Megpróbálom leírni, mert elmondani nem tudtam senkinek. Olyan sokáig őriztem magamban a titkot, hogy nem tudom kimondani. Az első alakalom, amire tisztán emlékszem, egy filmet néztünk az ő szobájában, én az ágy mellet voltam lekuporodva ő pedig az ágyon feküdt. Lassan a kezét a lábam közé engedte, észre se vettem.
Folytatás...10 éve jártam először terápiára, és akkor írtam róla először. Ahogy újraolvastam a saját írásomat a ti történeteitek után, talán még hálás is voltam, hogy apám nem vert meg soha, egy pofon kivételével, amit előre beígért, így számítottam rá. De az olyan volt, hogy azt hittem, leszakad a fejem a helyéról. Mert el mertem menni a barátnőmmel a városba fagyizni a szigorú tiltása ellenére is.
Folytatás...Napokon keresztül a ti történeteiteket olvastam. És most is csak ülök a gép előtt és azon gondolkozom, hogy is írhatnám le. Én sokszor elmeséltem már a történetemet. Voltam pszichológusnál (jelenleg én is annak tanulok), elmondtam néhány barátomnak, az aktuális páromnak... Mindenkinek, akiről azt gondoltam, nem fogják elmondani a családomnak.
Folytatás...Rettenetes történeteket olvastam,az enyém nem ennyire durva (vagy nem emlékszem?) Normál,kétszülős családban nőttem fel,egy öcsém van. A hetvenes évek végén,9 évesen kezdődött...
Folytatás...Nem vagy egyedül. Itt olvashatod el, mi történt másokkal.
Az elkövetők mondták. Az áldozatokat azóta is kísérti.
Teremts kapcsolatot, beszélgess sorstársaiddal!
"A tánc és a színház számomra terápia, amely segít feldolgozni gyermekkorom titkait és traumáit."
Bozsik Yvette
koreográfus, rendező
"Kimondani: ez az első és legbátrabb lépés a gyógyulás felé. A többit már nem egyedül kell megtenni."
Víg Sára
pszichológus
"Ne félj beszélni róla! Hidd el, tudom, milyen nehéz. De azt is tudom, hogy utána minden változni kezd. Lassan, de biztosan."
Anoni Mara
túlélő