Oszd meg, hogy segíthess!

 

Letört szárnyak... A testvéreimmel sosem volt sok kapcsolatom. Tilos volt otthon nevetni, hangoskodni, mert attól apunak dühkitörése támadt. Hét éves koromig egy panellakásban laktunk, a nővéremmel közös szobánk volt, de gyűlölt engem. Szép voltam, és apu jobban szeretett, mint a többieket. Legalábbis ő így érzékelte. Később tudtam meg, hogy a felém irányuló törődése egyrészt egy torz betegségből adódott, másrészt az édesanyám fenyegetése végett történt.

A testvéreimnek nem sikerült elfogadniuk, hogy belecsöppentem én is a családi körbe, a szüleimnek pedig már elege volt a gyereknevelésből mire én születtem. A testvéreim már tökéletesen elsajátították a különböző gyötrések módszereit a szüleinktől. Közellenségnek éreztem magam. Én voltam a szaros, a béna, az ügyetlen, az orvosi eset, nem pedig a kicsi és aranyos. Bátyám a szíve mélyén szeretett, de addigra annyira sok fizikai bántalmazást viselt már el maga is, hogy kegyetlenné vált, és folyton kínzott, mígnem egy tragikusabb végkimenetelű játék során majdnem megszabadított a kisujjamtól egy ásó segítségével. Ekkor annyira megijedt, hogy abbahagyta a verésemet. Bevett családi szokás volt, hogy gúnyoljuk egymást a kövérséggel, ha igaz volt, ha nem. Így állandó kétségbeesés gyötört az alkatom miatt. A családból csak negatív visszajelzést kaptam a külsőmet illetőleg, a dicséret nem volt szokás. Egyszer egy idegen azt mondta nekem, hogy szép az arcom, aminek hatására halvány kis reménysugár gyulladt bennem. Megkérdeztem a nővéremet: „Figyelj csak, tudom, kövér vagyok, de azért az arcom szép, nem?” Ő nagyon komolyan és határozottan válaszolt: „Nem.” Felnőtt korában árulta el nekem, hogy előre megfontoltan, szisztematikusan táplálta belém a rossz énképet. Játékaim nem voltak, egy panda volt az egyetlen barátom, ami tollakkal volt kitömve. Bátyámmal ketten lázadók voltunk, nagy igazságérzettel tűrtük a veréseket és megszégyenítéseket, míg a nővérem egy alattomos, sunyi életstratégiát öltött magára a túlélés érdekében. Őt nem verték, mert nagyon ügyesen hazudott, és simulékonyan taktikázott. Mindent ránk fogott, amit csak lehetett. Anyu sokat varrt, és mivel mindig nagyon hanyag volt, a gombostűkkel sem bánt másként. Mindenütt megbújtak a szőnyegben a tűk arra várva, hogy az ártatlan járókelő talpába fúródjanak. Egyszer az egyik nagyon betalált, rettentően fájt. Senki nem volt, akit érdekelt volna.

Alapjában véve immunis lettem a fizikai fájdalmakra. Nem volt értelme nyavalyogni. Ha sírtam, addig ütöttek, míg abba nem hagytam. Elég furcsa módszer a gyermek csillapítására, de szorgalmas tanulással a legkisebbeknek is el lehet sajátítania, hogy hogyan fojtsák magukba a bánatukat. Hat éves voltam, mikor először gyújtottam rá cigire egy utazás során. Gyűlöltem a nyaralásokat. Apu 10 órán keresztül meneteltetett minket 20 perc ebédszünetet engedélyezve naponta. Kiképzés volt a számomra. Hideg téli hónapokra emlékszem még, mikor szánkóztunk. Húzták a szánkót, és az volt a szokás, hogy aki le akar ülni, az alól kirántják. A végtelenségig fokozták mindig a dolgot, így gyakorlatilag sohasem sikerült egy jót szánkóznom. Viszont volt egy alkalom, amikor a rengeteg esés miatt teljesen összezúztam az arcomat a betonon, és tiszta vér voltam. Pár éves lehettem. Anyu aggódott, mert télapó ünnepségre kellett vinni, félt, hogy mások mit szólnak. Alaposan bekent alapozóval.

Világ életemben undorodtam az apámtól. A legcikibb az volt, hogy szexuálisan. Képtelen voltam 5 m-nél közelebb lenni hozzá, de ha egy szobában voltunk az is frusztrált. 25 éves voltam mikor egy pszichológusnál előtörtek az emlékek. Egy hétig feküdtem az undortól lebetegedve. Látom apám arcát, ahogy elélvez. Tudom, hogy izzad le, és jut a csúcsra. Majd hirtelen dühbe gurul, és agresszíven kizavar a szobából. Semmit nem értek az egészből, hiszen addig játszottunk, és kedves volt, aztán hirtelen minden megváltozik. Fogalmam sem volt róla mi történik. Nem behatolás, nem láttam a nemi szervét soha, de valami történt. A térdén szerettem csúszkálni. Egy veszekedésre emlékszek még. Apám szokásosan az ágyon feküdt velem. Anyám benyitott. Majd hatalmas ordítozás következett kettejük között. Tudom, hogy miattam történik ez, de semmit sem értettem, hiszen nem csináltam semmi rosszat. Kimenekültem a folyosóra, míg tartott. Jöttek a testvéreim, és kérdezték tőlem, hogy min balhéznak. -Miattam - mondtam -, de fogalmam sincs, hogy miért. Egy mondatra emlékszek, amit anyu mondott. „ Nagyon nagy mázlid van, ha ezt elfelejti a lányod, mert még kicsi. Egy életre megnyomoríthatod, nem vagy normális! ” Hát elfelejtettem. Következő kép: fürdetés. Apám fürdet, és utálom. Felnyúl a hüvelyembe, én pedig nagyon mérges vagyok, sikítozok, hogy ott nem kell megmosni, ott belül sosem szoktuk megmosni, hagyja már abba. Ő erőszakoskodik. Még egy kép. A leghalványabb. Ekkor sem láttam semmit, de hátulról… Megszoktam a fájdalmat, nem tudtam mikor miért kapok ki és hogyan. Ő pedig nyugtatgat, hogy lazuljak el, úgy könnyebb. Aztán abbamaradt a dolog, mert hazajöttek. Sosem tudtam volna elhinni, hogy ez igaz. Csak képek a fejemben. De minek?

