54. történet - Andrea92

Helló! először is nagyon örülök, ennek az oldalnak. Végre egy hely, ahol őszintén, megvetés nélkül beszélhetek a múltamról. Az én történetem kb 10 éven keresztül tartott (azért nem tudom pontosan, mert nem emlékszem, h pontosan mennyi idős voltam, mikor kezdődött, meg arra sem, hogy hogyan). Valamikor alsós koromban kezdett el molesztálni a vér szerinti apám.

Eleinte persze nem értettem semmit, csak utáltam az egészet, és éreztem, hogy ez nem egészen van rendben, de tenni nem tettem ellene semmit. Később, mikor kezdetem felfogni, akkor kérdeztem tőle, hogy rendben van-e ez így, mire azt válaszolta, hogy igen, másoknál is így van, de nem szabad beszélni róla. Ez volt az a pillanat amikor már teljesen biztos voltam benne, h amit tesz, az nem helyes, de nem mertem beszélni róla senkinek. Ő persze azt hitte, hogy kicsi vagyok, akkor buta is.

11-12 éves lehettem, mikor a falunkban egy lány azt mondta hogy az apja molesztálja. rendőrségre ment az ügy, de végül kiderült, hogy nem is volt semmi, csak bepöccent az apjára és így akart "bosszút állni", vagy ilyesmi. Ezzel a történettel nekem csak az volt a bajom, hogy így még inkább nem mertem szólni, mert attól féltem, hogy hogy egy ilyen lány miatt (mert valljuk be, tényleg van ilyen is), aki hazudott, esetleg nem hinnének nekem.

Aztán tizenévesen (mikor már középiskolába jártam) anyu nekem sírta el magát, mert úgy érezte, h apa megcsalja őt. Pont nekem.. Kibuktam. Elmondtam neki, hogy én vagyok az a valaki. Erre el is mentünk otthonról nagyapámékhoz költöztünk, és mindenki ledöbbent, öcsém is sírt (aki egyébként mindig azt vágta a fejemhez, h én vagyok a kiskedvenc, apu csak velem foglalkozik-hát rosszul esett) nagybátyám nője meg mondta hogy rendőrségre. Persze nem mertem rendőrségre menni. féltem, h ez is a sajtóba kerül és akkor mindenki tudni fogja. Nem akartam, hogy rajtam csámcsogjanak, ugyanis ha nem neveznek meg az újságban, akkor is mindenki tudta volna a faluban, hogy rólam van szó. Így aztán nem mentünk feljelentést tenni.

Apám ki is használta ezt (hozzáteszem nagyon manipulatív ember), felhívta anyut, hogy azért az nem igazság, hogy én ezt mondom, és ő rögtön összepakol, apát meg meg sem kérdezi, hogy igaz-e ez. Azt mondta, hogy beszéljük meg ezt hárman. Elmentünk hozzá, és a mélyen a szemembe nézve mondta azt, hogy hazudok. Nagyon rossz volt kiborultam, a beszélgetésből végül is ennyi maradt meg. Visszamentünk papámékhoz. És minden oké volt. Csak aztán anyu el kezdett kételkedni. Nem mondta, de láttam abból, ahogy rám nézett, plusz azt is mondta, h túl vidám vagyok. Nem értette. Nem viselkedtem másképp mint ahogy szoktam, más reakciót várt, vagy nem tudom. De nem tudtam másképp viselkedni. Már amúgy is hozzászokta, hogy miután apu tette, amit akart, utána úgy kellett tennem, mintha nem is lett volna semmi.Néha egyébként emiatt, hogy ilyen vidám tudtam lenni utána, nem-e vagyok bolond...

A lényeg az hogy anyu végül is nem akarta igazán elhinni, és nagyon szenvedett. Láttam, hogy nagyon szenved, ezért (én barom) mondtam neki, hogy ha akarja azt mondom mindenkinek, hogy hazudtam. Így is lett, és vissza költöztünk.(persze anya megígértette velem, hogy ha apu megint hozzám nyúl, akkor szólok, de nem akartam őt összetörni) Ment minden újra.

Egyébként nagyon sokáig bíztam benne, hogy majd egyszer apu megváltozik és véget ér a rémálom, de nem így volt. Még azt is megpróbálta bemagyarázni nekem, hogy ez mindkettőnknek jó, mert ha van szex akkor nincs vita, veszekedés (mert ha nyugtom volt tőle egy darabig, akkor agresszívvá vált).

