Oszd meg, hogy segíthess!

 

Sokszor gondolkoztam azon, hogy van-e kihatással az életemre a gyermekkoromban történt megaláztatás, és annyi átsírt éjszakák. Anno sokszor gondoltam úgy, hogy én vagyok a hibás. Nem tudtam elkülöníteni melyik tett volt az én hibám, melyik az övé. Mai napig cseng a fülemben saját lelkem sikítása. Az imák amiket a nyugalomért, és édes családomért morzsoltam. Amikor arra gondoltam, hogy csak engem bánt, miért csak engem sebez meg?

Következőben pedig hálát adtam Istennek, hogy őt nem bántja, hogy ő teljes életet él.

20 éves fejjel talán mondhatom, hogy már mindent tisztán látok. De akkor amikor még kislányként, mindenkiben megbíztam nem tudtam felfogni, épp mit tesznek velem. Nem szeretném leírni, ki tette velem. Elég információ, hogy ennél nagyobb seb nem is keletkezhetett volna gyermeki testemen. Nem emlékszem, mennyi idős lehettem. (Vagy olyan fiatal, vagy olyan sokkot kaptam.) Én gyerek voltam..nem értettem miért csókol meg... Miért kéri tegyem kezét, a combjára. Miért simogat ott, ahol még magam sem tudtam, addig mi az. Szörnyen éreztem magam. Először gyermeki kíváncsiságból rákérdeztem, mit csinálsz? Ő nem válaszolt. Csak befogta számat... majd erősen és erőszakosan megcsókolt, többször is. Sokszor fenyegetett meg, ha elmondom szüleimnek, akkor úgy is én fogok rosszul járni.

Aztán ezek a zaklatások napi gyakorisággal megtörténtek. Akármikor egyedül maradtunk, gyomrom összeszűkült. Mindig ordibálni akartam...De sose tudtam... Szégyelltem magam, piszkosnak éreztem magam. Féltem az emberektől. Ezután szüleim észrevették, hogy valami nincs rendben. Elküldtek pszichológushoz... Neki sem árultam el semmit. Féltem. Főleg, hogy közös foglalkozásokon vettem részt. Depressziós lettem. 5 éves koromtól dührohamok uralkodtak el rajtam. Szüleimmel megromlott a kapcsolatom. Főleg, abban az időszakban amikor próbáltam elmagyarázni mi is történt. 12 éves koromig tarthatott körülbelül ez az őrület. Ezután többet nem ért hozzám. De olyan mintha ő semmire nem emlékezne. Csak én....

Később sok gondot lett még ebből. Később bízni kezdtem az emberekben. Köztük fiúkban. Amint 15 éves lettem, első barátommal kezdtem el járni. 4 hónap után elmondtam neki a kálváriámat. Megértő volt.. De amint megszakadt kapcsolatunk..fenyegetőzni kezdett, hogy mindent kitálal rólam. Kétségbe estem.. Úgy éreztem összeomlik az életem. Minden nap sírással ébredtem gyermekkoromtól 12 éves koromig, és pityergéssel temettem el a napokat, és a lelkemet. Majd újra. Azt hittem benne bízhatok. Aztán később, amikor 17 évesen elvesztettem szüzességemet, az aktuális párom sem az én örömömet kereste. Elég erőszakos volt, rettentően fájt..kértem hagyja abba, de ez nem hatotta meg. Többet nem bírtam hozzáérni. Ezen felül nagyon mostohán bánt velem. De ugyebár benne is megbíztam és elmondtam neki, sötét titkomat. Ezzel tartott sakkban , így éveket voltam mellette, szomorúan, más szerelmére vágyva. De hűséges voltam.

Emellett baráti életem sem túl rendezett. Általában megérzik gyengeségemet, és ezt kihasználva felülemelkednek rajtam. Rosszul érzem magam a bőrömben. Szabadulni akarok az emlékeimtől.

Go to top