135. történet - Egy tanár

Azok után, hogy a Sipos Pál ügyét taglaló cikkeket elolvastam, gondoltam, talán ez az a fórum, ahol hozzá lehet szólni a témához, és a magam tapasztalatait megoszthatom. Értő és szenzációhajhász, érzékeny és tudományos megközelítésű elemzéseket találtam az ügyről, és mind árnyalja valamilyen módon azt a jelenséget, hogy tabuként kezeljük az ilyen helyzeteket. Én még egy szempontot szeretnék mutatni azzal az üggyel kapcsolatban, ami velem esett meg.

Tanár vagyok, a közelmúltig egy vidéki (egyébként egyházi fenntartású) kis gimnázium (egyébként magyar szakos) tanára, és én azt éltem meg, hogyan taszítja ki magából a tantestület azt, aki egy kolléga szexuális visszaéléseit jelenteni meri. A hatalom és a hierarchia ugyanis nem csak a tanár-diák, hanem tanár-tanár, illetve vezetőség-tanár viszonylatban is erősen jelentkezik, és meghatározza, mennyire lehet egy problémáról szabadon beszélni.

Az iskolalelkészünkkel volt a gond. Az ő szerepe eleve különleges a tanárok között is, nyilván nem is kell magyarázni, miért, és így az őt ért kritika természetesen még kényesebb lehet. Ugyanakkor a feladatai és a hatásköre is nehezebben meghatározható, dolga a közös rendezvényeken való szerepléstől a gyerekekkel való egyéni felkészítésen át a lelki vezetésig minden.

Fiatal, 30 év körüli, rendkívül lelkes, szellemileg még kiteljesedésre váró, de néhány jó ötlettel rendelkező férfi, friss feleséggel és gyermekkel az oldalán - ez volt a benyomásom róla sokáig, bár a szexuális túlfűtöttsége látványos és zavaró volt. Az a fajta ember, aki túl közel jön, és ha már ott van, meg is érinti, meg is simogatja az előtte állót - nőket, lányokat. Sokan szerették ezért, és kedvesnek találták.

Az igazgató úr jóindulatát, sőt barátságát is bírta, a két család sok programot csinált egymással az iskolai programokon kívül is, együtt mentek nyaralni például.

Az első érdekes jelek azok voltak, hogy kizárólag a lányok lelki problémái érdekelték, minden szünetben odalépett valamelyikhez, és tüntető bizalmaskodások kíséretében beszélgettek. Sokszor meglátogatta őket a kollégiumban, vagy az iskola orvosi szobájába hívta őket akár más óráról is egy- egy beszélgetésre. Ezek a lányok akkor kiváltságosnak érezhették magukat, kérkedtek a tanár úrral való barátságukkal, azzal hogy ők tegezhetik, stb. 

Végzős osztályom volt, mikor feltűnt, hogy az egyik lány az osztályomból teljesen a hatása alá került, annyira, hogy minden szabadidejét vele töltötte, és az iskolában is minden szünetet. Mikor már nyíltan ölelgették egymást, összesimultak, kézen fogva mentek a folyosókon is, gondoltam, ezt nem lehet tovább engedni. Ugyanakkor egy darabig vívódtam, hogy nem reagálom-e túl, figyeltem, tényleg jól látom-e, amit látok. Az győzött meg, amikor egy alkalommal azt láttam, hogy az igazgató tűnik fel a folyosón, mire ők ketten rémülten hátráltak egymástól. Azt hittem, rosszul látok. Ez az ember nem félt tőlünk, kollégáktól, a gyerekek tekintete meg talán kifejezetten imponált is neki, csak esetlegesen az igazgatótól - aki egyébként a lelkész sajátos szerepe miatt valójában nem is volt a főnöke. 

Én is tartottam tőle, nem tudtam, kinek kéne szólni, de osztályfőnökként felelősnek éreztem magam a lányért, és úgy éreztem, még ha a kislány fülig szerelmes is, és szívvel-lélekkel benne van a dologban, ez bizony hatalommal való visszaélés, és kiskorú megrontása - bár a pontos jogi kategóriákkal nem voltam tisztában.

