118. történet - Névtelen, 18 éves nő

Amikor 3 éves voltam a szüleim elváltak. A nagymamámhoz költöztünk anyuval és az akkor született húgommal. Apu elkezdett minket látogatni mikor 6-7 éves lettem. A tesóm beteges volt így többnyire kettesben mentem apámmal.

Nagyon apás kislány voltam. Annak ellenére hogy folyton simogatott és éjjelente melletem verte ki. Azt hittem normális dolog, nem is szóltam senkinek. Aztán anyu visszament hozzá és odaköltöztünk. Egy szobában aludtunk és én mindig apa mellett. Minden este azt hittem hogy jobb lesz és ma végre nem fog hozzám nyúlni de nem így lett. Mire 12 lettem már nem voltam szűz és egyre romlott a helyzet. Nem engedett ki a barátaimhoz, nem jártam iskolai programokra és mindenhova vitt magával.

Mikor 14 lettem és felkerültem gimnáziumba abbamaradtak a dolgok. Követeltem hogy a saját szobámban alhassak és egyre kevesebbet voltam a társaságában. Nem hiszem el hogy anyu ebből semmit nem vett észre... Félek a kapcsolatoktól, mindenféle érintéstől. Amint tudok meglépek innen, de sakkban vagyok tartva. Ugyan már velem nem csinál dolgokat de a testvérem féltem. Soha nem hagyom hogy kettesben legyenek. Nem akarom hogy ő is így kezdjen az életben ahogy én...