Oszd meg, hogy segíthess!

 

Az én történetem elenyésző erőszakot tartalmaz az én irányomban a többi beküldőéhez képest. A hangsúly inkább a környezet reakcióján van, és azon, hogy egy rosszul lereagált helyzet mennyire mély nyomot tud hagyni valakiben... Illetve azon, hogy egy "tanú" élete is gyökeresen megváltozik az abúzus hatására.

3-4 éves lehettem. Akkoriban gyakran átjártunk apám haverjáékhoz vendégségbe, mert a szülők is jól elvoltak egymással, és volt egy nálam 2 és 9 évvel idősebb gyerekük. A fiatalabbik fiú volt, az idősebbik egy lány. A fiúval és annak a játszópajtásaival "zártak össze" engem, a lány inkább csak úgy "felügyelt" a kicsikre. Általában nem nagyon foglalkozott velem a fiú, erre emlékszem, amolyan nyűg lehettem neki. Egy alkalommal azonban a nővére kiment, és ő odaszólt nekem: "nincs kedved játszani valami érdekeset?" Én csak bólintottam gyanútlanul, gondoltam, hogy miért ne? Aztán arra kért, hogy ehhez másszak az íróasztaluk alá, és ő is odajött mellém. Kérte, hogy húzzam föl a pólómat, ő pedig a gatyáját húzta le, és a "fütyijét" bedugta a köldökömbe. Én kicsit furán éreztem magam, nem igazán értettem a helyzetet, de sejtettem, hogy ez nem normális. Akkor vált számomra világossá, amikor a nővére az ajtóban földbe gyökerezett lábakkal lemerevedett, a szemei kikerekedtek, majd szinte elrohant. Innentől már zavarosság válnak az emlékek. Úgy rémlik, hogy anyukámhoz akartam futni ijedtemben, de elvágódtam a járólapon, és vérezni kezdett az orrom. A gyerekek anyja odajött vigasztalni, majd arra lettem figyelmes, hogy a szülők épp arról beszélnek, hogy milyen aranyosak ezek a gyerekek... Hogy már ilyen kis korban érdeklődnek a szex iránt.

Anyám meg se kérdezte nagyon szerintem, hogy mi történt. Viszont onnantól kezdve bárki átjött hozzánk vendégségbe, előszeretettel elmesélte ezt az "aranyos" történetet. Én ilyenkor az asztal alá bújtam, ő meg előrángatott, hogy ne szégyenlősködjek már. Eleinte a dühöm ennyiben merült ki, majd jött a lázadás: haraggal fordultam anyámhoz, hogy én fiúnak akartam születni, és miért lettem lány? (Azt hittem gyerekként, hogy ezt a szülők döntik el.) Majd rövid hajat vágattam magamnak, fiús ruhákban kezdtem járni, és két fiúval barátkoztam az oviban főleg. Az egyikük "járni" is szeretett volna velem, de én elutasító voltam vele, nem viszonoztam a közeledését.

Az iskolában mindenki csodabogárnak tartott a kinézetem miatt, és hamar "nyomorékká" váltam, és kiközösítettek. Anyám e közben még rá is tett egy lapáttal, szoros, függő kapcsolatban tartott, mert az apám és közte gondok voltak. Apámat nem nagyon szerettem, mert sokat ivott, és agresszív is volt néha (egyszer ok nélkül elfenekelt csakúgy). Egy alkalommal anyámmal aludtam (féltem egyedül éjszakánként, anyukám se akart az alkoholista apám mellett lenni), és apám átjött a szobánkba, és kirángatta anyámat az ágyból. Én fogtam anyám kezét, és anyám is erősködött, hogy még nem alszok, de ez őt nem érdekelte. Már állt a farka. Lehúzta anyámról a pizsamát, és ott helyben belé hatolt a szemem láttára, majd átvitte az én szobámba (ahol ő aludt akkoriban), és egy jót szerelmeskedtek... Nekem meg wc-re kellett mennem, és csak ezen a szobán keresztül kúszva tudtam oda eljutni.