Olyan is volt (érettségi előtt), hogy két hetet késett a menzeszem, és akkor apu azt mondta, h semmi baj, ha terhes vagy, akkor majd azt mondjuk anyádnak, h van egy barátod, lefeküdtetek, és elvetetjük. Ez nagyon mélyen bántó volt. Az oké, hogy ha tényleg terhes lettem volna nyilván nincs kecmec, vetetni kell, de az ahogy mondta, abból is érződött, hogy nem érdekli az hogy a lánya vagyok, ér lelkileg milyen sebeket okoz. Egyszer azt is felajánlotta, hogy ne érezzem rosszul magam, majd fizet érte.Konkrétem prostinak nézett.Több hasonlóan bántó beszólása is volt, pl. hogy ha ő azt akarná, akkor el tudná érni hogy beleszeressek.

Mikor 17 lettem, anyu terhes lett. Míg a kórházban volt szülni (3 nap) apa mellet kellett "aludnom".

Kb. egy évre rá volt egy barátom (amúgy is voltak pasijaim, mert reméltem, hogy ha azt mondom, hogy barátom van, és nem szeretném megcsalni, akkor békén hagy de azt a választ kaptam, h amíg nem fekszem le a pasimmal, addig nem számít megcsalásnak, hisz nincs köztünk szexuális kapcsolat), és próbáltam lázadozni úgymond, mint bármelyik tini lány. Ennek az lett a vége, hogy egyik nap hazamentem és közölte, hogy búcsúzzak el a húgomtól (mert amúgy lány testvérem született), pakoljak össze és tűnés. Annyira összetörtem, h kisebb sokkot kaptam. Nem tudtam beszélni, és kapkodtam a levegőt zacskót kellett fognom, és abba lélegezni, hogy lehiggadjak, mire anyu meg kérdezte, hogy dilis vagyok-e amiért zacskóba lélegzek. Amúgy nem kellett elmennem, csak rám ijesztettek, és észre sem vették, hogy sokkot kaptam.

19 évesen aztán egy szombaton míg mindenki elment otthonról reggel vásárolni, csak én maradtam a húgommal, arra eszméltem fel, hogy elkezdetem sírni, csak úgy. Rájöttem, ha nem változtatok, előbb, vagy utóbb diliházba kerülök, mert beleőrülök ebbe az egészbe. Így gyorsan abba hagytam a sírást és pillanatok alatt kitaláltam hogy szökjek meg (igen, szökni. a így elakartam volna menni, nem lett volna rá esélyem) Miután anyumék hazaértek azt mondtam, hogy rendet rakok a szobámban, így nyugodtan összetudtam csomagolni. Igazából csak az volt benne nehéz, hogy miközben arra készültem, hogy örökre lelépek, anyu betette a szobámba hozzám a húgomat, hogy rendrakás közben figyeljek rá. Nehéz volt úgy pakolnom, hogy közben ő ott volt, és tudtam, hogy ott kell őt hagynom, és nem láthatom többet, Közben öcsi észre vette a csomagokat, és így kénytelen voltam elmondani, hogy nem hazudtam apuról, és nem bírom tovább, el kell mennem. Sírt, hogy maradjak még 2 hétig, hátha addig apu megváltozik, de szerencsére tudtam, hogy nem fog, így este eljöttem. Öcsi nem árult el engem, így csak reggel vették észre, hogy nem vagyok. Hagytam egy levelet, hogy tudják nem raboltak el, én léptem le magamtól. egy barátnőmhöz mentem, és onnan jártam suliba, meg suli mellett elkezdtem dolgozni. A suliban megkerestem egy pszichológust, de nem tudtam megnyílni neki. Apu telefonon hívott egyébként, hogy hazacsaljon. Megfenyegetett, hogy többé nem látatom a húgomat, mert ha megkeresném, akkor apu utána megkeresne engem, és megölne. Aztán miután rájött, hogy ezzel nem ért el semmit, megpróbált szépen hazaédesgetni, hogy minden megváltozik stb, de nem mentem haza. És nem bánom.

A húgomat féltem, de anyu azért kicsit tart attól, hogy igaz, amit mondtam (hiszi is meg nem is), nem mer visszamenni dolgozni, otthon marad. Így apu nem tud a húgomhoz nyúlni (remélem). Én azóta férjhez mentem (ő mindent tud), és most szülöm a második gyerekünket. Szerencsésnek érzem magam, mert bár a lelki világom, és az egész gyerekkorom oda lett, a szakmámat sem tudtam befejezni, de ahogy eljöttem otthonról, nemsokkal később megismertem a férjem aki tényleg szeret, és érdekli, az, hogy mi van velem. Most 22 éves vagyok.
Köszönöm, hogy elolvastad.