Oszd meg, hogy segíthess!

 

Az én tudatra ébredésem része volt a molesztálás is. Ezért egészen kicsi gyerek koromtól tudtam, hogy nem szabad senkinek mondani. Nem tudom, apám pontosan mikor kezdte, mert egyszerűen mindig is volt. Egészen 14 éves koromig, amikor el mertem hajtani. Addig viszont folyamatosan.

Anyám 3 műszakban dolgozott. Nagyon szegények voltunk, nem is volt külön ágyam. A bátyámmal aludtam, de amikor anyám nem volt otthon apám mindig maga mellé vett. Dörgölőzött hozzám, "oda". Fogdosta is, gyakran fájt. Odanyomkodta a péniszét amíg el nem élvezett egy rongyra. És ez így ment mindig. Aztán elköltöztünk. Ott volt egy műhelye, ahova engem be szokott vinni. Anyámat is be szokta oda vinni. Tudtam miért. Ezért nem értettem, hogy anyám hogyan nem gondolja, hogy velem ott mit csinál apám. Hogy nem fog gyanút??

Teltek az évek. Olyan 9 éves körül lehettem. Sokat agyaltam már akkoriban, hogy hogyan menekülhetnék ebből a helyzetből. Kinek szóljak? Tudtam, ha az iskolában mondom el, akkor lecsukják apámat, meglesz a szégyen amit én okozok. A kis kurva. Mert én amúgy is csak az voltam még a rokonoknak is, mert a "kurva" öreganyámra hasonlítottam.

Apám gyakran elvitt magával ismerősökhöz, meg kirándulni. Ez az egész arról szólt, hogy nyugodtan tudjon molesztálni. Volt olyan is, hogy fényképeket készített a nemi szervemről, és azt mondta, majd eladja az orosz (vagy szovjet?) katonáknak. Apámnak gyakran volt szeretője. Hozzájuk is gyakran elhordott. Nem tudom minek. Egy alkalommal egy férjes asszonyhoz vitt. Ő elszállásolt bennünket, hogy éjszaka majd belopózzon apámhoz. Akkor már olyan 13 éves voltam. Apám nem győzte kivárni a nőt, ezért megint hozzám nyúlt. Ezúttal kis híján be is hatolt. Halálra voltam rémülve. Azonban az utolsó pillanatban megjelent a nő, így megúsztam a dolgot, csak alvást kellett színlelnem, míg ők elintézik a dolgot.

Ez után már nagyon féltem. Törtem a fejem mit csinálhatnék. És akkor anyám mondott valamit, amitől minden reményem szertefoszlott. "Előbb-utóbb téged is maga alá kényszerít ez a szemét." Ezek szerint nem volt olyan tudatlan anyám, csak tette a süketet meg a hülyét. Kértem az iskolában, hogy küldjenek intézetbe. A valódi okot nem mertem elmondani. Az iskolában tudták hogyan élünk nyomorban, apám által sanyargatva. Azt hitték emiatt akarok intézetbe menni, így aztán "lebeszéltek" a dologról, mert féltettek. Vicces.

14 évesen megpróbáltam öngyilkos lenni. Apám a kórházban volt beteghordó, pont dolgozott mikor bevitt a mentő. Ott rettenetesen aggódott, otthon viszont jól megvert, miközben azt ordibálta: engem szégyenítesz! Nem volt meg mindened?! És ütött. Még el is hitte, hogy megvolt mindenem, sőt több is, miközben az iskolában állandó gúny tárgya voltam az ápolatlan külsőm, soványságom miatt, hisz gyakran éheztem, fagyoskodtam, nem volt egy rendes meleg ruhám. Nem is fürödtünk, legfeljebb hetente egyszer. De megvolt mindenem...

Anyámat nem szeretem. Muszájból elmegyek hozzá néha. De ahogy idősödöm, úgy viszolygok tőle egyre jobban. Apám pár éve meghalt. Anyám rosszallja, hogy nem járok ki a temetőbe. Ő kijár. Anyám soha egy jó szóval nem illetett engem, soha meg nem ölelgetett, vagy dicsért, pedig a körülmények ellenére kimondottan jó tanuló voltam. Mostanában sokat "mesél" meg nem történt cukiságokat, én meg csak nézek. Hiába, az idő, na. És ölelgetni akar, én meg alig bírom ki, hogy ne üvöltsek rá, hogy hagyjon már békén.

Go to top