Oszd meg, hogy segíthess!

 

Próbálom elmondani, hogy milyen az, amikor egy tizenkét éves fiú úgy érzi, hogy egy felnőtt felnőtt számba veszi. Hogy milyen bizalmat ad, hogy egyenrangúként beszélnek vele, bármilyen témáról. Még a lányokról, a szexről is.

Próbálom megfogalmazni, hogy miért megy be az uszoda kabinjába pornó újságot nézni, ami addig a tiltott gyümölcs kategóriába tartozott. Hogy miért nem ijesztő, amikor ez a kedves ember előveszi a farkát és biztatja, hogy tegyen így ő is, mert a férfiak közösen is maszturbálnak. Mert maszturbálni jó…

Hogy még akkor sem riad meg, amikor a felnőtt segít… hátulról átkarolva veszi kézbe az irányítást… Csak akkor, amikor azt érzi, hogy valami vastag nyomul a fenekéhez… hogy hiába szorítja össze. Hogy azt suttogják a fülébe, hogy „Ne szorítsd, akkor nem fog fájni.” és közben egy kéz befogja a száját, és az is suttogja a hang hogy „Ha nem akarsz bajt, csendben maradsz”.

És nincsenek emlékek arról a pár másodpercről, percről. Csak a félelem, a szégyen. A lábszáron csorgó sperma… A szabadulás a kabinból… A fejben lüktető hang, hogy „Ezért még intézetbe is kerülhetsz…” A menekülés az uszodából, hogy aztán majd négy évtizedig be se merj menni, mert az egyetlen kísérlet után belázasodsz.

A hallgatás otthon, iskolában, még a pszichológusnál is. A leromló iskolai teljesítmény. Egy hónap kórház ismeretlen eredetű lázas betegséggel…

Hogy százszor azt hiszed, már túlléptél, de minden bizalmi válságnál, amikor csalódsz valakiben, erről álmodsz. Hogy nem mersz kötődni, mert úgy is elárulnak.

Hogy 38 év elteltével csak erőszak áldozatának áldozatnak mered elmondani, hogy te is… hogy nem mered kiadni magad, mert félsz az arcvesztéstől. És érzed, megölt valamit benned a titok… a feltétlen bizalmat.

Go to top