115. történet - Névtelen

Az iskola, ahol dolgoztam katolikus. A néptánctanár fia segített az oktatásban. A gyerekek, fiúk,lányok vegyesen max. 15 évesek. Én kollégaként kísértem a csoportot többször is. Az egyik 7. osztályos kislány sírdogálását vettem észre, közelebb mentem hozzá, hogy megkérdezzem,mi a baj.

Közben a körülötte lévő néhány barátnője már lapogatta a vállát.A síró kislány kifakadva panaszkodott nekem is, hogy ő sose táncolhat az első sorban, pedig egy szót sem szól, ha X bácsi (fiatal férfi) a fenekét fogdossa.Aztán meg megrémült, és a lelkemre kötötte, hogy ne szóljak senkinek...

Nem tudom, mennyire igaz a kislány története, és másokkal is megtörtént-e a zaklatás,de az ösztöneim azt súgják, igen.A lánynak és a barátnőinek azt javasoltam, hogy szóljanak a szüleiknek, mert ehhez a tanárnő fiának nincs joga,ne tapogassa őket.Azóta nem ott dolgozom,az illető férfi külföldön van, szerintem a gyerekek nem szóltak senkinek, engem meg nyomaszt , hogy semmit sem tehettem, a megbecsült kolléga fiát nem vádolhattam meg, egyedül a szülők tehettek volna valamit.Nem mellékesen ebben az iskolában bandácskák terrorizálnak gyengébb gyerekeket, a kollégák nagy része szemet huny felette, illetve asszisztál is.Na, ezért sem dolgozom ezen intézményben,ami ráadásul egyházi intézmény!!!!!

Maradok névtelen, mert féltem az állásom...