334. történet - Névtelen, 41 éves nő

Eddig a tudatom jótékony védőpajzsa nem engedte....de most már tudom,....meglett a hiányzó darab a puzzle-ből, most már értek mindent....

A testkép zavaraimat, kamaszkori kóros soványságomat, a totális és teljesen ok nélküli öngyűlöletet, szégyenérzetet, szorongást...hogy miért voltam képtelen késő kamaszkoromig a strandon levetkőzni...hogy miért jött rám sokszor valami megsemmisítő szégyenérzet, mikor meztelenül vagy csak lenge ruhában kellett mutatkozni...

Pedig gyönyörű voltam, már eléggé korán tetszettem a fiúknak...De kudarc kudarc hátán, számtalanszor törték össze a szívemet, pedig mindenemet odaadtam.... a testemet is, túl korán, és bárkinek, aki két kedveset szólt hozzám...mert azt hittem, ezt meg kell tennem, ha szeretve akarom magam érezni...és később, hosszú évekig a férjem rendszeresen ki tudta zsarolni belőlem a szexet, minden tiltakozásom ellenére, mert nem volt önrendelkezésem és nem tudtam saját határaimat és női méltóságomat megvédeni, hiszen nem is léteztek...

Apám 3-4 évesen simogatott, fogdosott....már akkor nőként tekintett rám...Mintha tébolyultan szerelmes lenne belém, a mai napig....Később szerintem anyám gyanút foghatott, nem tudom, mi történt, de utána csak arra emlékszem, hogy a testi érintés szigorú tabu lett a családban...ebben az érzelmi ridegségben nevelkedtem ezután....

De voltak apunak furcsa kirohanásai pl. üvöltözött velem, amikor erősebb sminkben mentem el otthonról bulizni, és valamiért nem bírta elviselni, ha épp szerelmes voltam valakibe...És bár anyagilag mindent megadott és biztosított számomra, az önértékelésemet a nullával tette egyenlővé. szerencsétlennek, idiótának stb. hívott sokáig. Minden önállósodási törekvésemet megtörte.

A mai napig képtelen megemészteni, hogy felnőtt nő vagyok, aki a saját élete felett rendelkezik....pedig már 41 vagyok!!! Látom, ebbe kezd lassan belerogyni testileg és lelkileg is, de már nem érdekel. Nem tud többé zsarolni és kizsigerelni, sem testileg, sem lelkileg. Most még a hányingernél is sokkal mélyebb, döbbent undort érzek, és csak remélem azt, hogy fogok még tudni egy egészséges, boldog felnőtt nő jogán és méltóságán élni...