Oszd meg, hogy segíthess!

 

13 évesen szüleim beírattak egy karate csoportba, hogy még annyit se kelljen velem foglalkozniuk, mint eddig. Otthon megszólalni, viccelődni, magánéletet élni nem lehetett, ha leültem a szobámban olvasni vagy tanulni, anyám azonnal ordított hogy csináljam a házimunkát (helyette), igazi lelki terrorban tartott minket, apám meg hagyta.

Egy ideig ő volt a mentsváram, aztán anyám őt is az őrületbe kergette, és mára már egyikőjükkel sem bírok semmiről beszélni. Nincsenek szüleim. Nincsen családom.

Ami velem történt, azt soha nem vették észre. Mindenki tudja: a párom, a nővérem, a barátaim. Csak a szüleim nem. Az első pillanattól kezdve egy erkölcstelen bűnös kis ribancnak tartottak és innentől kezdve mindent megvontak tőlem, amire még szükségem lett volna. Nem kaptam több ruhát, tanszereket, még a betéteimet és a borotváimat is úgy kellett a nővéremtől kérni. A családból csak ő tudja. Ő az egyetlen akit szeretek és tisztelek.

A karatén egyedül voltam én lány. A fiúk nagyja egyidős volt velem, de volt pár idősebb fiú is, így ismertem meg őt, aki akkor 18 éves volt. Először nem sejtettem semmit, hisz csak 13 voltam, még a menzeszem se jött meg, semmit se tudtam a szexről, csak annyit hogy attól lesz a gyerek. Én még otthon Barbi babáztam meg mesekönyveket olvastam.

A lány öltöző ajtaja belül zárható volt, de egyszer amikor azt hittem hogy mindenki elment, fölöslegesnek tartottam bezárni. Ő utánam jött és pont szerencsére minden ruha rajtam volt, és azt hittem, tetszem neki, elájultam tőle, hogy milyen szexi, milyen felnőtt, milyen jó hogy végre valaki odafigyel rám. Egyből lesmárolt, amitől felfordult a gyomrom, azt hittem, ez az amiről a filmekben beszélnek: "pillangók röpködnek a hasamban"

És nem telt bele 3 hét, már szájjal kellett kielégítenem. Tudtam hogy ez tilos, tudtam hogy ilyet egy ilyen kislánynak nem lehet, és már innen is menekülni akartam, de féltem, nem mondhattam el senkinek, mert akkor azt mondták volna: dehát én is akartam.

Állandó gyomoridegem lett, rettegtem minden péntek estétől amikor edzésre kellett menni. Mindenki azt hitte hogy együtt járunk, így senkit se érdekelt hogy mit éltem át és senkit se zavart hogy még csak 13 vagyok, ő meg 18! És már iskolán kívül is hívogatott, átvitt a házába, és azt mondta: "Már levágtam a viselkedésedből hogy te is akarod." Mondtam neki hogy nem akarom, de nem érdekelte, megtette, és sírtam mert nagyon fájt és undorító volt, de annyit mondott hogy: "Sajnálom de nem tudok neked ellenállni. Legközelebb úgy csináljuk hogy neked is jó legyen."

És elhittem neki. A szexrabszolgája lettem, csak ezzel a fogalommal akkoriban még nem voltam tisztában. Nekem soha nem volt jó. Csak vártam hogy mikor lesz vége. De nem mertem véget vetni, mert ahhoz ki kellett volna iratkoznom a karatéról, és akkor jöttek volna a kérdések, az idegesítő, erőszakos kérdések, a felnőttektől, akiket sose érdekelt mi van velem, soha nem vettek észre semmit, de mindenért engem büntettek.

Sose élvezett belém de sose használt gumit, csak mostanában fogtam fel, mekkora szerencsém volt, hogy nem lettem terhes.

Aztán eltelt egy év ésegyre többször mondtam neki neet. Sose ütött meg, annál többet zsarolt lelkileg. Aztán valahogy egyre kevesebbet hívott át, én meg idegbeteg voltam hogy már neki se kellek, de valahol megkönnyebbültem. Aztán kidobott, elmomdtam aszüleimnek hogy már nem járok vele és nem akarok edzésre se járni. Ezzel vége is lett.

Évekig nem néztem egy fiúra se, undorodtam tőlük. Mondjuk ők is tőlem, mert fiús lettem és igénytelen, egy olyan lány akit még a lányok se tűrnek meg maguk mellett.

21 évesen ismertem meg életem szerelmét, azóta már vőlegényem. Egyből lefeküdtem vele, mert annyira ki voltam éhezve a szeretetre, az élvezetre, és tőle meg is kaptam, ő egy csodálatos férfi, aki végre kihozta belőlem a nőt.

De sajnos el kellett neki idővel mondanom hogy mi történt, és megértő volt, de aztán betegesen elkezdtem keresni az okát hogy hogy történhetett ez meg velem. És annyira de annyira tudni akartam, hogy valamiért minden emlék előjött újra. Nem merek sötétben szeretkezni mert félek hogy nem ő az, képtelen vagyok teljesen odaadni magam neki, mert mindig az jár a fejemben hogy én nem érdemlem meg őt. Úgyhogy most ez van. Szinte soha nem tudok felizgulni, és gyűlölöm magam, meg akarok halni, meg akarom őt menteni magamtól. Azt veszem észre hogy szex közben egy hideg, érzéketlen kő vagyok, és már nem vágyom rá hogy neki okozzak örömet, hanem csak magamnak, de az se megy, mert már nincsenek érzéseim. Nem tudok nevetni, nem tudok boldog lenni, csak sírni, de azt rengeteget.

Az a szemét állat nem takarodott ki teljesen az életemből. Egy városban lakunk, és néha látom az utcán. Rosszul leszek és oda akarok menni hozzá hogy megöljem.

Soha senkit nem érdekelt, hogy nekem ez mennyire rossz volt. Azt mondják: miért nem dobtam ki ha én nem akartam? Az a baj hogy én sem tudom a választ...

Go to top