Először a kislánnyal beszéltem, próbáltam vele megértetni, hogy ez nem helyes, hogy őt kihasználják, hogy mennyire álságos a vallás üzenetét közvetítve elcsábítani valakit. Nem hatott. Azt mondta, még soha nem volt ilyen boldog. Ugyanakkor nem keresett kifogásokat sem.. Akkor arra is felhívtam a figyelmét, hogy ha fontos neki a lelkész, ne sodorja veszélybe a magánéletét és a karrierjét.

Ezután behívattam az anyukát. Elmondtam, hogy én mit láttam, és hogy ezt veszélyesnek tartom. Az egész ügyben talán a legnagyobb meglepetés ekkor ért. Az anyuka, miután meghallgatott, azt mondta, tudja, hogy a lánya és a lelkész szeretik egymást, de ők egy egyszerű, tanulatlan család, és megtiszteltetésnek tartják, hogy a lányukkal egy ilyen tanult és nagy tudású ember "foglalkozik".

Kétségbeestem, és bementem az igazgatóhoz, elmondtam, az eddigieket, de ő nem hitt nekem. Kizártnak tartotta, és éreztette, hogy én viselkedem elfogadhatatlanul. Nagyon megdöbbentem.

Addigra a tantestületben is többeknek szemet szúrt a lelkész viselkedése, ki megrökönyödött, ki pedig viccelődött vele. Igazán azonban senki nem érezte úgy, hogy valódi probléma lenne az eset, és hogy bele kéne avatkozni, az egy igazgatóhelyettes asszony kivételével, aki az iskolabálon meglátta a párt tánc közben csókolózni. Akkor ő is szólt az igazgatónak, aki bár nem hitte, akkor már elszánta magát, hogy lépni fog, és elhívta az akkori püspököt, a lelkész elöljáróját egy beszélgetésre az ügyben. Értesítettek, hogy nekem is ott kell lennem, és kihallgatnak.

Először nagyon örültem, hogy végre tisztázódik az ügy, nem is sejtettem, hogy mint egy rémálomban, ez valójában majd az én meghurcolásommá fog válni.

Együtt ültünk le mindannyian beszélni, a püspök, az igazgató, a lelkész, a helyettes asszony és én. A gyereket nem hívták be, talán nem is tudott az eljárásról. Először engem kérdeztek, elmondtam, miket tapasztaltam, és hangsúlyoztam, hogy nem az érzelmet kifogásolom, hanem a lelkész viselkedését, azt, hogy tanári pozícióból kezdeményez kapcsolatot egy kiskorúval, illetve, hogy az iskolában nyíltan jelzik a viszonyukat, megbotránkoztatva ezzel a többi gyereket. Mivel az adott egyházban a válás lehetséges, gondoltam, tisztességesen lehet ezt a kérdést rendezni, csak egy kicsit várni kell, míg a lány nagykorú lesz, leérettségizik, stb. A helyettes asszony következett, ő is elmondta, amiket látott, és az én véleményemhez csatlakozott. Aztán a lelkészt kérdezte a püspök, az említett helyzetekre kitérve, hogy igazak-e. A lelkész ezekre egyenként válaszolt, nem igaz, hogy viszonya van, nem igaz, hogy szexuálisan közeledett a lányhoz vagy más lányokhoz, soha nem fogta meg tanítvány kezét sem, és persze a  csók sem igaz. Az igazgató végig, az eljárás során egyszer sem szólt közbe. 

Végül a püspök nyilatkozott. Azzal kezdte, hogy pályafutása során sokszor látott már olyat, hogy munkájukat lelkiismeretesen végző lelkészeket szexuális visszaélésekkel vádolják, és hogy ez milyen romboló az egyházra nézve. Azt mondta, két lehetséges helyzetet tud elképzelni. Vagy mi ketten nők valamilyen személyes sérelmet hordozunk, és így állunk bosszút a lelkészen, vagy, amit valószínűbbnek gondol, hiszen látja, hogy alapvetően jó szándékúak vagyunk (!), hogy valaki minket használ fel arra, hogy a lelkészt tönkre tegye, valaki a háttérből irányít minket, és a szánkba adta ezeket a szavakat. Szerinte a lelkészek állandó problémája, hogy ha egy nő krízisben van, és a lelkész megvigasztalja, rögtön a szájára veszi őket a gyülekezet vagy a környezet. 

