Oszd meg, hogy segíthess!

 

Nem emlékszem, pontosan hány éves voltam, de már iskolás. Alsós. Volt a családunk baráti körében egy másik család, ahol az egyik fiú az én gyerekkori szerelmem volt. Egész kicsi korom óta rajongtam érte. Öt évvel idősebb nálam. Gyakran előfordult, hogy mi aludtunk náluk, vagy ők nálunk.

Az egyik ilyen alkalommal, amikor már mindenki elaludt, ez a fiú arra kért, hogy csiklandozzam meg az oldalát. Nem sejtettem semmi rosszat. Boldog voltam, hogy velem együtt fönt maradt, és tőlem kér valamit, mivel általában nem érdekeltem őt különösebben. A bátyámmal szokott játszani, az hogy én is ott voltam, már csak mellékes dolog volt. De ott, akkor úgy tűnt, végre én vagyok a fontos, rám figyel, velem játszik. Örömmel csikiztem az oldalát. Még akkor sem gyanakodtam, amikor azt kérte, hogy csikizzem lejjebb, a hasát is. Azt hiszem túl kicsi voltam hozzá, hogy értsem mi történik. Aztán csak mondta, hogy lejjebb, lejjebb. Én meg gyanútlanul, játékból, kuncogva csikiztem őt. Amíg el nem értem az akkora már merev nemi szervét. Megkért, hogy simogassam. Furcsa volt. Megijedtem tőle. Láttam már férfi nemi szervet, de merev állapotban soha azelőtt. Rosszul éreztem magam e miatt, nem tudtam mi történik. Megmondtam, hogy nem akarok többet hozzányúlni. Szerencsére nem erőszakoskodott. Békén hagyott ezután.

De azt hiszem, ott nagyon súlyos csorbát szenvedett nálam a bizalom kérdése. Férfiak irányába főként, a szerelemben, de egyáltalán az emberi kapcsolatok terén is. 27 éves vagyok. Két gyerekem van, nem élek együtt az apjukkal. 3 súlyosan bántalmazó kapcsolatom volt, és sok másik, amik nem voltak azok, de nem működtek sajnos. Most jutottam el pszichológus segítségével arra, hogy végre vágyjak egyáltalán arra, hogy ha alkalmam adódik egyszer még, akkor lehessen olyan szexuális együttlétem, amiben bízom annyira a partneremben, hogy lélekben jelen tudok maradni, és nem menekülök el valami fantáziába, nem választom el magam a valós eseményektől. És azt hiszem, ennek az egész sorozatnak a magja akkor, ott lett elvetve.

Az említett fiatalembernek azóta családja van, szintén két gyermekkel. A mai napig a családom baráti körébe tartozik. Nemrég elmondtam édesanyámnak, mi történt akkor. Azt a választ kaptam, hogy még ő is gyerek volt, nem tudta mit csinál, mit okoz ezzel, és igazán nem kéne ezt az ügyet elővenni a családjára való tekintettel. Nekem sem meggyőződésem, hogy a szembesítés bármin is segítene, így egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy nem teszem meg. Ettől függetlenül édesanyám reakciója, hogy még az ő bizonyítványát magyarázta, és megmagyarázta nekem, hogy az ő családi hátterével mi is okozhatta ezt a tettét, mélységesen szíven ütött. Értem, hogy aki ilyet tesz, annak is vannak nehézségei, valami készteti erre. De nem vagyok kíváncsi az indokaira. Főleg nem a saját anyám szájából az én fájdalmammal szemben...

Go to top