Oszd meg, hogy segíthess!

 

Történetek

Annyira el akartam feledni, nem foglalkozni vele, bele sem gondolni mi miért történt. De életemet végigkísérte. 6-7 éves lehettem nyaralni vidékre vittek a keresztszüleimhez. Keresztapám szeretett biciklivel vinni, úgy, hogy a vázon ültem előtte, de a karja mindig a mellemet súrolta. Zavart, elhúzódtam, de rámszólt, hogy azért csinálja, hogy le ne essek. Szeretett este az ágyban lovacskásat játszani velem, háton feküdt én meg ugrálhattam rajta. Csikizett, nevetgéltünk játék volt.

Folytatás...

Tegnap szó esett a terápia alatt, hogy miért nem írom meg a történetem ide. Aludtam rá egyet. Az egyik fő okom az volt, hogy talán nem érdemlem meg, hogy ide kiírjam, mit tett velem az apám, a másik, hogy nyáron nehéz lett volna egyedül maradni a kínzó emlékekkel. Rengeteg rémálommal, pánikrohammal, és emlékbetöréssel kezdődött a pokol kapujának kinyitása. Nem tudom, mikor zárhatom be és hagyhatom magam mögött.

Folytatás...

Mindig zavart, hogy az apai nagyszüleimnél az esti fürdéshez a szobában kellett levetkőznöm és a nagyszüleim előtt, többek között a nagyapám előtt meztelenül kellett a fürdőszobába vonulnom. 4 év körüli lehettem, mikor szokás szerint nyáron a szünetben ők vigyáztak rám. Ott nyaraltam. A nagyanyám elutazott vidékre az Ő anyjához és kettesben maradtunk a nagyapámmal.

Folytatás...

Nem sok mindenre emlékszem a gyerekkoromból. Anyám nem igazán szeretett, vagy talán mégis, csak mindig a beteg húgom kötötte le a figyelmét. Arra emlékszem, hogy már elég korán foglalkoztatott a szexualitás. Van olyan kép, hogy arra gondolok, hogy kikötnek valahová. Ezért tartok tőle, hogy egész kisgyerekként is ért-e valami.

Folytatás...

Nagyon hosszú idő kellett, hogy rászánjam magam, hogy megosszam veletek a történetemet. Valójában ezek csak kiragadott esetek, a jéghegy csúcsa.

Folytatás...

Soha igazán sem elfelejteni,sem feldolgozni,sem megbocsátani nem tudom... bár én nem hittem soha bűnösnek magam,csak kiszolgáltatottnak és tehetetlennek. S elsősorban nem mostohámnak,anyámnak nem tudok megbocsátani. 9 éves voltam,mikor édesapámat agyonlőtték,s ezzel véget is ért a gyerekkorom.Anyám,28 évesen,három leánygyermekkel maradt özvegyen.

Folytatás...

49 éves férfi vagyok. Az első történet a sajátom, bár az igazi áldozat nem én voltam, a másodikban egy másik áldozat felnőttként a kedvesem volt, és próbáltam segíteni neki a feldolgozásban.

Folytatás...

Én mondjuk - ellentétben a legtöbb íróval - férfi vagyok, akiről senki nem gondolta volna, sőt, a családomban mai napig senki nem gondolja, hogy mi történt. Így visszatekintve az életem normálisan zajlott a nemi érés szempontjából, addig a nyárig, amíg a nagyszüleimnél a két jóval idősebb lány unokatestvérem egy "bungallót", vagyis rejtekhelyet nem épített.

Folytatás...

Otthon a családban tabutéma volt a szex… előttem. Ha valamilyen csókolózós jelenetet mutattak a tévében, édesanyám azonnal elkapcsoltatta, de milyen a gyerek, kíváncsi… Volt, hogy a paplan alól néztem meg egy filmet, vagy titokban elolvastam egy szexuális tartalmú lapot, amire rátaláltam. Tíz éves korom előtt… Nem tudtam, mitől kell tartani.

