Oszd meg, hogy segíthess!

 

Nincs titok és nincs "nincs semmi probléma" többé. A történetek az én traumáim, lényem részévé váltak. Beszélnem kell, mert ha nem teszem, az olyan mintha nekem kéne cipelnem tovább a múltat, a bűnt és a felelősséget. Három történetet szeretnék elmesélni.

Első.

A családunknak volt egy kis nyaralója a Káli-medencében. Nővéremmel nyaranta itt nőttünk fel, a gyerekkorom legszebb emlékei ide fűztek. Amikor olyan kb. 12 éves lehettem a nőverem (3 évvel idősebb nálam) meghívta az osztálytársait, immáron másodszor, hogy szabadon tölthessünk el egy hetet a mi kis falunkban. Én is ott lehettem, amúgy is mindig komolyabbnak, érettebbnek látott mindenki, így végre olyanokkal lehettem, akikkel jobban megértem magam.

Első vagy második este elég sokat ittunk. Én is. Persze szerettem volna még "érettebbnek" tűnni. A hegy lábánál, a játszótéren iszogattunk. Aztán kisebb csapatokban szétszéledt a társaság. Én 3 vagy 4 fiúval, a hegyen feljebb lévő templom romnál kötöttem ki. Köztük volt az a fiú is, akibe akkor nagyon bele voltam habarodva.

Sajnos emlékszem mindenre, hiába voltam részeg. A 3 fiú körbeállt, elkezdtek simogatni, majd sorban letolták a nadrágjukat és nekem orálisan ki kellett őket elégítenem...nem tarthatott sokáig, mert az egyikük megszánt, látva hogy mennyire rosszul vagyok. Végül vele maradtam. Bevezetett a templomrom "belsejébe", majd lehúzta a nadrágomat és orálisan elkezdett velem játszani és ismét megpróbált rávenni, hogy orálisan elégítsem ki. Nem ment, annyira nem voltam magamnál, így végül tényleg békén hagyott. Valahogy lekeveredtünk a hegyről.

Másnap lassan eszembe jutottak a történtek. Megkérdeztem miért vannak rajtam karcolások. Kuncogtak és mondták, hogy ők hoztak le a hegyről. Biztosak lehettek abban, hogy nem emlékszem semmire. Tudtam, hogy senki sem hinné el. Igyekeztem nagyon, hogy azt higgyék, jól vagyok, csak másnapos. A delíriumban járt mindenki, én pedig megtanultam, hogyan kell hallgatni és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

Második.

Rá két évre, 14 évesen voltam. Augusztus 20-a volt. A szüleimmel a nyaralónkban voltunk. Nővérem talán épp ekkor nyelvvizsgázott, ő otthon volt.

A faluban jóba lettem az ottani helyi fiatalokkal, akik jóval idősebbek voltak nálam. Már ismertem őket. A szüleim elengedtek velük aznap este, hogy megnézzük a Balatonnál a tűzijátékot. Megbeszéltük, hogy este 11-re értem jönnek oda, ahova mondtuk, hogy megyünk. Végül nem oda mentünk, mert ott sokan voltak, iszogattunk is, és lemerült a telefonom, így nem szóltam nekik.

Iszogattunk. A társaságból az egyik - akkor 26 éves srác - flörtölgetett velem. Borozgattunk. Majd elhívott sétálni, közel a part mellett mentünk egy darabig, egészen a focipálya széléig. Már ekkor nem tudtam magamról, annyira sokat ittam, úgyhogy elég könnyű dolga volt. Ahogy a focipálya szélén leültünk a fűbe, azzal a lendülettel fordított hátra, csókolt meg durván és ráncigálta le rólam a nadrágomat és bugyimat, térdig. Ekkor gyorsan óvszert is húzott, amitől 2 percre rá megvált.

Belém hatolt párszor, és gyorsan elment. A focipálya szélén, még hallani lehetett az emberek léptét a nem messze lévő murvás-kavicsos úton...no meg a tűzijáték durrogását. A sötétségtől, a hangzavartól és a bortól persze senki nem látott és hallott semmit. Augusztus 20-a volt. Aztán visszamentünk. A többiek viccelődtek velünk, hogy mit csináltunk, nekem kusza volt a hajam, térdig sáros voltam, és a kardigánomon a focipálya fehér csíkja nyomott hagyott. Végül haza indultunk. A társaságból a legidősebb férfi hazavitt az autójával.

