Oszd meg, hogy segíthess!

 

Csodálatos gyermekkor. Vidéki nagyszülők. Csend és nyugalom. Napsugár, gyümölcs cica, minden, ami egy boldog vakációhoz kell. És egy kedves szomszéd. Akivel évtizedek óta jóban vagyunk. Akihez rendszeresen átmegyünk látogatóba. Miért hisztizel? Mi bajod lenne? Félsz a kutyától? Ugyan már! A bácsitól?? Na, ne hülyéskedj. Szeret az téged, nem bánt... 

És már nem volt nyugalom és csend. Legalábbis itt belül. Ahányszor nyílt a kapuajtó összeugrott a gyomrom. Ahányszor nagyanyám megfogta a kezemet, hogy megyünk, összeugrott a gyomrom. Nem értettem, hogy mit nem értenek. Nem értettem, hogy ez mi, csak azt hogy nem akarom ... Mi van, hogy mit csinál? Hogy hol? Tényleg? Biztos? Szerintem félreérted, szerintem csak véletlen ... de hát, ha nem akarsz ... én nem értem ... mi van ezzel a leánnyal ...? Miket gondol ... de hát nem kényszer a barátság ... pedig milyen gyönyörű szőlője van ... és kisnyula ...no gyere, ne kéresd magad! És a gyermeki kötelesességtudat győzött ... mentem. Aztán szokás szerint ... gyere velem, megmutatom ... gyere csak hátra, nézd csak, mit adok ... és először még mentem. Aztán, ahogyan nagyobb lettem, nem mentem.

Igazából csak évekkel később raktam össze az egészet egy képpé ... Mit mondasz? Hogy molesztált?? Az öreg??? Miket nem beszélsz! De hiszen volt annak felesége! Hogy mit szokott csinálni? Ja, amikor oda hátra vitt? De hát én azt hittem ... óóóóó ... a vén kujon ... Igen. Azt csinálta. Szerencsére nem velem, hanem előttem, nekem. Rendszeresen. Én viszonylag ép lélekkel megúsztam. Nekem csak egy rossz emlék, ami nem befolyásolta a jövőmet. Jobban fáj, hogy nem hittek nekem. Isten nyugosztalja.

Go to top