Oszd meg, hogy segíthess!

 

Az én történetemnél, amit nem tudok, nem akarok részletezni, sokkal-sokkal borzalmasabb esetek vannak. Hálát adok az Égnek, hogy én csak töredékét kaptam. Ha már kapnom kellett. Én is voltam szexuálisan bántalmazott. 4-5 éves lehettem. Senki nem tudott róla, a családom sem.

Hosszú évekre kitöröltem... mint egy amnézia. Talán ez segített nekem, hogy mindennek ellenére boldog gyermek legyek, magam sem tudom mi lett volna, ha ép ésszel felfogom, mi történik. 

Viszont, nyomot hagyott az életemen. Felnőtt nő voltam már, amikor visszatértek az emlékek. Emlékfoszlányok. Amikor rádöbbentem arra, hogy a házasságomra is hatással van. Azaz volt. Mert a házasságom nem élte túl. 

Egyedüllétbe menekültem. Nem engedek közel magamhoz senkit. Igazából soha nem is engedtem. Az egész életem egy nagy egyedüllét. Pedig szívem-lelkem minden erejével arra vágyom, hogy családom legyen. Feleség és anya legyek. Mégsem tudtam azzá lenni.... még, nem. 

Viszont. Elindultam a gyógyulás útján. És remélem még nem késő. Egy-egy gondolat kimondása egy-egy lépcső. Egy-egy új érzés, meglátás, segítség nekem. 

25 év után tudtam kimondani: megbocsájtok. Meg akartam bocsájtani. El akartam felejteni. 

Persze nem lehet. Azóta eltelt újabb 4 év. Nemrég volt egy rövid beszélgetésem. Remegtem, amikor beszéltem róla. De eljutottam oda, hogy ki tudjam mondani: ő egy beteg ember volt. Egy idős beteg ember. (férfi rokon). Nem tudta, mit tesz. 

Ennek kimondása egy hatalmas lépcsőfok nekem. Egy lépés a szabadulás felé. Mert csak így tudom megérteni, elfogadni az elfogadhatatlant. Felnőtt érett nőként tiszta fejjel látom, ő egy BETEG ember volt. Én pedig egy jó lelkű, tiszta szívű NŐ vagyok. 

Kezdem kívülről látni a dolgot. Gyermek voltam. Egy ártatlan kis gyermek. Szerettem ezt a gyermeket. Vigyáztam rá mindig. És most is vigyázom, mert ez a gyermeki szív tisztelt meg azzal, hogy ott dobog, és még mindig dobog, bennem.

Go to top