A ház verandáján vártam a szüleimet. Amikor megérkeztek, (sosem üvöltöztek velem, se a nővéremmel) apukám tajtékzott, ordított, anyukám meg remegett az aggódástól és mindketten üvöltve kérdezték, hogy hol voltam, miért nem szóltam, hívtak telefonon. Azt nem látták, hogy nézek ki. Kikötötték, hogy soha többet, sehová nem engednek el.

Másnap sem láttak semmit, akkor sem amikor anyukám mosni készült. Elég volt az válasz, hogy amikor sétálgattunk a parton, túl közel mentem a tóhoz és ott belesüppedtem az iszapba. Ekkor ismét megtanultam, hogy inkább jobb hallgatni. Fájt, hogy láttam őket szenvedni és tudtam én voltam a hibás, mert becsaptam őket. Elfogadtam, hogy jobb, ha nem tudják mi rosszat tettem még (akkor ezeket gondoltam).

Tudtam, hogy titokban kell elmennem az orvoshoz esemény utániért. Így is tettem. Ez még 3 napon belül sikerült.

Jóval később, a szüleim egészen máshogy tudták meg, hogy mi történt, akkor augusztus 20-án. Amikor kiderült, hogy "lefeküdtem" ezzel a sráccal, elvittek nőgyógyászhoz, nemi beteg gondozóhoz és anonim AIDS szűrésre. Végül megnyugodhattak, hogy nem vagyok terhes, nincs semmi bajom és megígérték, hogy soha többet nem hozzuk fel ezt a kellemetlen történetet. Később apukám, bárhova is mentem, mindig mondta, hogy azért vigyek magammal óvszert.

Nem szeretem a tűzijátékot.

Harmadik.

16 éves körül lehettem. Nyár volt megint és én ismét felkerestem egy korábbi szerelmemet. Tudtam hogy nem szeretett sosem, de nehezen "gyógyultam" ki belőle. Tehát újból találkoztunk. Ő ekkor 19 éves volt. Eljátszadozott velem, de ezen a nyáron más történt.

Kérdezgette, hogy szűz vagyok e még, mondtam, hogy már nem, de ne volt túl kellemes az első "élményem". Azt mondta, hogy ő viszont jót szeretne nekem és higgyem el, még úgy is, hogy nem járunk, hiszen ha két ember jót akar egymásnak, abban nincs semmi rossz. Így elterveztük, hogy hol és mikor fekszünk le egymással.

Valami titkos helyre vágyott, meg persze meg akart róla győződni, hogy nem zavarhatnak meg. Ezért hozzánk mentünk, a pincébe, ami akkor már szobaszerűen tiszta volt és nem nagyon járt ott senki. Kérte azt is, hogy szoknyát vegyek majd fel, mert azt ő nagyon szereti és úgy könnyebb is lesz...

Lementünk a pincébe. Valahogy attól a perctől kezdve, hogy lementünk minden nagyon gyorsan történt. Épp ahogy megcsókolt, levette a felsőmet, megfordított és anélkül, hogy bármit is mondhattam, vagy tehettem volna, hátulról belém hatolt, 1-2-szer, aztán rögtön análisan. Ez rettentően fájt...De szerencsére hamar elment. Felöltöztünk és kikísértem a villamos megállóba, ahol azt mondta, köszönöm.

Ez a pince ma már egy labor, ahol apukám antennákat tervez és gyárt. Rengeteget dolgozik, miattunk, a családjáért. Az utóbbi években már-már megengedi magának a pihenést, de így is, a legtöbb idejét a pincében tölti. Gyűlölöm azt a pincét. A szüleim nem tudják és nem értik miért. Ha elmondom egyszer - remélem hamarosan el tudom nekik mondani - jó lenne, ha elköltöznének.

Én már nem ott lakom.

De ők még ott vannak.

Go to top