Oszd meg, hogy segíthess!

 

Hatvanhoz közeli férfi vagyok. Nagyon nagy termetű voltam már kis gyermekként, majd két méterre nőttem később. Nem egészen tizenkét évesen már több mint 180 cm-nél jártam és "már" a mellkasom köze is szörösödött. Nem értettem és szégyelltem mert tornaórákon át kellett öltözni és az osztálytársaim csúfoltak miatta. A kis nadrág cseréjét az ölembe tett ruha alatt végeztem a "szégyenem" miatt, féltem mit mondtak volna ha ott is meglátnak.

Az erős testemben egy a koromnál sokkal éretlenebb gyermekként éltem tele gátlásokkal ráadásul a gondjaimat fokozták az akkoriban szokatlanul fiatalon jelentkező férfihormonaim.

Barátom nagymamája volt csak otthon amikor egy vasárnap átmentem hozzájuk játszani. Jolika néni mondta, hogy a többiek csak délután jönnek haza mire el akartam köszönni de ő behívott. Nem akartam bemenni de azt mondta, hogy segítségre van szüksége mert nem érzi jól magát. Megijedtem. Édesanyám is beteges volt abban az időben. Párszor orvost kellett hívni hozzá, féltem. Jolika néni egyre nehezebben szedte a levegőt és a szívét masszírozta. Azt mondta segítsek mosakodni mert ki akarja hívja az orvost és megizzadt a kertben. Oda kellett vinnem egy szivacsot egy lavór vízben. Azt mondta forduljak el mire el is akartam menni de nem engedett. Azt mondta bezárta az ajtót nehogy bejöjjön valaki és most már megmosdik és majd majd utána elenged. Elfordulva vártam, hogy végezzen és szaladhassak segítséget hívni. Azt mondta, annyira rosszul van, hogy nem tudja befejezni, segítsek. Megfordultam és ő meztelenül feküdt az ágyon kézzel takargatva magát. Kérte, hogy ne nézzek rá mert szégyenli de mossam meg a hatalmas mellei alatt és a lába közötti részt is.

Rettenetes zavarban voltam. Döbbenten néztem a meztelen teste titkait. Utoljára ovodás koromban láttam kislányt ruhátlanul és ijesztő volt számomra a kitárulkozott felnőtt nő teste. Teljesen meg voltam zavarodva. Igyekeztem nem nézni rá de azt mondta most már mindegy, meg kell mosakodni, csináljam csak és alaposan mossak meg mindent de durva a szivacs, csináljam kézzel. Néha megfogta a kezem és irányított aztán felült kicsit és azt mondta, nem szégyenled magad, fölállt a fütyid! Tiltakoztam, tagadtam. Fogdosni kezdett és mivel most is tagadtam lehúzta rólam a nadrágokat. Valóban fölállt bár előtte zavaromban nem éreztem, annyira a mosdatással és a mélységes zavarommal voltam elfoglalva. Fogdosta mlg egy darabig mikozben dorgált és mondta, hogy hagyjam abba. Hihetetlenül akartam de nem tudtam. Magára fektetett, hogy hallgassam meg a szívét mennyire dobog és ő milyen nagyon rosszul van. Kapkodta a levegőt, zihált és attól féltem mi lesz ha meghal. Akkoriban halt meg a Nagymamám és nagyon féltem. A széttett lábai között feküdtem ahogy magára húzott, a ruhám a bokámon volt hiába igyekeztem felhúzni. Fogdosott, hogy most már hagyjam ezt abba végre mert böki érzem? Egyre nagyobb szégyen és ijedség vett rajtam erőt amiért nem tudtam parancsolni a testemnek. Rettenetesen szégyelltem magam és nem értettem semmit. Húzgálta a fütyim, majd markolta, a fenekemnél fogva magára szorított, zihált, mozgott én pedig kétségbe voltam esve nehogy meghaljon. Forróságot éreztem ott lent és nem tudtam mit csinált. Azt hittem azért fogdos még mindig mert ez is a megszégyenítésem része amiért hazudtam de egyszer csak mint aki hirtelen jobban lett lelökött magáról majd fojtottan kiabálni kezdett velem, hogy mit csináltam, mindenkinek elmondja, elmondja Anyukámnak is és Gyuszinak a barátomnak is! Nem tudtam mi rosszat tettem, azt hittem a hazugsággal van baj de nagyon megijedtem, hogy biztosan valami nagyon rosszat tettem ha így mondja. Miközben öltözött én elfordultam és könyörögtem, hogy ne mondja el senkinek. Nehezen engedett de aztán "megkönyörült rajtam" és azt mondta, hogy rendben van, szeret és ezért most az egyszer nem mondja el de akkor én sem mondhatom el senkinek mert nagyon nagy bűnt követtem el vele szemben. Mindent megigértem és amikor kinyílt az ajtó valósággal kimenekültem.