Folytatás...

A történetem igazából csak most kezd összeállni, még sok részletre nem emlékszem, talán nem is fogok soha, így igazi bizonyítékom sem lesz, hogy mi az, ami megtörtént, és mi az, ami a képzeletem műve. Úgy 3 és 12 éves korom között semmilyen emlékképem nincs a gyerekkoromról, csak egyfajta mélységes magárahagyottság, magány, szorongás és félelem érzése. Most, hogy párkapcsolati problémák miatt pszichológushoz fordultam, kezdett ez furcsa lenni.

Folytatás...

Azok után, hogy a Sipos Pál ügyét taglaló cikkeket elolvastam, gondoltam, talán ez az a fórum, ahol hozzá lehet szólni a témához, és a magam tapasztalatait megoszthatom. Értő és szenzációhajhász, érzékeny és tudományos megközelítésű elemzéseket találtam az ügyről, és mind árnyalja valamilyen módon azt a jelenséget, hogy tabuként kezeljük az ilyen helyzeteket. Én még egy szempontot szeretnék mutatni azzal az üggyel kapcsolatban, ami velem esett meg.

Folytatás...

Otthon állt a „bál”, szokás szerint. Anyám már sokadszorra adta be a válóperes papírokat – és később ismét visszalépett… Mindenki jó ötletnek tartotta, hogy a nyarat az unokatestvéreméknél töltsem, és talán én örültem neki a legjobban. Nagy ház, ahol még saját, külön fürdőszobám is lehet, az udvaron pedig medence van. És csend van, ami talán még a medencénél is többet nyomott a latba. Az unokabátyám nagyjából az első náluk töltött hét vége felé jött be hozzám először.

Folytatás...

A nagyapám volt az. Még soha egy temetésen sem láttam annyi embert, mint az övén. Mindenki meg van róla győződve, hogy nagyszerű ember volt. Emlékszem, én is sírtam. Fogalmam sem volt róla mi történt, mai napig nem emlékszem tisztán. Milyen érdekes, hogy az elménk természetes módon elrejti a feldolgozhatatlannak ítélt részleteket. Pár éve kezdtem emlékezni.

Folytatás...

Sokat rágódtam, hogy megírjam-e a történetem. Igazából azóta követem nyomon az oldalt, amióta létrejött, mégse sikerült el kezdenem leírni. Hónapok óta minden nap feljönnek bennem az emlékek. Illetve már amennyi van, mert 14 éves koromig nem igazán vannak, de lehet, hogy jobb is így. Szóval most végre erőt nyertem hozzá, hogy kiírjam magamból.

Folytatás...

Korulbelul 1 honapja lattam meg eloszor ezt az oldalt. Eppen nyaraltunk es alvas elott olvasgattam a neten amikor "veleltlenul" valaki FB-n posztolta az oldalt. Masnap elmeseltem a ferjemnek, hogy mit talaltam es lehet en is elmeselem a tortenetemet. Azota tepelodtem. Irjak? Ne irjak? Jobb lesz tole? Vagy csak feltepem a regi sebeket? Ma vegre (azota eloszor) raszantam magam. Megirom. Aztan megse... Aztan forumot olvastam, sirtam, aztan torteneteket olvastam, sirtam... Aztan most raszantam magam. Molesztalt az apam.

Folytatás...

Sosem gondoltam volna, hogy lefogom írni, ami velem történt, ilyen formában biztosan nem. Ahogy olvasgatom a történetet, pár kis részlet összerakásával lesz egy kerek egész, ami onnantól már az enyém. Feltépődnek a sebek, akaratlanul, mindig van olyan élethelyzet, ami kihozza a rossz érzèst ès a gondolkodást. Azt hiszem, elfelejtem, de sosincs így, időről időre előjön.

Folytatás...

11. oldal / 19

Go to top