Szóval megromlott a viszonyuk, és anyám egyre inkább rám telepedett. Folyamatosan ölelgetett, a számra adott puszit, egy ágyban aludtunk. Azt hittem akkoriban, hogy ez természetes, amíg 11 éves koromban a nevelőapám meg nem jegyezte, hogy biztos leszbikusok vagyunk, és én rájöttem, hogy nem kéne ezt tovább folytatni.

Viszont a fentebb történteknek meg lett az eredményük: valóban leszbikussá váltam, vagy inkább identitás-zavarossá. 10 évesen pl. szerelmes voltam egy szappanopera főhősnőjébe, majd egy nálam 2 évvel idősebb lányba (nem vér szerinti rokon). 15 éves koromig próbáltam elfojtani, majd akkor nagyon rossz állapotba kerültem, nyilvánvalóvá vált a beállítottságom, és öngyilkos akartam lenni, annyira szégyelltem magam.

Persze még az is rá tehetett, hogy lett egy nevelőapám, és sajnos nem a legjobb (a legtöbb történet mindig így végződik ezen az oldalon, megfigyeltem...). Anyám jól beválasztott magának egy szociopata férfit, aki nagyon mézes-mázos volt mindaddig amíg hozzá nem költöztünk. Mondjuk már voltak apró jelek korábban is, hogy nem túl jó ember (pl. amikor rá akart venni engem, hogy nyaralás alatt aludjak külön a sátorban, hogy anyámmal lehessen. Én ezt persze elmeséltem anyukámnak, és mondta: szó se lehet róla. Vagy amikor nálunk aludt a közös ágyban, és folyamatosan magához húzta anyámat.)

Már első nap elkezdődött a pokol nála, de nem tudtunk hova menni. Ő is alkoholista volt, rosszabb mint az apám ráadásul. Eleinte csak üvöltözött, napi szinten sértegetett minket, majd jöttek az apróbb pofonok, csukló szorítás, később pedig a lökdösődés, fojtogatás. Egy éjszaka aztán megerőszakolta anyámat, miközben ezt mondta neki: "addig duglak amíg akarlak." Én annyira meg voltam ijedve gyerekként, hogy nem mertem kimenni, és ami a legrosszabb: fel is izgultam az aktustól, ami aztán a mai napig megalapozza a bűntudatomat (úgy gondolom: nekem is kijár a szenvedés, bűnhődnöm kell). Itt is zavarosság válnak az emlékek, hogy hányszor történhetett meg, de egy idő után már kimentem anyámért (mert ő nem nagyon ellenkezett, azt hitte, ha csöndben van, akkor majd én nem hallom, mert már alszom.), és vártam az ágy mellett. Egy ilyen alkalommal nevelőapám üvöltözött velem, hogy menjek csak vissza a szobámba, mert ez az ő dolguk, de én nem mentem. Anyám nagy nehezen összeszedte magát, és átjött.

Eléggé megviseltek ezek az esetek is. A már meglévő alvászavarom súlyosbodott. Nem mertem elaludni, mert mindig "ügyelnem" kellett anyámékra, és ha veszély van, közbe avatkozni. A rendőrség is négyszer járt nálunk kint a balhék miatt (volt, hogy a nevelőapám ezt akarta megelőzni, és kitépte a telefonzsinórt a falból.) 12 évesen már depressziós lettem, és azóta se tudok kigyógyulni belőle, 2-szer öngyilkossági kísérletem volt. Az életemet kilátástalannak tartom, olyan mintha a sok negatív történés elvette volna a kedvemet mindentől, a boldogság is csak egy ismeretlen, túl sokra tartott fogalom számomra. Eleinte azt hittem, hogy a nők érdekelnek, de aztán bennük is csalódnom kellett, mivel általában egyoldalúk voltak az érzéseim (mindig olyat néztem ki magamnak, akit úgyse kaphatok meg, és jól lejárattam magam, amikor kiderültek a szándékaim.)

Ezek mellett könnyen befolyásolható vagyok. Pl. egy haverom egyszer csakúgy rám mászott, mert megkívánt, én meg hagytam magam (több alkalommal is), mert nem tudtam nemet mondani. Vagy az egyik volt oktatóm felhívott magához, és én csakúgy leszoptam, mert annyira kérlelt. Utána nem éreztem semmit, nem viseltek meg túlságosan ezek a dolgok, mivel alapból üresség van bennem.

Go to top