Oszd meg, hogy segíthess!

 

Elmúltam ötven éves. A "történetről" még most sem tudok részletesen beszélni. De itt megismerve mások elbeszéléseit, rádöbbentett arra, hogy az elhallgatás, elfojtás a lehető legrosszabb amit teszünk és elindít egy lavinát ami megállíthatatlan... bizonyítja azt, hogy lehet tönkretenni azzal a bizonyos tettel nemcsak egy, hanem több ember életét.

És igen, engem is neveztek beteg elmének... nagyon fáj, mert tudom, hogy nem vagyok az... csak egy kislány voltam a sok közül, aki átélt valamit...és attól kezdve nem jól tudott élni... Az alábbi, rövidke "versnek nem mondható vers" az én élettörténetem. Talán érthető lesz... Vannak ugyan szép emlékeim is, de úgy látszik, hogy "belém égett" az a bizonyos dolog... hosszú vívódás után most érkezett el az ideje annak, hogy kiírjam magamból egy pár sorban az életem. Jobbat szerettem volna, de lehet, hogy az ezután jön... Beszélni kell !!!!!!!!!!!!

Valamikor régen megszülettem,
nem akartak, de éltem.
Jött egy ember, történt valami,
attól kezdve féltem.
Titok! Mondta - szót fogadtam,
senki nem vette észre, hogy féltem…
Újra jött, és én újra féltem.
Titok! Mondta - szót fogadtam,
attól kezdve nem beszéltem.
Senki nem vette észre, hogy féltem…
Felnőttem, nem szerettek, kinevettek.
Éltem, mégsem éltem.
Elment Apám,
Elment Anyám.
És én újra féltem.
Nem jól szerettek, nem jól szerettem.
Nem beszéltem.
Anya lettem, két Angyalra leltem.
Újra éltem, értük éltem.
Egy Angyalom levetette szárnyait,
mindent kinevetve élte napjait.
Éltem és én újra féltem,
hosszú évek jöttek csendben...
Jött egy ember, elvette egy Angyalom.
Bántották őt és újra féltem.
Bántottak engem és én újra féltem.
Leszállt közénk Angyalkánk,
érte újra éltem.
Bántották őt is, és én újra féltem.
Beszéltem, beszéltem,
zárt ajtókra leltem, de nem féltem!
Ám az ember elvitte két Angyalom,
velük együtt vitte életem...
Bár egy Angyalom maradt, de én
újra félek és nem beszélek!
Segítsetek nem félni!
Segítsetek újra beszélni!
Segítsetek élni!

Go to top