Egyedül ültem egy patak partján a bozótban. Semmit sem értettem az egészből csak az bántott, hogy biztosan valami nagyon rosszat csináltam Jolika nénivel és nagyon reméltem, hogy nem mondja el senkinek. Nagyon féltem. Kavavargott bennem minden. Képek a testének titkairól amiket nem lett volna szabad látnom. Nem értettem mi történt és az külön megijesztett, hogy nem értem mi a bűnöm de biztosan valami szörnyű dolog.

Attól a naptól fogva messzire kerültem őt és megszakadt a barátságom a barátommal is. Nem tudtam a szemébe nézni. Szégyennel töltött el, hogy "bántottam " a nagymamáját. Elválasztott bennünket a szégyenem. Felnőtt koromban mondtam el először valakinek, hogy mi történt velem. Egy pszihológusnak. mert tönkre tette a dolog a gyermek, a fiatal koromat de súlyosan kihatott a felnőtt koromra is. Féltem a nemiségtől. Valami megfoghatatlan bűntudatom volt féltem és féltem a lányoktól és attól, hogy valami módon bántanám őket és megismétlődne talán hiszen azt a nénit is bántottam akit addig nagyon szerettem és ragaszkodtam hozzá. Féltem, hogy bűnös vagyok aki minden lányt vagy nőt bántana valahogy, valamivel ha a közel kerülnék hozzájuk hiszen egyszer már megtettem és még csak nem is tudom, hogy mi módon. Utáltam a testem ami a hormonoknak köszönhetően érett ha akartam ha nem. Néha felkeltettem egy egy lány figyelmét de olyankor előtört bennem a nagyon erős félelem és bűntudat. Amikor már tudtam mi a szex, ha nem is voltam benne biztos de azt gyanítottam, hogy behatoltam Jolika nénibe amikor magára húzott és azt hittem bűnös módra tettem kihasználva a beteg és kiszolgáltatott állapotát. Úgy gondoltam ez lehetett a nagy bűnöm amit ő nem mondott el senkinek, megkímélve a szégyentől. Úgy éreztem leugranák egy magas ház tetejéről ha kiderülne mit tettem. Nagyon gyerek voltam de ez az eset komolyan megakasztott az egészséges fejlődésben. Bűntudatot és félelmet jelentett számomra minden ami nemiség.

Felnőtt életemben rendkívül gátlásos voltam, tele szorongással. A szexuális életem egy katasztrófa lett. Mindig azt éreztem, hogy nem érdemlem meg senki szerelmét mert megerőszakoltam egy nőt pedig ő a barátom nagymamája volt és akit anyámként szerettem. Minél jobban tetszett egy lány annál jobban éreztem késztetést, hogy elmeneküljek mert ő jobbat érdemel mint egy ilyen bűnöst aki a szeretett embereket is bántja. Amikor felnőttem az eszemmel tudtam, hogy nem én voltam a rossz de nem tudtam kiszabadulni a bűntudattól és a gátlásoktól még akkor sem amikor már tudtam, hogy valójában én voltam az áldozat! Tönkre tette az életem az a bűnös asszony.

Figyelem szülők, a fiúkra is figyelni kell. Őket is érheti az egész életükre kiható lelki trauma, ők is kiszolgáltatottak és sérülékenyek nem csak a lányok és remélem nem gyakori ami történt velem és nem csak azért nem hallok ilyesmit mert "valaki megkönyörült rajtuk is és nem árulja el senkinek"!

Go to top