Oszd meg, hogy segíthess!

 

Írok naplót, blogot, dolgoztam "rendes" és netes újságnál, bármilyen témáról írtam cikket. Csak ez nem megy. Egy kerek éve nem megy. Négy év minden tanulság nélküli története töredékekből.  Az értelmiségi, csendes, külföldi nő, a határeset alkoholista nagynénje és a 9 éves gyerek, aki apa nélkül nő fel egy teljes hazugság-világban (de ez nem ide tartozik). Tele van különórákkal, nehogy gondolkodni legyen ideje.

A kötelező németóra, amióta elkezdte az iskolát. Ki mondja meg miért tanulok németül? Egy 60 körüli őszhajú vénember a tanár, régi családi vagy munkahelyi ismerős, ki emlékszik már erre? A fiúkról kérdezi a 9 éves gyereket, aki örül, tetszik-e valaki, hogy viselkednek velem. Otthon semmi ilyesmiről nem lehet beszélgetni, ez nem téma, vagy kicsi vagy hozzá, vagy nem illik, vagy ilyen dolgok csak a butákat érdeklik. Értelmiségi nevelés. Hangsúlyozottan. A téma tehát adott, a gyerek veszi a lapot, még mondja is, hogy otthon nem szabad erről beszélni. Akkor ez lesz a mi titkunk. A Titok pedig egyre inkább durvul, először csak simogatások, aztán ölbeültetés, aztán durvább fogdosás. A Tanti meg ül és hallgatózik a kisszobába. Érzem, hogy ezt nem kellene, ez már nem az a kategória, hogy megbeszélünk dolgokat. Kihúzok kezetmosni, mosakodni, óra közben. Hetente kétszer.

Egyik remek hangulatú vacsoránál a Tanti megkérdezi:
- Ugye L bácsi nem csinál semmi mást a tanításon kívül? Neki gyanús, ugye szólok, ha bántani akar vagy fogdosni (ámulat, honnan veszi, mindig utáltam az állandó hallgatózást/leskelődést, nyitott ajtó szabályt, de most jól jön). Veszem a levegőt válaszra, mire Mutter agresszívan rárivall az öregasszonyra:

- Beszélsz itt minden hülyeséget! Adjál csak neki ötleteket, így is ellógna minden órát, hogy menjen a térre, Egy kész közelharc rábírni már így is a németórákra.
Hát nem szólok. Sose nem többet majdnem 30 évig.

A gyerek tehát nem szól az anyjának, a rohadék tanár meg egyre tovább merészkedik, mert megteheti, a gyerek tudja, hogy ez nem jó, ami vele történik, azon felül, hogy néha fájdalmas és gusztustalan (mert a nyelvét is a számba kell dugnia, blehhh), bűnösnek érzi magát, mert beszélt a fiúkról, mert elfogadta a Titkot, hát honnan tudta volna, hogy ez lesz belőle és nem szólhat senkinek, minden felnőtt ellenség)

Az iskolában egy tanárnő észreveszi, hogy nem stimmel valami és az 5. osztályos beiratkozásnál nem engedi az osztályba a gyereket pszichológiai/gyermekvédelmi papír nélkül. Azt a kislányt, aki addig a gúnyolódók, verekedők céltáblája volt, aztán hirtelen ütni kezdett , gyereket, felnőttet, bárkit, aki megfogta volna a kezét vagy hozzányúlt volna. Az anya megtagadja a vizsgálatot és másik iskolába iratja decemberben. Addig csak a németóra van és már minden órára csinosnak kell lenni.

