Oszd meg, hogy segíthess!

 

Az én történetem nem olyan durva, mint néhány történet itt, mégis hatalmas nyomokat hagyott bennem. Sokáig nem értettem, hogy miért undorodom a férfiaktól, miért lesz hányingerem, ha valaki szeretettel közelít felém. A kapcsolat ismerkedés részével túl nagy bajom nincs, de amint közeledik a férfi (nem testileg, hanem lelkileg) rosszul leszek az undortól.

Apám egészen kiskoromtól kezdve kihasznált minden alkalmat, hogy hozzám érhessen. Állandóan csókolgatta a nyakam, közben pedig simogatott. Mindig az ölébe ültetett, de úgy oldotta meg, hogy alám nyúlt és úgy rakott az ölébe. Ezenkívül nem tudtam úgy elmenni mellette, hogy ne simogassa meg a fenekemet. Ezután mikor elkezdtem testileg érni, a fürdőszoba állandó látogatója volt mikor fürödtem. Hatalmas habokat csináltam a kádba, hogy ne lásson semmit, de megoldotta, mert felállított, és úgy fürdetett meg, közben pedig simogatott. És ami a legjobban kiveri a biztosítékot nálam még azóta is, hogy kb 13 évesen az ölébe ültetett, és a fejlődésben lévő melleimet elkezdte simogatni, majd megjegyezte, hogy szépen nőnek.

Ha valamit nem akartam ezek közül, akkor egyszerűen csak lefogott, de akkor is megcsinálta. Amikor kiakadtam, azt mondta, hogy már az is baj, hogy szeret?? És a legjobb, hogy a saját anyám is azt mondta, hogy nem vagyok normális, apám csak szeret. Igen, ez az elmebeteg erre a fajta "szeretetre" tanított meg, amiből azóta se kérek a férfiaktól.

Go to top