Oszd meg, hogy segíthess!

 

11 éves koromban történhetett, hogy a bátyám elkezdett "játszani" velem. Sokszor kérte mikor iskola után ketten voltunk otthon, hogy ő lefekszik meztelenül, én meg találjak ki valamit és csináljam meg rajta, vagy fordítva. Volt, hogy a nagyszüleinknél hívott be a szobába és bezárta kulccsal az ajtót. Azt mondta, vetkőzzünk le és feküdjünk be az ágyba egymás mellé.

Azt tudom, hogy semmi "olyan" nem történt még ekkor se otthon se a nagyszüleinknél, csak feküdtünk és beszélt, de részletekre már nem emlékszem, hogy miket mondott. Csak arra emlékszem, hogy feküdtünk ott. Egyszer a mamám be akart jönni a szobába, de be volt zárva az ajtó és mikor kérdezte hogy mit csinálunk, akkor gyorsan felöltöztünk (a kopogás és kérdés rész az biztos, de az utána lévő homályos). Rengetegszer csinálta otthon, hogy mikor én zuhanyoztam bejött és fényképezőgéppel lefotózott a függöny mögött. Mikor már bezártam az ajtót, akkor az ajtó alján lévő lyukon nyúlt be és úgy fényképezett fürdés után.

Ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem az is otthon a fürdőszobában történt. Egy fehér rövidujjú, rövid nadrágszárú egyberuha volt rajtam. Behívott, én álltam, ő leült a földre, lehúzta a nadrágját és elkezdett fogdosni a ruha alatt, közben pedig kielégítette magát. Néztem, hogy mi az ami kijön a hímvesszőjéből és azóta is undorodom tőle, öklendezek ha szex közben akár csak rá kerül a kezemre vagy gumin keresztül (anélkül soha nem csinálnám) a számban érzem.

Sajnos naív voltam és nem tudtam, hogy mi történik, nem tudtam hogy ez rossz, pedig már 11 éves voltam. A fényképezős emlékeknél tudom, hogy nagyon mérges voltam rá, de lehet hogy akkor már egy-két évvel idősebb voltam.

Kb 16 éves koromban szántam rá magam, hogy elmondom anyámnak a dolgot. Akkor lett elegem a fürdőszobai fényképezős zaklatások miatt. Azt hiszem csak azt meséltem el neki, amik a fürdőszobában történtek: a fényképezést és hogy fogdosott ott. Csendben hallgatta és nem nagyon mondott rá semmit. Most, két gyerekes szülőként meg is tudom érteni. Ha nekem mesélne ilyet az egyik gyerekem én sem tudnék mit mondani hirtelen. Annyit tudok, hogy beszélt a bátyámmal és utána megszűntek a bátyám részéről ezek a dolgok.

Egy-két éve beszéltünk erről pár szót (azért csak párat mert nem akartam erről beszélni vele, valahogy kínosnak éreztem pedig interneten keresztül beszéltünk de mégis) és leírta hogy nagyon bánja és reméli hogy nem haragszom. Már mikor abbamaradtak ezek a dolgok, akkor megbocsájtottam neki majdnem mindent, de hogy a szexuális életem miatta rossz abban szinte biztos vagyok. Neki pedig azóta sem sikerül még csak összejönnie sem egy lánnyal, pedig már 35 éves és próbálkozik is.

Go to top