Közben új családot kapok. Lesz egy bátyám meg egy öcsém, meg a Műfater. 1,5 év és a végletekig rebellis bátyám a legjobb haverom. 6 évvel idősebb. Még tesztelem, de neki, talán neki elmondom egyszer, amikor épp nem az intézettel fenyegetik, mert kicsit nehéz eset. A rockzene és a sport jó, tudok vele azonosulni és feledteti a hétköznapokat. De a dolgok egyre rosszabbul állnak, már 13 éves vagyok, kész nő, ahogy mondják és totál antiszociális. Kulccsal a nyakamban, egy szál bringával kóborlok a telepen, meg mindenütt, csak otthon ne legyek. Továbbra sem lehet hozzámérni, már otthon sem, puszit sem. 3 lépés távolság. A zaklatások már rendszeresek, állítólag izgató vagyok és nőies. Nesze neked, nem veszek többet szoknyát. A hajamat felnyiratom kétoldalt, punkfrizura. Színes. Mindenki kiborul, felháborodik, csak ez a rohadék nem bír undorodni tőlem. Egy dolgot biztosra tudok, hogy amit a kezével csinál, azt túlélem valahogy, de az izéjét nem fogja belém rakni. Akkor megölöm. Ebben biztos vagyok. 13 évesen.

Aztán elhangzik a bűvös mondat a bátyám szájából "nna és mi a helyzet a srácokkal?" és leszakad a roló, sírógörcsöt kapok, ő pedig nem érti. Hát ennyire nem lehetnek ijesztőek egy ilyen vagány rockercsajnak.

- Mi az, hát nem ugyanazért kérded, mint L bácsi?
- Miért is? Mi a f***ért érdekli ez azt a vén gecit? - áll totál lefagyva, a nagydarab, derékig érő hajú, nagyhangú telepi vagány és én csak bőgök és mutatom neki a kiszívott heget a vállamon.
- Te is el akarod mondani, hogy hogyan szeretik a fiúk azt? L bácsi már elmondta....

A következő pillanatban már kirohant a lakásból és a tanár nem jött többet.

Csak a rendőrség. Eljárás és a 19 éves suhanc ordít a kihallgatáskor, hogy hogy a francba nem vették észre és a család mit beszél össze? Azért mert ő alkoholista nem talál ki ilyet. De ki a franc hisz egy lázadó, nyughatatlan zűrös kamasznak, aki tucatnyi eljáráson van már túl? Úgyis megy be katonának, hát megvertek szórakozásból egy vénembert. Van ilyen, anyuka elintézi, hogy lezárják az ügyet.

Innentől mindenki felejt. A bátyám megússza figyelmeztetéssel utoljára életében. A következő balhéjáért már elítélik, az legalább nem miattam van. De sosem bocsátom meg magamnak. Aztán 15 évig eszembe sem jut az egész, amíg nem találok pornóképeket az otthoni számítógépen.... és akkor rámzúdul az egész. Egyedül vagyok vele, mint mindig, azóta is. Hát így sikerült ezt leírni.

PS.

És itt a hivatalos verzió, egy levél, amit egy pszichológusnő íratott és az igazság, ami odaát van, egy álnéven megírt történetben. Azért hasonlít... és most is, még most is, 39 éves fejjel és szégyenérzetet kelt, hogy kiteszem így nyilvánosság elé.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kislány, aki egyszerre élt két országban egy kis és egy nagyvárosban. Nem volt se szép, se túlságosan okos. Imádott tanulni, de nem az iskolában. Jobban érdekelte a szomszéd Laci bácsitól megtanult lepkefajták és begyűjtésük, az a furcsa nyelv, amit ott a távoli kisvárosban beszéltek, hogy a BÉLA egy szín és nem csak a Zombi apukája. Minden érdekelte, nyughatatlan, állandó mozgásban volt. Senkire se hasonlított a családban, ha mégis, akkor eltérő látásmóddal. Szerette ha nyüzsgés van körülötte, a társaságot és a csínyeket. Egy álomvilágban élt ahol rengeteg barátja volt, nagy családja testvérekkel, akik mind szerették olyannak, amilyen. Akkor is, ha épp nem csinál semmit.