Hét voltam mikor kiköltöztünk egy külvárosi kertes házba. Nekem és a nővéremnek az emeleten volt a szobánk, a többieknek pedig odalent. 11 éves koromig laktunk ketten az emeleten. Gyermekkorom legszebb évei voltak. A szüleim nem szerettek feljönni, lusták voltak hozzá, így megteremthettük a saját kis világunkat. Addigra elég nagy lettem hozzá, hogy ne cikizzen a nővérem, és kialakult köztünk valamiféle barátság is. Mindig az ő szobájában voltunk. Este megágyaztam neki, majd elaltattam. Megvolt a sajátos ceremóniánk. Betunkoltam a hátánál a takarót, mert nagyon fázós volt, olvastam neki, énekeltem egy altatót, jó éjt puszit adtam, majd átmentem az én szobámba, hogy alváshoz készülődjek. Jóval idősebb volt nálam, mégis én játszottam az anya szerepét. Varrónőnek tanult, én pedig segítettem neki. A ruháit és a sáljait titokban próbálgattam, játszottam bennük a felnőttet. Gyakran rendet raktam utána, összeszedtem a sok tűt és cérnadarabkát a földről. Tudtam, hogy kihasznál, és sokszor csicskáztat, de nem zavart, tűrtem, mert úgy éreztem ő az egyetlen barátom, és szükségem van rá. Nagyon szerette ezeket az éveket. Sokszor vádolt felnőttként, amiért elvesztette azt a kishúgot, aki ekkor voltam. Sokat beszélgettünk ekkoriban. Egyszer nagyon nehezen, de kinyögtem a kérdést:

-Veled apu valaha bánt úgy….tudod, ahogy anyával kellene?

8 éves lehettem. Ő válaszolt.

-Egyszer mikor sátoroztunk, mindenki a sátorba volt, együtt aludtunk, apu pedig nagyon szorosan magához ölelt. Állt a farka, nagyon undorodtam tőle, de annyira szorított, hogy nem tudtam kiszabadulni.

Biztosra emlékszem, ahogy a nővérem ezt meséli. Talán ez a legnagyobb bizonyíték, hogy higgyek a saját emlékfoszlányaimnak is. Én nem mondtam neki semmit. Úgy éreztem, hogy apu engem úgy szeret, ahogy anyut kellene. Kicsit büszke voltam rá, kicsit furcsa volt.

Mikor az iskolát megkezdtem, minden megváltozott. Apu brutálissá változott velem szemben is. Ekkor értettem meg, hogy a testvéreim miért utálják őt. A tanulást használta a kegyetlenkedései indokának. Feladtam az álmaimat, a versenyszellem kihalt belőlem. Mindig rövidre vágatta a hajamat, és félre fésülte, mint a fiúknak. Bátyám kinőtt ruháit kaptam meg. Nagyon szégyelltem, mert csúnyák voltak, 7 évvel azelőtti ronda fiúruhák. Anyu mindent engedett, nem állhatott ellen. Ő is eltanulta a terrorista módszereket, bár látszott, hogy nem ő az értelmi szerző. Az édesanyám szellemileg megrekedt a tinédzserkorban, közben pedig egy nagyon határozott, kemény nővé vált. Mindig nyíltan beszélt közöttünk a szexről. Mivel én voltam a legkisebb, én is korán megkaptam az oktatást. Ez technikai tanítást jelentett, hogy ügyesek legyünk. Szakkönyveket vásárolt annak érdekében, hogy varázsosabbá tegye a nemi életüket, majd lelkesen mutogatta ezeket nekünk is. Kézről kézre járt az irodalom. Még szűz voltam mikor megkaptam az első könyvet. Életének központi üzenete felénk a szex volt. -A jó szex a titka mindennek - mondta. -Ha jó a szex, szép az élet. Mindig megkérdezte, hogy kipróbáltam-e már az éppen aktuális barátomat, faggatott, hogy milyen volt. Óva intett, nehogy olyan férfi mellett maradjak, aki nem elég jó az ágyban. Furcsa volt, hogy sosem voltam szűz. Fogalmam sem volt, hogy veszítettem el, vagy milyen lehet szűznek lenni. Anyu és nővérem lelkes beszámolókat tartott arról, hogy az első alkalom fáj a szűzhártya miatt, én pedig lapítottam, mert velem semmi hasonló nem történt.

Go to top