90. történet - Tulipán, 40 éves nő

Nagyon szerencsés vagyok, de én ezt csak most, negyvenévesen éltem át igazán, miután az index.hu-n a családon belüli, illetve a gyerekek sérelmére elkövetett erőszakról olvastam. Normális apám, bátyám, nagybátyám, tanáraim, rokonaim voltak/vannak, ezért volt sokkszerű felnőttként olyat olvasni, hogy mennyi gyerek lehet érintett ebben az ügyben. Csak azért írom le a pitiáner kis sztorimat, hogy ezzel olyanokat biztassak, akikkel tényleg szörnyűség történt, hogy BESZÉLJETEK, KIÁLTSATOK, KÉRJETEK SEGÍTSÉGET!

Én, aki tulajdonképpen nem vagyok igazi sorstársatok, 100%-ban együtt érzek veletek, és kívánom, hogy boldoguljatok, teljes és boldog életet tudjatok élni a történtek ellenére is.

17 éves voltam, felszálltam a tömött villamosra. Tél volt, vastag és hosszú kabát volt rajtam. Azt éreztem, hogy valami nyom a nemi szervem tájékán. Megpróbáltam arrébb állni, már amennyire ezt egy tömött járművön lehet. Megint nyomott valami. Az én szűz naivságommal csak a sokadik elhúzódás után jöttem rá, hogy mellettem egy pasi nyomakodik. Hányingerem lett tőle, nem tudtam, mit tegyek, kiáltsak neki, hogy el a kezekkel? Felpofozzam? De hát olyan fiatal voltam, egy szó nem jött ki a torkomon, és engem jól neveltek, hogy nem üvöltök a villamoson...

Végre megállt a jármű, és nem is tudom, hol voltunk, de leszálltam. Leszállás közben kegyetlenül rátapostam a taperoló lábára. Ez minden, amit tenni tudtam. Rohantam egy telefonfülkéhez, és sírva felhívtam anyukámat, aki megpróbált megnyugtatni. Azóta nem bírom a tömött járműveket, és ha tehetem, inkább megvárom a következőt.

Teljesen megértem azokat, akik azt írják a valóban kisgyermek korunkban átélt traumájukhoz, hogy nem tudtak közben sem megszólalni, sem megmoccanni, hiszen én is tehetetlen voltam, pedig szinte nagykorúan történt mindez a "semmiség".