10 éves koráig csak nők vették körül a családban, igen szigorú szabályok között. A fiúkról és a férfiakról csak rosszat és elrettentőt hallott - ezért csak fiúkkal barátkozott, kiváncsi volt igazuk van-e. Odahaza mindennek ára volt, a jó szónak, a 'szeretetnek', a játszótérnek, a biciklizésnek, a sportolásnak. Utóbbiakért megérte jól viselkedni, ha sikerült. Annak ellenére, hogy mindene megvolt mindig kizártnak érezte magát a családból. Úgy tudta azért, hogy "igazán szeressék" keményen meg kell dolgoznia. Egy ideig ez nem zavarta, 8 évesen szótárral német újságcikkeket fordított napokon keresztül, ez évben már egyedül szét tudott bontani egy csirkét a konyhában, hogy hasznos legyen. Büszke volt magára és tanulta a németet, hogy megértse a család "titkos beszédét" is - akkor majd hozzájuk tartozik igazán. 

9 évesen "elkésett" otthonról az iskolából hazafele, mert elbeszélgette az időt egy társával. Bűntetésből kizárták. A szomszédba ment telefonáltatni haza, hogy engedjék be. Nem engedték. Kiült a játszótérre és sokat beszélgetett az egyik szomszéd fiúval. Sokmindent tanult azon a délután, többek közt, hogy egy BMX nevű bringával csuda dolgokat lehet művelni. El is mentek ketten megnézni őket, hiszen a fiú már nagy volt, elmúlt tízéves. Sötétedésig kint voltak, a kisfiú apja vitte őket haza, akkor már beengedték. Onnan csak a bringázásról álmodott, azt kérte minden ünnepre, de a válasz az volt, 'hogy majd ha jó leszel és jól tanulsz'. A camping-gel próbálkozott - de csúnyán összezúzta magát és a biciklit is.

Egy évvel később új családot kapott, testvéreket, ahogy mindig szerette volna és a tesóktól egy igazi BMX-et születésnapjára. Az a bringa jött vele aztán mindenhová, százkilométerekre is nyáriszünetben. A nagyok lelkesen tanították a trükkökre mindkét országban, ahová tartozott. Azzal jutott le a belgrádi Sava partra is, hogy beleszeressen a kajakozásba. Ősszel el is kezdte az edzést. Anyja nagyon hamar felismerte, hogy ezzel a kettővel sakkban lehet tartani, meg is kezdődött a feltételek sora. Folytatni kell a németet a gusztustalan Lajos bácsival, mert az hasznos. Hat éve tűrte már azt a rémes vénembert, aki tanítani nem tudott, bár anyanyelve volt az a fertelmes német, de nagyon szerette a "szép kislányokat". Mindig ki kellett öltözni, ha jött. Tiszteletből. Évekig mesélte otthon Lajos bácsi furcsa szokásait, egyedül a nagynéni fogott gyanút, de az anyja őt is lehülyézte. "Menne a térre ehelyett is, ugyanmár – adjál neki ötleteket még".

A kajakozás közben egyre jobban ment, az edzéshez jobb a rövid haj. A következő alkalommal mikor új fodrászlány jött megkérte, hogy vágja le a haját fiúsra. Nagy botrány volt belőle. Azt hitte ettől Lajos bácsi nem jön többet. De jött és egyre csak rosszabb lett minden. Egy idő után a kislányhoz nem lehetett hozzá se érni többet. Először a külfödi családban élő idős néni vette észre, hogy nem lehet átkarolni a gyereket olvasás közben. Ugyanmár, kamaszodik. Aztán a tornatanár, akinek nem engedett segíteni mikor leesett a gerendáról. Nem szólt szinte senkihez. Egy fura kislánnyal és egy bukott vagánygyerekkel volt jóban összvissz. De azokkal is inkább együtt hallgatott. Csak az öregedő németjuhász kutyához beszélt, az nem fogadott szót szavak nélkül. Az iskola pszichológushoz küldte, az anya új iskolába íratta inkább. Semmi sem változott.

