Oszd meg, hogy segíthess!

 

Az én „gyógyulásom”, már ha lehet ilyenkor gyógyulásról beszélni… Ezt nem lehet elfelejteni nem lehet úgy csinálni mintha nem történt volna semmi és nem is lehet teljesen meggyógyulni. Ezzel meg kell tanulni együtt élni. A sebek begyógyulnak idővel, de hatalmas hegeket hagynak.

A legtöbb történettel ellentétben nekem nagyon jó gyerekkorom volt. Imádom anyukámat és apukámat is. Sokan vagyunk testvérek. Szerényen éltünk ugyan, de nagyon sok szeretetet kaptunk és boldogságban szeretetben tisztes nevelésben részesültünk. Nem is történt semmi rossz soha az életemben, talán ezért is jött ennyire hirtelen hideg zuhanyként, hogy bizony léteznek gonosz emberek. 15 éves voltam amikor a barátnőm 33 éves bátyja megerőszakolt. Nem mertem elmondani senkinek, mert mindenki tisztességes rendes embernek tartotta…gyakorlatilag egy hősnek számított aki mindenkinek segít. Senki sem hitt volna nekem.

De természetesen nem tudtam úgy tenni mint ha…Nem tudtam enni…állandóan hánytam szinte napok alatt lefogytam 32! kilóra, nem tudtam aludni, nem mertem kimenni a szobából, féltem mindenhol és mindenkitől, a családommal megromlott a viszonyom a suliba mindenből bukásra álltam. Bezárkóztam teljesen. Fekete ruha, fekete haj, aki hozzám mert szólni annak nekiugrottam. Ezt a környezetem tinédzser, rocker bekattanásnak vette. Közben elkezdtem utálni magamat, undorodtam magamtól. Fél év után jöttek az öngyilkossági kísérletek. Már nem érdekelt semmi csak hogy meghaljak. Itt már észrevette a környezetem, hogy nagyobb baj van, mint a kamaszkor. Pszichiáter gyógyszeres kezelés… végül kitörtem és elmondtam a legjobb barátnőmnek az esetet. Ő elmondta az osztályfőnökünknek, aki azt mondta, hogy csak kitaláltam és feltűnési viszketegségem van és hogy szégyelljem magam (én azóta is szégyellem magam) Anyunak megmondta, hogy vigyen el orvoshoz. Az orvos több hónap után csak azt tudta mondani, hogy nem vagyok szűz. Ez talán jobban fájt mint az egész esemény. Úgy lett ahogy akkor gondoltam…én lettem a kurva,aki megvádolja azt a tisztességes embert…

Az volt az egyetlen szerencsém, hogy a sors összehozott egy nagyszerű csodálatos emberrel egy fiatal nő pszichológussal. Talán ő volt az egyetlen aki hitt nekem. Ő mentette meg az életem.

2 évig jártam hozzá és az ő tanácsára kezdtem először kiírni magamból a fájdalmat és ez használt. Leírtam mindent. Mindent úgy ahogy volt őszintén fájdalmasan undorítóan. Az eset óta 7 év telt el. Most 22 éves vagyok. Befejeztem az iskolát, tovább tanultam. Még mindig 35 kiló vagyok és láncdohányos, de élek. Boldog vagyok így és minden jó ahogy most van. 1,5 éve dolgozom és azóta sokat javult a helyzet. Nem félek az emberektől, nyitottabb vagyok és örömet okoz, hogy segíthetek másoknak.

Bár hullámos a helyzet…van amikor hónapokig tök jól elvagyok és időnként bizony feltör. Ilyenkor újra írok. Most, hogy olvasgatom azokat a régi írásaimat amik az öngyilkosságról szolnak, már elképzelhetetlennek tűnik, hogy ártsak magamnak és eszembe se jut, pedig akkor más kiutat nem találtam. Örülök, hogy akkor nem sikerült. Örülök, hogy élek!

Go to top