóság vágyának megismerésén kívül mindent elengedek életemből. Kivonultam a siker porondjáról, és próbáltam megállni. Jó ideig nem sikerült... 4,5 év után tartok itt, ahol vagyok, tudom, hogy minden jó irányba halad, érzem, hogy a túl sok gondolkodás veszélyezteti a folyamatot és remélem, hogy a kegyelem megélését felismerve mindenszintű békére lelek amint felismerem a "lengéscsillapítást" a HITnek köszönhetően

Angyalka, ezek szerint igazam van, ha azt gondolom, a túlpörgés az egyfajta kompenzáció?
Én meggyógyulni szeretnék, nem elnyomni az ún. "szolgálattal" a gondot. Van egy könyv, nagyon régen olvastam, egy keresztény pszichológus és pszichiáterek írták (3 szerzője van). Az nekem nagyon sokat segített, és már akkor sajnáltam, hogy nem ismerek Magyarországon olyan szakembert. Na, egy olyanhoz elmennék a problémámmal. A könyvnek az a címe, hogy A szeretet választható. Ott pl. leírnak olyan esetet, amikor egy pásztor és a felesége a szolgálatba fektetik minden energiájukat, ami ugye látszólag jó, csakhogy közben nem tudják egymást igazán szeretni. A könyv maga a kodependenciáról szól amúgy, de nekem nagyon sokszor eszembe jut, amikor ilyen nagyon pörgős embereket látok, akik minden kapcsolatukat alárendelik a "szolgálatnak", hogy ők is kodependensek lehetnek. Vagy valami lelki bajuk van, amit ezzel nyomnak el.

Süni, én se hiszek abban, hogy Isten akarja az embert így próbára tenni.

Jelenleg úgy van ez, hogy imádkozom, és várom, mi lesz.