Ment a bringával és a titkolt fekete pólóival az új iskolába. Nem szeretett ott lenni, de ott viszont szerették. Az egész kerület legrosszabb iskolája volt. Csupa problémás gyerek - végre nem lógott ki a sorból. Aztán két lány valami cikizés miatt lefogta és mikor kiszabadult komoly sérüléseket okozott. A kérdésre, hogy miért az volt a válasz: ne érjenek hozzá. Ment is, mert rengeteg időt töltött a folyosón és az udvaron és ott volt az a srác, a hetedikből, akinek olyan furcsa frizurái voltak... és látta már a téren, hogy BMXezik is. Odament hozzá, kapott fémláncot és kazettákat.  Szerette őket, hasonlítottak ahhoz, amiket a bátyjától kapott. Krisztián... rengeteg barátja volt. A kislánynak meg 2-es magatartása. Az új iskola is pszichológushoz küldte.

A pszichológus első alkalommal órákat beszélt hozzá, majd felszólította az anyját, hogy írassa táncra, ahol muszáj hozzáérni másokhoz, mert ennek így csúnya vége lesz. Nem volt kedve a messzi kisvárosba menni a nyáron, de muszáj volt. Magyar adás, a kollegák gyerekei, Roland... BMX... öt színű haj, fodrász is van... miért ne? Tarajjal haza alig 13 évesen, a kisvárosba. Botrány. A tesók röhögnek és Krisztián, neki biztos tetszeni fog. Lajos bácsinak meg tutti nem. Azok az órák már alig szólnak a németről. Megtanulta a játszmákat is, lenöveszti vagy levágatja normálisra a haját, csak ne kelljen többet németet tanulni. Nem jön be. Hát jó, az üzlet, az üzlet, ha ők sem, ő sem. 

Az orrát, a szemöldökét átlukasztotta biztosítótűvel - emellé járt egy kis fertőtlenítés is. Elkezdődött a harc, a pofonok egyre sűrűbbek lettek, volt, hogy ügyeleten végződtek és nem változott semmi. Volt viszont a délszláv néptánc, ahol imádták, mert tudott szerbhorvátul. Lassan rájött, hogy érezni az embereken a jót és a rosszat és nem mindenki bánt. Megszokta, de nem szerette a közelségüket. Lajos bácsi mikor meglátta előadást tartott a kihívó ruhákról és az 'olyan' nők sorsáról aztán néhány alkalom után nekiesett még durvábban, mint valaha. Senkise volt otthon. Ellenállt és kirúgta a tanárt a lakásból. A bátyja mikor hazaért rendőrt akart hívni, nem hagyták neki. Elintézte maga, a tanár nem jött többet.

Viszont a kislány járt a pszichológushoz, aki rengeteg érthetetlen és értelmetlen dolgot magyarázott, többek közt, hogy ha az ember nem számíthat senki megértésére, akkor el kell engedni a rossz élményeket. Hmmm...Az iskolában egyre népszerűbb lett, a legmeredekebb társaságok hívták magukhoz - 22 intővel zárta az évet és egy társaságban volt Krisztiánnal. Kezdett lányos ruhákba járni megint, ahogy a stílus engedte. Aztán egy fél év múlva elborult újra. De a barátok, edzéstársak, osztálytársak és a pszicho nem hagyta. Meg aztán ott volt Zs is. Minden reggel ott várta a trolinál és kísérte oda vissza tanítás végén. Ő is ide járt. Aztán az egyik reggel átkarolta és aztán már mindig így volt. Ez nagyon jó érzés volt. Év végére lenőtt a haja is, meg is hízott és ment középiskolába. Ahol megint nem szerették és 1992-ben a téliszünetben Dubrovnikban megint majdnem megtörtént vele ugyanaz, de már felismerte a helyzetet és kitört baj nélkül. Az anyja azt mondta, hogy ne csodálkozzon, ha úgy néz ki, mint egy ribanc. Gondolom az áldozatkutatás jókat elemezgetne ezen. A lány felnőtt és most se az iskolában szeret tanulni, az álomvilága lassan életre kelt, rengeteg barátja, haverja van és azt mondják soha nem veszi észre, hogy szeretik. Most 1992 karácsonya van és Dr. A. Zs csoportjának íródott ez a levél az Angyalföldi Családsegítőbe, mert a doktornő azt mondta, ebből nagyon sokmindenki fog tanulni, reméli.

Go to top