Próbáltam megértetni vele, hogy szó nincs traumáról és vigasztalásról, többet nem akart az ügyről hallani. Titoktartási fogadalmat rendelt el, ami nekem sokáig komoly dilemmát okozott, míg meg nem győztem magam arról, hogy ha egy lelkész szemrebbenés nélkül hazudik, ha a saját főnököm nem áll ki mellettem és az értékrendszerem mellett, ha az egész eljárás ilyen álszent, akkor nekem sem kell tiszteletben tartanom a püspök rendelkezését. A másik határozata pedig az volt, hogy egy későbbi időpontban a vezetőség jelenlétében nyilvánosan kérjünk bocsánatot a lelkésztől, amiért meghurcoltuk a nevét, az ő és a felesége jó hírét. 

A megbeszélés után, mikor már magamhoz tértem a sokkból, felmértem, hogy két lehetőségem van, azonnal felmondani, vagy megtenni, amit kértek. Nem vagyok rá büszke, de miután felmértem az álláslehetőségeket, pontosabban azok hiányát, úgy döntöttem, maradok, megtettem, amit elvártak, bocsánatot kértem, de nagyon óvatosan fogalmaztam, azt mondtam a lelkésznek, bocsánatot kérek, ha igaztalanul megbántottam.

A tanítványunk leérettségizett, a viszonyuk tovább tartott, gyakran lehetett őket együtt látni a városban,  de ez már nem az én problémám volt, ettől kezdve ez két felnőtt ember iskolától független ügye lett. Az igazgató szemében egyfajta pária lettem, sorra vette el a korábbi feladataimat, amikkel megbízott, szakmailag is érezhetően hátrébb sorolt, osztályfőnöki munkával a továbbiakban sokáig nem bízott meg. 

A lelkész ugyanakkor óvatosabb lett, pár évig nem közeledett a lányokhoz feltűnően az iskolában. A következő megdöbbentő esemény tavaly következett be, egy túlnyomón lányokból álló osztályban tartott magyarórán bukott ki a gyerekekből a panasz a lelkészre. Kétségbeesve mesélték el, hogyan molesztálja őket az órákon, hogyan simogatja őket és tesz megjegyzéseket az alakjukra, elsősorban a mellükre, mennyire zavaró, amikor dolgozatírás közben föléjük áll, hogy belásson  a dekoltázsukba, és hogy magyarázat közben rendre felteszi az egyik lábát valamelyik padra (!), és úgy ringatja magát az orruk előtt. Kérték a lányok, hogy segítsek nekik. Én behívtam órára az osztályfőnöküket, és kértem az osztályt, hogy neki is mondják el, amit nekem. Ő is nagyon megdöbbent. Mondtam a lányoknak, hogy én sajnos egy nagyon hasonló helyzetben már próbáltam lépéseket tenni, és még egyszer nem vagyok képes keresztülmenni ezen. Az osztályfőnökük, szintén hölgy is nyíltan megmondta, hogy félti az állását. Kértük a gyerekeket, hogy mondják el otthon, talán ha valamelyik szülő lépéseket tenne, úgy könnyebb lenne. De ők meg féltek az igazgató haragjától, és féltették az érettségi esélyeiket.

Még megvártam az év végét, és beadtam a felmondásomat. Bár nem találtam más helyet, és később is csak általános iskolában tudtam elhelyezkedni, úgy éreztem, nem maradhatok ilyen helyen tovább. Nem akarok félni a főnökömtől, akiről pontosan tudom, hogy nem véd meg. Nem akarok még egy áhítatot és közös imádságot ezzel a lelkésszel, akit hazudni hallottam, és aki úgy érzi, rá nézve semmi sem kötelező.

A sors iróniája, hogy röviddel ezután a lány, aki valaha az én osztályomba járt, akinek az ügyében jelentést tettem, terhes lett a lelkésztől. A kisbaba időközben meg is született. Egyik tanítványunk szülei pedig - a nagypapa prominens személyiség a városban, volt polgármester - bementek az igazgatóhoz, és közölték, feljelentést tesznek, ha a lelkész az iskolában marad.

Ekkor távozott az iskolából a lelkész, a részleteket nem ismerem. Köszönöm, hogy kiírhattam magamból.