Oszd meg, hogy segíthess!

 

Én azt hiszem elég rég sikeresen túljutottam az engem ért traumán. Azért osztom meg, mert az én általam választott gyógyulási folyamatba a megosztás segített mindig. 7-8 éves lehettem mikor a bátyám megházasodott, Erdélyben tartotta az esküvőjét. Szüleimmel körülbelül 1 hetet töltöttünk kint egy olyan pár társaságában, akiket abban a hotelben ismertünk meg ahol az esküvő miatt megszálltunk. Emlékeimben nagyon jól éreztük magunkat.

A szüleim tudtommal tartották a kapcsolatot egy darabig a hölggyel, volt arról is szó, hogy ismét kilátogatunk, de ez nem valósult meg. Nagyjából két évre rá egyszer csöngettek és a pár férfi tagja volt az. Felkutatta szüleimet,emlékezett rá hogy mit mondtunk, hol lakunk, és mivel az új barátnőjével felköltöztek Budapestre,így azt gondolta felkeres bennünket.Szüleim nagyon örültek a rég nem látott ismerősnek, elkezdtek rendszeresen összejárni, minden alkalommal nálunk.

Ekkor kezdődött az én szerepem, több alkalommal én nyitottam kaput, ilyenkor a számra adott puszit, vagy mikor a szobában nem volt más csak mi akkor többször a melleimet simogatta és dicsérte milyen szépen nőnek.10 évesen fogalmam sem volt, hogy miért csinálja,zavart de mivel vendég volt és ezidáig soha nem molesztáltak így nem tudtam mit tegyek vagy gondoljak. Mivel ő Pesten lakott mi meg Pest szélén kisvárosba így én ritkán jártam Pestre.

Egyszer kitalálta a kedves vendégünk, hogy bevisz a városba ott is aludhatok náluk, így a szüleimnek is lenne egy kis szabadideje. Én nem aggódtam mert ott volt a párja is,abban bíztam, hogy nem lesz újabb tapogatás. Elindultunk, telt a nap, nem volt semmi gond, majd eljött az este, pontosabban a hajnal,amikor a nő felkelt és elment dolgozni, amiről én nem tudtam.Ekkor lejött a földre ahol aludtam és befeküdt a takaróm alá. Először úgy tettem mint aki alszik, mereven akár egy darab fa. Aztán lehúzta a bugyimat és az arcát a nemiszervemhez nyomta.Tudtam ha most nem jelzem hogy fent vagyok valami sokkal rosszabb fog történni így elkezdtem mozgolódni majd többször és egyre hangosabban mondtam hogy ne. Mivel a házban többen laktak, így megijedt és abbahagyta, ez volt az én egyetlen szerencsém, így nem kellett 10 évesen elvesztenem a szüzességemet . Másnap hazavitt, nagyon gyorsan.

A következő években elfiúsodtam , takartam az igen nagy melleimet szemembe logó hajjal mentem hogy az arcomat se lássák. Körülbelül 3 évre rá tudatosult az hogy mi történt velem, amikor már többet tudtam a szexualitásról. Ekkor elkezdtem az öngyógyítást, minél több embernek akartam elmesélni, és ahogy elmondtam egyszer majd többször egyre könnyebb lett, mint most is.Csak a keresztnevét tudtam, így feljelentésre nem lett volna lehetőség, ráadásul az eset után eltűnt. Gondolom azt hitte, elmondtam a szüleimnek. De mivel azt sem tudtam mi történt sokáig, így mit mondhattam volna?!

Később, hosszú évek múlva egyik testvérem és édesanyám beavattam. Nagyon rosszul érintette őket. Mint utóbbi kiderült, az erdélyi hölgy lányait is molesztálta, ezért mentek szét...Hál istennek, hogy mára már, szinte teljesen túl vagyok rajta, ezt kívánom mindenkinek, és ne féljetek elmondani. Hallassátok a hangotok!

Go to top